✔ || 𝗰𝗮𝗻 𝗶 𝘁𝗿𝘆

𝐂𝐀𝐍 𝐈 𝐓𝐑𝐘?

- na, kim seungmin! - jött oda hozzám bang chan a sokadik alkalommal, az utolsó szünetben, még mielőtt hivatalosan is vége lett volna az iskolának. már megint?

- bang chan, azt mondtam nem. tuti nem. - néztem rá sóhajtva. sosem fog rólam leszállni.

- de most mit parázol, huh? megbízható gyerek vagyok, tudod jól! - próbálkozott rávenni.

nem, nem igazán volt megbízható.

chan egy évvel felettem járt a középsuliban. közel sem voltunk legjobb barátok, hiába próbálkozik belopni magát a szívembe, egészen pontosan 3 éve.

egyszer egy buliba elhívott, ahol azt mondta hogy vigyázni fog rám, hogy ne történjen semmi baj, majd egy óra sem telt el és annyira sokat ivott, hogy azt se tudta mi jön az egy után. nagyjából itt veszítette el a bizalmamat.

most pedig ő, bang chan, tavaly óta próbál rávenni egy nyári projektjére, de semmiképpen sem szeretnék neki engedni.

még tavaly áthívott magához, ahol megkínált piával, én hülye pedig elfogadtam. ebből következik, hogy kipofáztam a titkaim és éppen elég az, amire emlékszem. elmondtam neki, hogy félek a magasban, illetve kisebb víziszonyom is van. és nem. a tus alatt azért nem félek. valószínűleg valami mást is mondhattam neki, mert két héten keresztül esekedett a bocsánatomért, de nem értettem miért, majd mire rákérdeztem volna, már mindegy volt.

- seungmin, bízhatsz bennem! - állt elém, megállítva engem abban, hogy bármerre is menjek. miért kell ilyen jól kinézzen?

hirtelen közelségétől pedig hátrébb léptem, így sikeresen nekiütköztem a szekrényeknek a folyosón. ő csak kuncogott, míg mások rosszallóan vagy gúnyosan néztek felém.

- n-nem, chan, megm-mondtam - próbáltam határozottan kiállni magamért, ami nem jött össze.

chan megtámaszkodott egyik karjával mellettem, és szemeimbe nézett.

- majd szólj, ha magabiztosabb lettél - kuncogott, mire megforgattam a szemeimet. - ja és persze akkor, ha meggondoltad magad - lökte el magát, majd a terem felé indult, ahol órája lesz. sajnálatos módon nekem is ott lesz.

• • •

- hé, kim seungmin! - kiáltott nekem a röplabda csapat kapitánya, azt hiszem siyul, de mire felé néztem volna, a labda az arcomba csapódott.

a hirtelen jött labdától elterültem, ami valószínűleg teli erőből lett lecsapva és fájdalomtól eltorzult arccal markoltam orromat. féltem, hogy betört. a többiek nem mozdultak. pár másodperccel később már bang chan támaszkodott felettem. miért pont ő?

- seungmin, minden rendben? - kérdezte halkan, szinte aggódva.

- széthasad a fejem - feleltem orr hangon, mert még mindig nem vettem el onnan kezemet.

- hagy nézzem - kérte, ahogy kezem felé nyúlt, majd óvatosan elvette azt.

tekintetéből nem jót sejtettem. nadrágja zsebéből elővett pár zsepit és az orromhoz fogta.

- éppenhogy csak vérzik, nincs gáz - mosolyodott el halványan. - mire vége az órának el is áll, szerintem fel is ülhetsz - mondta, és segített felülni, majd inkább egy padhoz kísért, - vagyis inkább vonszolt - nehogy mégegyszer fejbe találjanak.

- kösz, bang chan - motyogtam halkan, ő pedig megvonta a vállát, majd mellém ült.

- erre valók a barátok, kim seungmin - mosolygott rám. bénán vissza mosolyogtam rá, majd azonnal elkaptam tekintetem.