Open your heart

Álom és a valóság

Jin felkísért szobámba, majd pakolászott kicsit miután ment is kis időre, hogy utána picit visszatérjen. Úgy tűnt szeretne szólni, de nem tette. Ezután kerültem én ágyba. Hamar kerültem az álmok világába ahol furcsa dolgok történtek velem. Jin is ott volt, sőt, mindenki akit eddigi életem során megismertem.
De tudjátok mi volt a legrosszabb? Megmondom. Az ébredés. Miért? Hát mert az igaz, hogy feküdtem és az is, hogy Jin ott volt mellettem. De nem úgy s nem ott mint vártam volna. Ugyanis a fájdalmas valóságban nem otthon voltam, nem a saját ágyamban feküdtem hanem egy kórházi ágyon mely mellett Jin ült könnyes szemekkel s kezem fogta.
Nagyon nem értettem mi can. Aztán aki magyarázatot adott mindenre az Nam volt, be volt kötve a karja s az arcán is hatalmas karcolás éktelenkedett, aki kis idő elteltével bejött hozzánk. Ő mondta el, hogy miután eljött értem Felix-ékhez azután hazafelé belénk jött egy figyelmetlen és feltehetően ittas vezető, akinél kocsija pont az anyós ülés felőli oldalon kapott el minket. Elmondta azt is, hogy nem lett volna vaj ha a kocsi megáll, de nem tette. Mármint a miénk. Mert miután belénk jöttek a mi kocsink kétszer átfordult a tengelye körül és úgy állt meg a feje tetején. Nam volt aki végig észnél volt, ő volt aki kiszedett engem a kocsiból, és ő volt az is aki mentőt hívott akármennyire is meg volt sérülve. Alig tudtam felfogni az egészet. Bőgtem mint egy kis pisis, hisz ezek szerint nem sokon múlt az életünk. Főleg az enyém amit szeretett nevelőmnek köszönhetek.
Kellett egy kis idő mire le tudtam nyugodni. Ekkor jöttem rá arra is, hogy mindaz amit én valósnak hittem az csak, Changbin csókja s szép szavai, egy ábránd volt. Egy kissé, na jó eléggé elszomorított. Biztosra vettem, hogy ez egy jel a sorstól, hogy ne is reménykedjem abvan, hogy engem bármikor is akarni fog valaki.
- Most már menniük kellene. - egy kedvesnek tűnő nővérke jelent meg a szobában.
- Rendben. - mondta Jin, aztán még odahajolt hozzám és homlokon csókolt - Holnap jövünk hozzád kincsem. Pihenj sokat és hallgass az orvosra meg erre a kedves nővérkére.
- Ne aggódjanak, ha minden rendben lesz a fiatalúrnál akkor pár nap múlva hazamehet és otthon gyógyulhat tovább. - valóban kedves volt a nővérke. Csepp utálat, se semmi hasonló nem volt hangjában.
Jin, sőt Nam is, még utoljára megpusziltak, aztán mentek is. Utánuk nem sokkal jött hozzám egy orvos azzal a kedves nővérrel. Ő illetve ők mondták el, hogy tulajdonképpen mi bajom esett a baleset során. A bal karom több helyen megrepedt, ezért volt gipszben, aztán a jobb lábam is gipszben volt ám ez már egy csúnya törés miatt, végül volt egy enyhébbnek ítélt agyrázkódásom és kisebb sebek a jobb oldalamon illetve a fejemen melyet kötés takart félig. Az orvos mondta el azt is, hogy az apámnak köszönhetem az életem, mert ha nem szed ki a kocsiból időben akkor ott haltam volna meg. Sokként ért az egész, ismét, ezért az orvos valami nyugtatót adott be, hogy ne izgassam fel magam s hogy rendben legyek és tudjak pihenni. Sígy lett. Csakis a nyugtató miatt tudtam az ő távozásuk után pihenni.
A másnap már nyugodtabban jött el. Jin valóban jött hozzám. Ő mondta, hogy Nam otthon pihen azért nem jött vele. Meg azt is mondta, hogy értesítette az iskolát a történtekről s hogy határozatlan ideig így majd nem megyek. Emellett azt is mondta, hogy a barátaim, főleg Felix érdeklődött felőlem, igazából csak ő tudja a számom s ő volt csak nálunk, szóval neki mondta el Jin, hogy mi történt és hogy majd miután otthon leszek bármikor jöhetnek látogatni.
Hazatérésem napja szerencsére hamarabb eljött mint hittem s ennek igazán nagyon örültem. Akkor is Jin jött értem. Nam jól volt már, de Jin mégse hagyta vezetni mondván még pihennie kell. Aranyos volt ahogy elmesélte ezt Jin. El is képzeltem milyen morcis lehetett Nam, ahogy azt is miként törődhetett bele sorsába. Na szóval Jin jött értem. Ő segített mindenben. Még mikor hazaértünk akkor is. Inkább karjába vett és úgy vitt a házba, nem hagyta hogy a kapott mankókat használjam. Egész a nappaliig vitt, csak ott tett le. Nam-al egyetemben igazán nagyon körülugráltak. Meghatottak rendesen, egyben zavarba is hoztak. Már majdnem elpityeredtem, megint, mikor valaki jött, ugyanis csengettek. Nam ment ajtót nyitni míg Jin a konyhába. Mire aztán Jin visszatért már kicsit többen lettünk.
