A gyémánt éjszaka

1.

A mai nap sem indult másképp, mint a többi. Drága Hilda szolgálom, aki már kislány korom óta mellettem van, itt ül mellettem és olvassa kedvenc könyvét sokadjára. Mindig is elvolt ragadtatva tőle és akárhányszor a végére ér mindig beszél róla nekem, de én ezt sosem bántam. Valamennyire édesanyámra emlékeztet ilyenkor, a könyvet is tőle kapta, még mikor élt. Édesanyám egy nagyon életvidám asszony volt, mindenki szerette aki csak ismerte, igazán jó hírű volt a mi kis szeretett városunkban. 12 éves voltam mikor édesanyám itt hagyott minket, pont abban a korban mikor már az ember felfogja a hiányt, de hogy pontosan mi történik körülötte azt nem. Emlékszem édesapám összeomlott akkoriban, valószínűleg ha én nem vagyok a rossz egészség őt is elvitte volna...Gondolataimból hangos kopogtatás zökkent ki. Édesapám lépett be a szobába, arcán az izgalom és az idegesség jele látszott. Ezt nem is csodálom, hisz már kevesebb mint két hét volt hátra a nagy estig. Minden évben pontosan augusztus ötödik napján került sor, a bálra amelyet anyám emlékére rendezünk, most már nyolc éve minden évben megrendezzünk. Apám úgy gondolja és ennek szót is szokott adni, hogy lassan ideje lenne férjhez mennem, hisz húsz esztendős vagyok. Anyám álma mindig is az volt, hogy a családunkhoz közelálló Henderson család fiához Thomas-hoz megyek majd feleségül, bár azt sosem kérdezték mi a mi vágyunk. Tom és én mindig is úgy éreztük mintha testvérek lennénk. Ez a két család oly közeli lett az évek alatt, hogy mi el sem tudtuk volna képzelni, hogy ez másképp is lehet. 

- Lucy, figyelsz rám egyáltalán? - apám hangja zökkentett ki ismét a gondoltaimból
- Persze apám, figyelek - őszintén fogalmam sem volt arról, hogy mit mondott nekem az elmúlt percekben és ezért szörnyen restelltem magam.
- A Henderson család egy órán belül megérkezik, hogy megbeszéljük, mit kell még elintézni a bálig. Szeretném ha addigra rendbe szednéd magad, mert számítok a segítségedre.
- Rendben apám, nem sokára találkozunk lent. 

Ezzel apám kiviharzott nagy sietve a szobámból, ám mielőtt újra gondolataimba merülhettem volna Hilda hangja csapta meg fülem. 

- Drága Lucy melyik ruháját óhajtja viselni ma? 
- A kék ruhámat, legyél szíves
- rendben máris hozom- és azzal a lendülettel elsuhant a ruhásszekrényem felé

Pont időben érkeztem le, már a lépcsőn hallottam a csengő hangját így gyorsabbra vettem lépteimet és apám mellett megálltam, ő egy csókot nyomott a homlokomra és átkarolta a karomat. Mindig elgondolkodom mi lenne velünk ha nem lenne a másik, mindig is egymásban tartottuk a lelket és nagyon szerettük egymást. 
Mrs. Henderson lépett elém, majd jó szorosan magához ölelt, puszit nyomott az arcomra, majd érdeklődött hogylétem felől. Udvariasan válaszoltam és érdeklődtem viszont hogyléte iránt, majd egy kicsivel később mindenkit a szalonba kísértem. Én apám mellett az egyik díszes heverőn foglaltam helyet. Édesapámék szépen lassan teljesen belemerültek a bál témájába és semmi sem zökkenthette volna ki belőle őket. Szép csendben felálltam majd elhagytam a szobát...