Csiszolt üveg

VII.

Otthon ismét rám tört a fáradtság, és ledőltem a kanapéra egy kicsit. Rafael viszont, lévén teljesen kialudta magát, és nem dolgozott egész nap, tökre magánál volt, még este tizenegykor is.

- Ez mi? - állt meg egy nagyobb üvegasztal előtt, ami a nappali egyik sarkában volt elkülönítve.

- Az kérlek szépen - álltam fel a kanapéról - Egy világtérkép. Ki van terítve az asztalra, és amelyik nevezetességet kirakom puzzle-ből, azt elhelyezem a térképen. Lásd, az Eiffel Torony, amit ma raktál ki. - mutattam a kis makettre, ami szinte teljes Franciaország helyét foglalta el. Pech, pedig a Notre Dame-ot is ki szerettem volna rakni. Szomorú.

- Uu, az ott a Sagrada Familia! - mutatott Spanyolországra. Bólintottam.

- Vagyis a Szent Család Templom, igen. - néztem a fiú arcát, ahogyan valódi nosztalgiával, pislogás nélkül, szája sarkában apró mosollyal szemléli a templom miniatűr változatát. Honvágya volt.

- Barcelonában éltetek? - kérdeztem óvatosan. Rafael megrázta a fejét.

- Nem. De annyit láttam ezt a helyet képen, hallottam róla, mindig meg akartam nézni, főleg, hogy hozzám tartozik, mint rendes spanyolhoz... - rázta a fejét - Az az otthonom, és nem is ismerem. - vonta meg a vállát egy keserű mosollyal. Mondtam volna valami vigasztalót, de a keze tovább siklott Törökországra - Ez mi? - kérdezte, a leghíresebb török templomra mutatva. Elsőre meglepődtem, hogy nem tudja, hiszen ez alap szintű tudás, ráadásul sajnos ez kiült az arcomra is - Tudod, nekem nincs érettségim, és egy műveletlen tapló vagyok, plusz van az a rossz szokásom, hogy ha valamit nem tudok, megkérdezek. - látott bele a gondolataimba, mire elszégyelltem magam.

- Jaj, nem, senki nem mondta, hogy műveletlen tapló vagy...

- De gondoltad.

- Nem gondoltam!

- Akkor ez mi? Úgy néz ki, mint valami rossz űrállomás, aminek dizánját valami erősen betépett fazon tervezte. - mutatott a Hagia Sophia makettjére.

- Hé! Ez csúnya volt! - emeltem fel a mutató ujjam - Az ott a Hagia Sophia, Európa kultúrájának egy fontos pillére! - magyaráztam. Azt hittem, Rafael majd a szavamba vág, de nem. Csendesen, figyelmesen hallgatott. Nekem meg több se kellett - Európában még a Big Ben kapott helyet Angliában, és az Országház Magyarországon. - mutogattam a térképen - Amott a Kínai Nagy Fal egy részét sikerült megépítenem, a tipikus japán vörös kaput is összeraktam, és még a Téli Palota van meg Szentpétervárott. Egyenlőre ennyi van. - néztem fel a fiúra. A szeme folyamatosan járt a nevezetességek között, és emésztette az információkat.

- Tök jó. Egészen színes a világ. És ezt szeretem látni. - nézett föl rám mosolyogva.

- Szintén. - meredtem vissza a térképre.

- Kapok hozzáférést a gépedhez? - kérdezte hirtelen, mire teljesen kiestem a szerepemből, és értetlenül pillantottam fel rá.

- Tessék?! - azért függetlenül attól, hogy elég sok mindent megengedek, egy alig huszonnégy órás ismeretség után ez kissé hirtelen jött.

- A gépedhez. Használhatom? Munkát akarok keresni. - ismételte.

- P-Peersze. - nyögtem ki végül. Csak nem egy eltitkolt hacker, aki minden eddigi információmat kiteregeti, vagy nem tudom. De akkor sem bízom meg benne teljesen...

- Ez meggyőző volt - nevetett fel - De nyugi, nem most, majd holnap. Tudom, hogy fáradt vagy, így is túl sok időt szántál rám. - utalt vissza a ma esti bározásra. Hálás voltam neki ezért a gesztusért, így csak fáradtan rámosolyogtam, összedobtam egy gyors vacsorát, és amíg Rafael evett, én megcéloztam a fürdőszobát. Az ajtót magamra zárva a tükörhöz battyogtam, és jó mélyen a saját szemembe néztem. Ez olyan epik pillanat a regényekben, ilyenkor megmozdul a tükörkép, vagy Bloody Mary kukucskál vissza, de nem. Én csak bámultam, és az elmúlt huszonnégy óra eseményeit gondoltam át. Ahogy befogadtam Rafaelt, amiket megtudtam róla, hogy ma voltam először vendégként ott, ahol dolgozom, és az is a fejemben volt még, amit Vivi mondott. Túl sok volt az információ, az én mezei, munkára és kirakózásra szűkült agyam kisült, én meg... Nos... Elkuncogtam magam. Vagy nevettem. Vagy viháncoltam. Esetleg egyenesen nyerítettem, mert valamiért ezt tűnt a legjobb levezetésnek. Nem is tűnt semmi semminek, csak jött, én meg kikacagtam úgy... Kábé mindent. A mosdót, a kádat, a szappant, amiért beleszáradt a buborék, de még a fogmosópoharat is.