- Annyira megijedtünk mikor hallottuk mi történt. - Felix ült balomon míg Jisung a jobbomon, a többiek meg ahol épp elfértek ott ültek.
- Nagyon fáj még? - kérdezte kissé félve Changbin.
- Egy kicsit. - igazából azt hiszem még mindig tart a kórházban kapott gyógyszerek hatása - Nem olyan rossz a helyzet mint amilyennek látszik.
- De basszus azért durva amit ami történt. - Minho, Jisung pasija is megmutatta, hogy bizony van neki is érzékenyebb oldala.
- Na de beszéljünk valami vidámabbról. - dobta be a dolgot Chan.
- Igen. - csatlakozott Woojin is - Képzeld Hyunjin Changbin bepasizott. Vagyis valami olyasmi mert ez a balfasz nem elég tökös lépni.
- Ne legyél már paraszt. - legyintettem kicsit őt nyakon Chan.
- Nem lehetne másról beszélni? - szegény Changbin feje már most kezdett olyan lenni mint egy jól megért szép piros paradicsom.
- Természetesen nem. - Woojin nem hagyta annyiban a dolgot. Jól meg lettem lepve. - Na szóval, miután ugye te elmentél a buliról történt egy s más. - ezután mesélte el mosolygós barátunk, hogy Changbin hős lovagként mentett meg egy fiút néhány utcai sutyótól hazafelé menet. Ki is derült erről a fiúról, hogy a mi sulinkba jár és hogy totálisan bele van zúgva Changbin-ba. Itt jött képbe, derült ki az, hogy a mi kis baráti társaságunk összehozná a fiút Changbin-al, aki nem mellesleg a Seungmin nevet viseli. Nem mondtam, de sokkoltak is kicsit. Felix tudta legjobban talán, hogy nekem ez az egész rossz is lehet, hisz mint pasi nekem is bejön Changbin. De hát ez van. Azért még örülök, hisz egy barát boldogságának is lehet örülni. Meg nem válhat minden álom valóra.
A fiúk egész sokáig nálunk voltak. Sőt, olyannyira, hogy Jin legnagyobb örömére velünk ebédeltek. Ugyanis Jin imád főzni. Meg aztán örült neki, hogy ilyen sok s igazán jó barátra leltem. Ebéd után a fiúk maradtak még kicsit. Persze aztán menniük kellett, ahogy nekem meg pihenni.
Ezután jött az, hogy napokig voltam úgy ottjon, hogy nem tehettem semmit. Persze mindig jött valaki, hogy a napi anyagot elhozza és segítsen tanulni, de az nem volt az igazi. Kezdtem lassan úgy érezni, hogy begolyózok. Egyik nap aztán addig kérleltem Jin-t, meg persze Nam-ot is, hogy hadd menjek suliba, hogy végül belementek a dologba. Na persze előtte mindenképpen orvosnak is látnia kellett s rábólintani a dologra. Így aztán Jin visz illetve vitt, hozott, iskolába. Kicsit talán késtünk, de ez azt hiszem nem vaj, s nem lesz baj. Annál nagyobb lesz majd a meglepetés.
Miután megérkeztünk Jin be akart kísérni engem, de én kértem ne tegye és biztosítottam róla, hogy nem lesz baj. Nehezen, de belement. Ezért aztán lassan és bicegősen, mert hát járó gipszem volt ugyebár, indultam el miközben Jin figyelt a kocsiból. Gond nélkül értem el a suli épületét, aztán léptem is oda be. Tudom, hogy az első órák már megkezdődtek, de úgy voltam vele mégis bemegyek, hátha elnézik nekem ezúttal a késést. Az út a teremig kicsit azért fárasztóbb volt mint hittem. De csak elértem a termet ahová aztán be is kopogtam, majd miután hallottam a tanár hívó szavát be is nyitottam s be is léptem. Egyöntetűen megleptem mindenkit, a tanárt és a társaim is.
- Elnézést a késésért tanárúr.
- Semmi gond Hyunjin. - intett menjek csak beljebb - Örülünk, hogy rendben vagy és visszatértél közénk. Menj és ülj a helyedre. - mondta és mutatta is.
Megköszöntema dolgot aztán mentem is helyemre. A tanár volt yan kedves, hogy nem szólt a többiekre amiért felugrottak szinte, hogy jöjjenek segíteni nekem. De persze azért amint leültem rendre intette őket.
- Elhiszem, jofy örültök Hyunjin-nek, de most még óra van, ezért az örömötöket tartogassátok a szünetre. Most pedig folytassuk az órát.
S az óra folytatódott is. Igaz, hogy nem tudtam bekapcsolódni még igazán, de ezt senmi sem rótta fel nekem.
Számítottam rá, hogy örülni fognak nekem a barátaim, de arra nem hogy a többi diák, illetve inkább csak a barátaim közelebbi ismerősei is odajönnek majd hozzám. Mindez a szünetben érkezett el. Ahogy az is, hogy megismerjem azt a bizonyos fiút akit Bin megmentett. Hát, igazán aranyos a fiú és valahogy rögtön megtaláltam vele a közös hangot. Nem is bántam, hogy Changbin láthatóan érdeklődik iránta, ahogy a fiú is őiránta.
S hogy velem mi lesz? Fene se tudja. De örülök, hogy azon az estén megvédett engem is Bin, hisz így volt, az nem volt álom.