Open your heart

A kezdet

Azt mondták mindig is nekem, mióta az eszem tudom, az árvaházban, hogy engem sosem fog senki örökbe fogadni. Sok évig vártam a csodára, de csak nem történt semmi. Kezdtem elhinni amit mondogattak nekem. Aztán egy nap mégis csoda történt. Éppen azon a napon mikor kb semennyire nem érdekelt a nyílt nap és csak elvoltam a virágoskertben a virágok közt álmodozva. Két férfi jött és az egyiket akkor valahogy egyből, megmagyarázhatatlanul, közelebb éreztem magamhoz. Láttam őket akkor ám mégsem mentem oda. Úgy gondoltam hiába reménykedem úgysem engem akarnak majd.
De tévedtem.
Hiszen most, alig egy fél évvel később velük lakom és bármily furcsa is, de egyiküket mindig anyának hívom. Az első este náluk vihar volt és én féltem és ő odajött, megölelt, velem maradt és ez sokat jelentett. Akkor hívtam őt először anyánsk, és ahogy akkor úgy mostanság sem bánja. Boldog vagyok, hogy ők a szüleim, még ha nem is a vérszerintiek, akkor is.

- Mindened megvan? - kérdezi anyám, Jin, hogy közben rendezgeti ingem.
- Igen. - nem tudom megállni, még most sem, hogy ne öleljem meg őt búcsúzásképp.
- Bármi van hívj és jövök. Rendben? - aggodalmaskodik. Jobban mint én. Pedig aztán az én első napom lesz az új sulimban. Ugyanis eddig csak az árvaházban tanulhattam. Jin-ék meg úgy gondolták ideje rendes suliba járnom meg barátokat szereznem.
- Rendben anya. - meglepem, még mindig, ahogy meg is htom hisz biztos nem szokta még meg úgy a dolgot mint én.
- Vigyázz magadra. - ölel meg még utoljára, majd elenged s ül be Nam mellé vissza a kocsiba.
- Szia. - int Nam is, aztán el is hajtanak. Én meg egy nagy sóhajt követően fordulok is a suli épülete felé.
Hát akkor hajrá!
El is indultam, közben meg igyekeztem figyelmen kívül hagyni a furcsa, néha már egész kellemetlen tekinteteket. Mert bizony akadt nem kis számmal olyan ember, fiú s lány is, aki megbámult engem. Össze is súgtak mögöttem, hallottam, de nem akartam máris megfutamodni és ezzel csalódást okozni Jin-nek és Nam-nak. Eszembe jutott, hogy talán a búcsúnk miatt lestek úgy. De abban nem volt semmi furcsa. Aztán rájöttem, hogy talán a kinézetemmel lehet gond. Ugyanis kicsit hosszabb a hajam mint az átlag korombeli fiúknak, meg aztán szőkére is van festve, emellett az ingem enyhén rózsaszínes beütésű, míg a nadrágom fekete ahogy a cipőm is. Nam el se akart így engedni, míg Jin odavolt érte és szerinte igazán csinos vagyok. Zavarba is hozott, de nem is ez már a lényeg.
Szóval... A lényeg, hogy ilyenformán értem el a suli épületét, s jutottam is be oda. Egyszer meg is löktek. Nem tudtam véletlen volt e vagy szándékosan mert máris van aki nem bír engem. Igyekeztem megtalálni a szekrényem, ahogy aztán a termet is melyben első órám lesz.
- Nocsak-nocsak... - hirtelen egy izomkolosszus állt meg mellettem. Pont csuktam be szekrényem. - még nem láttalak itt. Új vagy talán? - rá néztem és csoda, hogy nem maradt tátva a szám. Nem elég, hogy izmos volt még magas is.
- Új vagyok igen. - talán túl jóhiszemű vagyok, de igyekeztem azt hinni, hogy kedvességből jött oda hozzám. Elléptem szekrényemtől, célom volt az első órám helyszínéig eljutni. Erre ő is mozdult, indult velem.
- Elkísérjelek? - nem tudom miért kérdezte ha már amúgyis jött velem - Egyébként Wonho vagyok.
- Hát ha van kedved. - egész kedves - Engem Hyunjin-nak hívnak.
Az a fiú, Wonho, továbbra is fura volt. Végig velem jött, hogy közben beszélt is mindenféléről. Néha kérdezett is én meg mikor tudtam válaszoltam neki. Jópáran megnéztek minket menet közben biztos, de úgy tűnt Wonho-t semmi se zavarja. A teremnél aztán elváltak útjaink. Egyrészt mert mint kiderült ő egy végzős, másrészt meg teljesen máshol lesz órája.
Szerencsére nem késtem. A tanár is jött nem sokkal utánam. Ő mutatott be az osztálynak s kért meg rá, hogy mondjak pár szót magamról. Zavarban voltam ezért alig tudtam valamit kinyögni. Ezért hittem úgy, hogy már az első napomon totál beégettem magam.
Mindegy.
