Ice cream | yoonseok

Ötödik

Hoseok kezéből kiesett a pohár, mikor meglátta, hogy a férfi megcsókolja a fekete hajút, Yoongit. Yoongi csókolózik. Nem löki el a másikat, nem tesz semmit, valószínűleg viszonozza is. A pulzusa felgyorsult, mégis olyan volt, mintha néha kihagyott volna egy ütemet. A mellkasát fájdalom öntötte el és a perc egy tört részéig még lélegezni is elfelejtett. Amint erre ráeszmélt levegő után kapott, de a fojtogató érzés továbbra sem múlott.

A hangos csattanásra mindenki Hoseokra kezdett figyelni, még a romantikázó pár is szétrebbent. Hoseok a hirtelen ráirányuló figyelemmel nem tudott mit kezdeni, így csak zavartan leguggolt, hogy összeszedje a széttört csésze szétszóródó darabjait. Csupán ekkor tűnt fel neki, hogy a cipőjét teljesen átáztatta a ráömlő meleg ital, így lényegében a lábai tocsognak a teában.

— És akkor dugni kezdtek, de annyira va... — szakította meg a csendet Jeongyeon magyarázata, a korábban látott sorozatról. Amint feltűnt neki, hogy immár nem csak a barátja, hanem az egész kávézó fültanúja lett beszámolójának káromkodva rejtőzött ő is a pult takarása mögé.

Mindkét alkalmazottnak időbe telt, mire sikerült legyűrniük a zavarukat és szégyenüket eléggé ahhoz, hogy újra mutatkozni merjenek. Jeongyeon újra elkészítette  a zöld teát, míg Hoseok elment átvenni a lábbelit a szerencsére nála lévő tornacipőjére, ami zokni nélkül az első két lépés után törni kezdte, de nem volt mit tenni.

—

Szombat este volt, Hoseok pedig egy buliban ült. A hellyel vagy az italokkal semmi baj nem volt, nem volt rosszabb, mint az összes többi hely, mondjuk a hátránya, hogy jobb sem, csak egyszerűen nem volt ehhez kedve. Néhány volt osztálytársa tartott vele, akik közül az egyik ismerte a kidobót, így hiába nem voltak még tizenkilenc évesek, mégis akadálytalanul bejutottak. Inni és táncolni is lehetett — és csinálták is —, de a társaság olyan szinten lapos volt, hogy azt semmi sem tudta feldobni. Beszélgettek a múlt emlékeiről, illetve, hogy kivel mi történik manapság, merre, milyen ágon fognak továbbtanulni, de igazából egyiküket sem érdekelte igazán a másik, pont ezért nem értette senki, hogy miért is vannak ennek ellenére mind ott.

— Hoseok? — kérdezte a pultos, mikor az említett leintette, hogy kérhessen egy újabb kör italt maguknak.
— Chris? — Hoseok úgy meglepődött, hogy azt is elfelejtette, hogy miért is van ott, ahol.
— Úgy ám! Mit keresel te itt? — kérdezte nevetve, miközben egy poharat tisztogatott. Ismerte a fiút, így tudta, hogy nem kéne ott lennie a kora miatt.
— Én? Inkább te! Eljöttél a kávézó pultja mögül, hogy egy bárba állj be mögé? Azt hittem, mást tervezel — Hoseok hangja a végére egészen szomorkás lett. A másiknak nagy álmai voltak és úgy volt, hogy lesz is lehetősége elindulni a megvalósításukhoz vezető úton, de ezek szerint mégsem aszerint történtek a dolgok, mint ahogy kellett volna nekik. Hoseok nagyon szurkolt a másiknak, hisz Chris azon kevesek közé tartozott, akiket a barátjának és nem csak a haverjának tekintett.
— Hát igen... — nevetett fel kissé kínosan. — Sajnos az a lehetőség mégis elúszott, de azért megvagyok, azt hiszem. Majd legközelebb. — tette hozzá reménykedően.
— Oh, sajnálom. Nem gondolkodtál, hogy visszajössz a kávézóba?
— Nemigazán, talán ma... — válaszolta, de félbeszakította egy másik ott dolgozó parancsa, miszerint dolgozhatna is, ha már kapja a fizetését, így muszáj volt Hoseok rendelésének az elkészítése után ott hagyni a barátját.