Lélekköpetek

Néhanapján

Egy nevetéssel, mosolyogva
Igen, azzal kezdődött
Jóval azelőtt, hogy ugyanazokat gondoltuk volna
Aztán a szemembe néztél, kimondtad a nevem
és nem volt menekvés
Te tovább nevettél
de én csak estem.
És akkor odaizzadt a papírra
Beleolvadt a tarkómba
Fontosabb lett, mint az az érzés ott szívtájt
megszerettelek, azt mondják.
Így hát elengedtem
Hogy bele ne fulladjak
a ki nem mondott szavakba
Azóta hát-hátnak vetve tűnünk
Már nem izgulok
És nem égeted a bőröm
A bizalomról tanítasz
de egy darab belőlem
még mindig ott táncol, abban a piszkosfehér teremben
Ahol a szemembe néztél és kimondtad a nevem
És ilyenkor megrezzen a kötél
A bolond alatt, amivé tettél
hogy elindítsam-e a hívást
vagy megálljon félúton a kéz
És ez a bolond már nincs otthon a fejemben
Csak táncol, táncol, mint őrült a kötélen
És nézi a többi: a sok bizonytalan
De nem hallja a szavakat
Te rácsok mögé zártad
én pedig teljesen egyedül hagytam
-hát semmi vész
jó ez így
Néha játszol vele
És ez épp elég
Nem gyűlöllek-
csak rám ne nézz