Különös árnyak

1 Fejezet

1.rész
Alec
Ahogy néztem a felkelő napot, arra gondoltam, bár itt lennél Melánia. Ha tudnád, hogy mennyire hiányzol. Annyira örülök, hogy nem jöttek rá a többiek, hogy mit érzek. Bár még most is láthatnám a mosolyodat, de már nem is keresel, hogy legyek így nyugodtan... Kezdem úgy érezni, hogy szétesek. Virginia, oh drága Virginia... Hiába tudom, hogy belém vagy zúgva, de én még mindig Melániát szeretem.
-Alec, jössz már? - hangosan kiáltott Jordan.
-Megyek -kiáltottam vissza.
Lefelé a lépcsőn kissé félreléptem, annyira a gondolataimba zárkóztam. Ma megyünk Lananál. Szegénykém, még mindig nem tudja, hogy miben jó, pedig ő az aki sokat segített nekünk az utóbbi időben.
A bejárati ajtónál vártak rám. Éppen valamiről beszélhettek, bár nem értettem, hogy miről van szó.
-Sziasztok! —mondtam.
-Helloka Alec. Már csak rád vártunk, na menjünk Lana már vár. - jelentette ki Eugénia.
Mikor megszólalt volna a csengő Lana már épp az ajtót nyitotta. Közben észrevettem, hogy valaki figyel minket, különös volt.
-Jaj de jó, hogy végre itt vagytok. Képzeljétek volt egy különös álmom, ami olyan valóságosnak tűnt. -mondta Lana.
-Mesélj, nagyon szeretjük, ha mesélsz. - Jordan hangjából hallatszott az izgatottság.
-Persze, mindjárt. Alec minden rendben? - kérdezte tőlem Lana.
-Nagyjából igen. Bár... Amúgy Lana emlékszel arra a játékra, ki vagyok, ha én nem lehetek? - kérdeztem tőle.
Erről a játékról annyit kellett tudni, ha valaki akar valamit mondani a másiknak és négyszemközt akkor mindig ezt használtuk. Tiszteletben tartottuk mások közös kis titkait. Tudtam, hogy most talán Lanara lenne szükségem.
-Még szép, hogy emlékszem. Gyere velem a konyhába. - mondta, és ott is hagytuk a többieket.