Tehát Yeosang leültette őket jó távol tőlem aztán kifújt egy nagy adag levegőt és jelezte hogy kezdhetem. Azért ültette őket távol mivel elég veszélyes vagyok mindenki számára , még Yeosang számára is, mivel elég erőset ütök és rugok majd ott van az is hogy eléggé agresszív vagyok tehá nem mert kockáztatni. A fiúk csak tátott szájjal ültek és nézték hogy mit csinálok. Majd mikor befejeztük vissza állítottam őket gyakorolni és meg voltam elégedve. Nagyon ügyesek voltak
-Na mára elég , ügyesek voltatok. Menjünk haza-mondtam mosolyogva majd összepakoltunk és hazamentünk. Elkezdtem főzni a fiúknak miko valaki hátúlról megölelt
-Akkor szent a béke szépségem?-bújt nyakamhoz Woo
-Hmmm majd még meggondolom-nevetem el magam majd felé fordúlva adtam egy gyors csókót neki majd tovább főztem
-Segítsek valamiben picur
-Hmm nem kell drágám , köszönöm-majd mondtatom után vissza ment a fiúkhoz hülyülni. Én ott tettem vettem magaban majd mikor készen lettem szóltam a fiúknak majd elkezdtek enni. Boldogan néztem ahogy jóízüen esznek. Boldog voltam velük.
-Uristen , Mingi, lassabban egyél-nevettem el magam Mingit látván
-De nagyon finom leeet-mondja tele szájjal amin csak röhögni tudtunk
-Ennek örülük-mosolyogtam
-KÖSZÖNJÜÜK-Mondták egyszerre majd ujra elsuhanntak hülyülni , Hwa maradt nekem segíteni az össze mosogatásba majd ugy gondoltam hogy felmegyek lepihenni de persze ez sem sikerült , össze takaritottam mind a nyol foú szobáját majd elkeztem mosni
-Hogy lehetnek ilyen koszosak-nevettem el magam majd kiteregettem a kimosott ruhákat. Mikor végeztem ugy döntöttem véglegesen lefekszem , a mai napom elég kemény volt és 11 óra van és csak most feküdtem le. na mindegy már megszoktam. Elkezedd lent minden csendesedni és tudtam hogy a fiúk vonúlnak "aludni" de a szobákba ugyan ugy fog menni a zaj de se baj.
-Hát mit csinál az én kis házi asszonyom?-kuncog Wooyoung
-Éppen pihen -nevettem fel majd mellém feküdt és hozzá bújtam
-Annyira szeretlek -mondta majd megölelt
-Én is szeretlek Woo -kuncogtam majd még jobban hozzá bújtam
-Unatkozok , nem csinálunk valamit-kérdezi kicsit játékos hangnemben
-Mire gondolsz drágám-ülök rá csípőjére majd csókolózni kezdünk majd megszólalt
-Pont erre-nevetett majd fordított rajtunk igy ő lett felűl. Kicseszett erős lett és ez a vörös szem megőrít.
-Wooyoung-nézek rá nagy szemekkel-Kicseszett dögös vagy ezzel a piros szemmel-mosolyodom el majd gyengéden elkezdünk csókolózni. Ezzel egy huzamba valaki kopogott az ajtón majd Wooyoung egy nagy sóhaj után leszállt rólam és az ajtóhoz ment
-Uhh ömm hugi, kellene a segítséged-néz be az ajtón Yeosang
-Megyek megyek-állok fel az ágyról majd kimegyek vele az ő szobájába
-Na mi a baj-nézek rá nagy szemekkel mire hallom hogy elkezd szipogni megijedve de magamhoz ölelem bátyámat
-Mi a baj? mi történt-kérdezem miközben hátát simogatom és láttam hogy párom megáll az ajtóba és kérdőn néz rám
-Az történt hogy tudod kedvelem Seonghwat és nagyon félek lépni az ügyben igy gondoltam a segítségedet kérem hogy valahogy merjek elé állni és elmondani az érzéseimet -mondja sírva amin én elérzékenyültem. Igen , mindig is meleg volt de hálistennek anyáék elfogadták és én is elfogadom.
