Porcelain Melody ¦ Hyunlix

𝐬𝐞𝐦𝐩𝐫𝐞 𝐮𝐧𝐢𝐭𝐢 - 𝐦𝐢𝐧𝐝𝐢𝐠 𝐞𝐠𝐲ü𝐭𝐭

" 𝐍é𝐡𝐚 ú𝐠𝐲 é𝐫𝐳𝐞𝐦 𝐟𝐞𝐥𝐚𝐝𝐧á𝐦, 𝐝𝐞 𝐧𝐞𝐦 𝐭𝐮𝐝𝐨𝐦; 𝐞𝐳 𝐧𝐢𝐧𝐜𝐬 𝐚 𝐯é𝐫𝐞𝐦𝐛𝐞𝐧. "

𝐒𝐡𝐚𝐰𝐧 𝐌𝐞𝐧𝐝𝐞𝐬

Az egész hajnalom azzal töltöttem, hogy gyakoroljak. Nem mehetek be úgy ma a terembe, hogy ne tudjam felmutatni a tanárnőnek, hogy igenis képes vagyok rá! Egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy akár egy porszemnyit is csalódjanak bennem. Így hát teljesen hullának érzem magam, karikások a szemeim és fáj a csuklóm is, de kijelenthetem: sikerült. Bár ezt annak is köszönhetem, hogy nagyon hangszigetelt a szobám és nem keltettem fel a zongora hangjával apámat.

A másik dolog amivel foglalkoztam a hajnalban, a gondolkodás volt. Seungmin annyit tudott meg a srácról, hogy Minho tud valamit róla. Azaz, semmit. De a mai nap megkeresem, és akkor kifaggatom őt. Bár... Elég nehéz menet lesz, hisz Minhoról van szó.

Szombat van és az előadás kedden lesz. Vagyis konkrétan van még kemény három napom, hogy eltakarítsam azt a jöttmentet. Reggel csengettek, épp mikor aludni készültem, hogy be kell menni nyolcra a zenesuliba. Nagyon nem repesek az örömtől, hisz úgy volt, négykor kezdődik az óra, majd utána a próbák, de természetesen mindent előrébb kellett hozniuk! Simán kialudhattam volna magam, de nem, most menjek be, mint egy zombi. A két óra között legalább lesz egy hosszú szünet is, amikor megkereshetem azt a balfácánt. Ajánlom neki, hogy jöjjön be ma!

- Merre jársz? - szólok bele a telefonba, mert útközben rácsörgettem jóbarátomra.

- Annál a cuki kávézónál, amit a múltkor láttunk - mondja bezsongva. Hát igen, valamelyik nap is annyira boldog volt, hogy megsimizhettük a cicókat.

- Tökéletes. Vegyél nekem egy erős kávét.

- Te meg a kávé, ne nevettess már! - kuncog jókedvűen, nekem viszont komolyan szükségem van egy kávéra. Mindjárt elalszok és még a fejem is szétrobban!

- Komolyan mondom. Semmit sem aludtam, mert azt a szart gyakoroltam - panaszolom, közben bekanyarodok a kávézó felé. Ha ő nem vesz nekem, majd akkor én megveszem magamnak.

- Magadra vess, hallottam, mennyire elbambultál az órán.

- A karmester fiának a hibája, teljesen elvette a koncentrációs képességeimet, úgy felidegesített - hadarom a telefonba és végre meglátom az utca végén a kávézót.

- Ó jaj, nagyon a fejedbe mászott! Nehogy a nagy ellenségeskedések közepette belé szeres véletlen! - szórakozik, de nekem ez most egyáltalán nem vicces. Még, hogy én meg a szerelem. A két szó nem is tűri meg egymást egyazon mondatban.

- Pont a szerepem tolvajába fogok, mi? - vágom oda neki, és meglátom az egyik padon ülni, szóval odasietek hozzá.

- Nehogy a szíved tolvaja legyen - mondja szemembe nézve, arcán sunyi vigyorral, mikor meglát maga előtt.

Csak megforgatom a szemem s biccentek a kávézó felé. Míg ő a cicákkal foglalkozik én veszek egy elvileg nagyon erős kávét, természetesen két cukorral, hogy le is menjen valahogy a torkomon. Tényleg nem szeretem a kávét, de a helyzetem most megkívánja.

- És jutottál valamire? - kérdi, amikor kiérünk az utcára.

- Mármint? - nézek rá kicsit zavarodott fejjel, majd telefonom képernyőjét lesem meg az időért.

- Hát a darab. Megy legalább, ha már fent voltát hajnalok hajnaláig?

- Reggelig, és igen, megy - mondom büszkén.