Minden szerelemnek megvan a maga története

Szendvicsből és barkácsolásból

SAMEDI

8:07

Eliott leszállt a buszról, és elindult az édesanyja háza felé. Fejébe húzta a kapucniját, Jeff Buckley hangja a fülébe kúszott. Szinte teljesen kihalt volt a környék, csupán néhány járókelő csellengett a szemerkélő esőben. A felhők súlyos tömegként telepedtek meg az égbolton. Megszaporázta a lépteit.

Szerette volna azt hinni, hogy ennél több kurázsi szorult belé, de titkon örült, amiért a hétvégét Lucastól távol tölti. Attól tartott, ha maradna, óhatatlanul túl sokká válna, és nem akarta elijeszteni a fiút, ahogyan azt régebben másokkal is megtette. Nem egyszer megvádolták már azzal, hogy túlságosan előreszalad, nem gondolja át kellően a cselekedeteit, csak a szívére hallgat, és megy, amerre vezeti. Számára nem léteztek köztes átmenetek. A végletekben hitt, emiatt mentek tönkre a kapcsolatai.

A zene ellenére az agyában visszhangoztak a szavak, amikkel a múltban a padlóra küldték: impulzív vagy, meggondolatlan vagy, vakmerő vagy, és ami a legeslegrosszabb volt: őrült vagy. Mindegyikkel azt sugallták felé, hogy valami baj van vele, hogy nem tartozik a normális emberek közé. Hogy kívülálló.

Kivéve Lucas – ő sohasem éreztette azt vele, hogy elege lenne belőle, hogy túlzónak tartaná a vitalitását, sőt. Lelkesen hallgatta az ötleteit, és ugyanilyen izgatottan vetette bele magát a megvalósításukba. Épp ezért kellett elkerülnie, nehogy a fiúnak megváltozzon róla a véleménye, és a többiekhez hasonlóan szembesítse vele, mennyire elcseszett valójában.

Miközben átgázolt egy pocsolyán, azon elmélkedett, milyen különös fordulatot vettek közöttük a dolgok. Amikor aznap felébredt, csak az üres helyet markolhatta maga mellett. Egyből elszorult a torka, és égni kezdett a szeme. Meggyőződése volt, hogy Lucast a hajnallal együtt elérte a felismerés, mit műveltek és elment, pontosan úgy, ahogyan attól Eliott tartott.

Ólomsúlyos tagokkal vánszorgott ki a konyhába, ahol minden korábbi elképzelése füstbe ment. Lucas két pohár kávéval várta. Annyira megdöbbent, hogy csak pislogni volt képes. Kiderült, hogy nem maradt idejük beszélgetni. Lucasnak plusz reggeli műszakja volt a könyvesboltban, ahol részmunkaidőben dolgozott.

Búcsúzáskor Eliott csókkal köszönt el tőle. Nem bírta megállni, ösztönösen kapaszkodott a bizonyosságba, hogy a tegnap éjszaka valódi volt. Lucas döbbenten, szégyenlős mosollyal fogadta a gesztust, aztán elment. Azóta nem telefonáltak, még csak üzenetet sem váltottak. Talán jobb is így. Talán mindkettejüknek szüksége van egy kis időre, hogy feldolgozzák a történteket.

Mire eljutott erre a megállapításra, már a háznál találta magát. Az anyja kedvenc neonsárga esőkabátjában pakolt ki a kocsifeljárón parkoló autó hátsó üléséről. Eliott a zsebébe gyömöszölte a fülhallgatót, majd az édesanyjánál termett, aki annyira belemerült a csomagokkal való hadakozásba, hogy észre sem vette őt.

- Látom, ismét nagy bevásárlást tartottál – jelentette be Eliott.

Az anyja összerezzent, kis híján elejtette az almákat. Hitetlenkedve meredt vigyorgó csemetéjére, mintha nem hinne a szemének.

- Istenem, Eliott, kicsim! – rikkantotta, és a karjába zárta. – Annyira örülök neked!

Eliott felnyögött. Bár a cicáknál, a csokis sütinél és a nyusziknál csakis a mamája ölelését tartotta édesebbnek, azzal nem volt túlságosan kibékülve, hogy a rengeteg mindennel telepakolt zacskó a mellkasának nyomódott. Elhúzódott, és elvette az anyjától a teher egy részét.

- Nem számítottam rád ilyen hamar – közölte, amikor megindultak a bejárati ajtó felé. – Azt hittem, délután fogsz érkezni. Azért vásároltam fel gyakorlatilag az egész boltot, hogy királyokhoz illő, háromfogásos vacsorával fogadhassalak.