-Persze hogy segítek -ölelem meg mégjobban majd mikor ezt kimondtam fel egyenesedett és rámnézett
-Tényleg segítesz?-csillannak fel szemei
-Persze , a húgod vagyok emlékszel-borzolom össze a haját majd elnevetem magam.
-Akkor holnap kezdjük oksi-nézek rá
-Rendben , jó éjszakát és Wooyoung. Vigyázz a húgomra-mondta az említetnek aki végig ott állt és tudott is róla a bátyám hogy ott áll
-Igenis főnök-nevette el magát Wooyoung majd együtt vissza mentünk a szobánkba. Összebújva feküdtünk le és pár perc múlva el is aludtunk. Reggel elég rossz érzés kapott el, nagyon hányingerem volt igy kifutottam a mosdóba és magamra is csuktam az ajtót. Nem is ettem tegnap semmi olyat igy nem tudtam mi lehet a bajom , pár perc múlva kopogásra ijedtem fel.
-Minden oké Hyej?-kérdezte Hongjoong aggódó hangon majd bejött
-Nem tudom Joong, nem ettem tegnap semmi olyan dolgot amitől hányingerem lenne-nézek rá
-Nem lehetséges hogy terhes lennél?
Mikor ezt kimondta megállt bennem az ütő majd félve néztem szemeibe
-Elmegyek egy tesztért addig menj az én szobámba és feküdj le-simította meg fejem én pedig bólintottam majd felsegített és bevitt a szobájába ahol lefeküdtem. Pár perc múlva vissza is ért 3 tesztel , felálltam és elmentem őket megcsinálni
-Szólj ha kész-mondta. Bementem a fürdőbe majd meg is csináltam, vártam a megadott ideig majd megnéztem őket , mind a három pozitív volt, könnyek gyültek a szemembe a félelemtől és az örömtől.
-H...Hongjoong-szóltam ki -P....Pozitív-mutattam fel neki mind a hármat ő pedig csak nagy szemekkel nézett. Amilyen gyorsan lehetett futottam bátyámhoz aki még nem volt fent.
-Yeo , Yeo-ébresztgettem
-Mi a baj hugi?-néz rám kómásan majd felemeltem a három tesztet és ujra elsírtam magam, csak nézett majd mikor rájött hogy mi az rám nézett kérdően hogy igaz ez az amire gondol én meg sirva bólogattam majd hevesen megölelt
-Az én pici hugom terhes-mondta én meg elcsendesítettem
-Csak te meg Joong tud róla , ő talált rám a fürdőbe amikor hánytam és vettem meg ezeket
-Tehát Woo nem is tud róla-kérdezte én meg megráztam a fejem majd kitaláltuk hogy meglepjuk a fiúkat vele együtt barátom is , egy kis dobozba elrejtettük a teszteket és Joong vett egy pár kiscipőt majd azt is bele rakta, kitettük a nappali asztalra majd elkezdtük őket ébresztgetni
-Drágáám , kelj fel-puszilgattan Woot aki csak morgásokkal forgolódott
-Van egy meglepetésem de ahoz fel kell kelneed
-Ahhj jóó megyek-mondja majd felkelt , én szökdelve lementem a nappaliba majd mikor mindenki lent volt rámutattam a dobozra
-Woo , nyítsd ki ugy hogy a többiek is lássák -mondtam mosolyogva miközbe a két fiú mellettem volt , Wooyoung értetlenül kinyitotta majd mikor meglátta mi van benne elkapta a sírás majd felkapott engem az ölébe
-Uristen hercegnőm , babánk lesz-mondta mosolyogvamajd letett és megölelt majd minden fiú odajött és csatlakoztak az ölelésbe
Boldog voltam , csak nem gondoltam a dolgokra amik ezek után történtek
YOU ARE READING
Homecoming||ATEEZ||Wooyoungff||SZÜNETELTETVE!|
RandomA hazatérés az igazi családodhoz az egy csodálatos dolog..... FIGYELEM! 16+|18+-os részek ,,szirénák hangja és fényessége , mire felkelnél már az életed nem ugyan az mint amilyen volt "