Helyem egy kedvesen mosolygó, szeplős fiú mellett lett. Felix volt a neve. Az első órámról nem mondanék sokat mert nem volt olyan nagyon érdekes. Viszont az z utáni szünet már az az volt. Akkor ismerkedtem meg egy másik fiúval, Jisung-al. Vele, velük beszélgettem így a másik óra kezdetéig. El is könyveltem magamban, hogy akár még jó barátok is lehetünk majd. Második órám már sokkal jobb volt, vagyis inkább mondanám érdekesnek. Ének volt és a tanár igazán jófej volt, meg vicces is. Ezt az órát azt hiszem szeretni fogom.
- Szia cica. - azt hittem Felix-hez vagy Jisung-hoz jött és szólt valaki, ezért se reagáltam nagyon. Na de mikor az illető lazán mellém ült majdnem szívrohamot kaptam.
- Ne legyél már paraszt. - megtanultam, hogy Felix igencsak szabadszájú fiú, nem fél kimondani semmit.
- Öhm... Szia.. - visszaköszöntem azért. Ez a fiú valahogy megint zavarba hozott, csak úgy mint Wonho.
- Mi a neved cica? - hajam érintette mire én húzódtam volna el tőle.
- Hyunjin ő itt Changbin aki mindjárt kap egy sallert ha nem fejezi be a hülyeségét. - mutatta be a fiút Jisung.
- Jól van na. - emelte fel kezeit az említett - Már szórakozni se hagyjátok az embert.
- Hellooo emberek. - egy újabb ember jött oda és köszönt.
- Csá. - pacsizott le vele a pimaszkodó, Changbin.
- Szia te... - észrevett engem.
- Hyunjin. - mivel kezét nyújtotta így elfogadtam s kezet fogtunk.
- Chan a többiekkel mikor futunk össze? - Changbin akaratán kívül mutatta be így nekem a jövevényt.
- Pontosan nem tudom mert Jackson-éknak edzés lesz.
- Elmehetnénk megnézni. - vetette fel az ötletet Felix.
- Jah. Úgyis beszédem lenne Minho-val. - Jisung hirtelen morcossá vált.
- Vihar a paradicsomban mi? - Changbin a beszólásáért kapott a fejére.
Csak hallgattam, figyeltem őket s néha elmosolyodtam. Viccesek voltak. Megleptek ők us, hogy milyen hamar úgymond maguk közé fogadtak. Sőt! Olyannyira maguk közé fogadtak, hogy hívtak menjek velük majd arra a bizonyos edzésre amit majd meg akarnak nézni. Nem mondtam nemet. De talán nem is hagyták volna. Mindenesetre jó érzés volt, hogy máris gondoltak rám, még ha az egy talán jelentéktelen dolog miatt is volt.
Az ezt követő pár óra, vagyis inkább csak a köztük lévő szünetek hasonlóképp teltek. Meg is ismertem még pár embert. Köztük volt az a Minho fiú is akire Jisung fújt, aztán ott volt egy colos is akit San volt a neve, meg egy másik aki szerintem San párja lehetett és a Seonghwa nevet viselte, meg egy teli vigyor fiú is, Woojin aki túl merész tettekre volt képes, szerintem, Chan-al szemben. Meg voltak még mások is, de nem tudtam mindnek megjegyezni a nevét. Viszont egynek mégis sikerült. Annak akit egy bizonyos tettéért felpofoztam, s akitől így meg is ijedtem. Ez a fiú a Jongup nevet viselte. Megijesztett. De persze nem bántott. Sőt, még bocsánatot is kért, persze nem teljesen önszántából. Igazán mindegy volt akkor már.
- Hé Hyunjin, igaz hogy Wonho kikezdett veled? - ezt a képtelen kérdést éppen Jisung tette fel, s akkor már mikor az órák végén a pálya mellett cuccoltunk le ahol az edzés folyt.
- Dehogy. - tiltakoztam egyből - Csak elkísért a teremig ahol az első órám volt. Ki mondta ezt a butaságot neked?
- Tudod itt semmi se marad titokban. Meg aztán annak a pasinak kismillió imádója van. - mondta, magyarázta.
- Nem mellesleg elég feltűnően bámul. - Felix bökött fejével a pálya felé.
- Úgy tűnik jól szórakozik rajtad a haverjaival. - a vigyori Woojin úgy tűnik nem kedveli a szóban forgó fiút - Nem bírom az ilyet.
- Nyugi tigris, nehogy nekimenj már. - cukkolta őt az épp csak megérkező Seonghwa. Őt azért jegyeztem meg mert nagyon szép arca van. - Inkább foglalkozz mással. - na igen, Chan ekkor fordult el tőle és én itt kezdtem azt hinni róluk is, hogy egy pár lehetnek. Most komolyan mindenkinek van itt párja vagy mi?
- Szerintem nem is ide nézett. Csomó lány is van itt. - igazán nagyon furán éreztem magam. De ki ne lenne így ha már az első napján olyan sok embert ismer meg mint én s aki mind befogadta a barátai közé? Emellett egyik-másik fiú igazán zavarba hozott. De, csak egyikük mellett éreztem úgy magam mint még soha, különlegesen. Pedig aztán semmi különös nem történt, csak én kezdtem furán lenni és álmodozni.