Lélekköpetek

Tánc

mint mikor a kisgyerek előre-hátra dölöngél az ajtóban és csak vigyorog az életre hátra tett kézzel, mert azt hiszi, az játszik vele

Úgy állok én is a küszöbödön másfél éve

És te nevetsz és forogsz és eltűnsz és visszajössz

És édesgetsz, közel, egészen a fonalakig

amiket együtt neveltünk

behálózta a folyosót

néhány rajtam végződik és olyankor

a véletlen mozdulataiddal rángatsz

ez a hidegen csillogó rengeteg

végtelenül puha és törékeny

ez van köztünk

megtanultunk táncolni vele

folyamatosan mozgatsz, pedig én itt élek, a határon

ha belépek elszakítom

mostanra

úgy mozgunk, mint testvérek a színpadon

libben a ruha, súrolta a bőröd

nincsenek szavai csak

egy fuldokló fel-felbukkanó légszomjas szájnyitása, hogy

ránts végre magadra