Cute Oneshots

Felix & Akira

Mérhetetlen düh forrt bennem. Nem is teljesen düh volt...
Csalódottság, letörtség..
De nagy részben düh...és bosszúvágy.
Megölték...megölték...
Végre lehetett volna egy normális családom...megtaláltam az édesapámat...erre...
Nem kellett volna otthagynom őt...ha nem kezdett volna el engem keresni az éjszaka közepén...akkor még mindig itt lenne velem...
Minden az én hibám...de én ezt rendbe fogom hozni...
Bosszút állok...Édes bosszút.

Nem bírtam uralkodni magamon. Csak egy bizonyos érzés irányított miközbe végigkocogtam a csendes utcán. Megbotlottam egy kőbe, estem is egy nagyot. Az ott lévő kis társaság "nagy szerencséjére"...

-Háhh, nézzétek már a kis copfos csajszit! Elestél a magassarkúba?-nevetgéltek arrébb.
Mire észbekaptam már a földön feküdtek...a kezemet vér fedte be. Teljesen lefagytam. Hirtelen történt minden.
Hallottam a közeledő szirénák hangját...majd éreztem egy kezet ami csak húzott, ráncigált maga után.
Egy sikátorba találtam magam vele. Leszorította a számat. Világos haj borította az alacsony teremtést. Bőre puha volt és rendkívül kellemes illatú.
Rámnézett égszínkék szemével, ujjával rózsás ajkaihoz nyúlt.

-Sshh...halkan különben megtalálnak..-majd lassan leeresztette a kezét a számról. A fiú halkan fülelt és leste az utcákat.-..Rendben..úgy látszik leráztuk őket.

-...De...mégis ki vagy te? És miért segítettél..?-a fiú elmosolyodott.

-A nevem Akira. Akira King.

-..Az én nevem Felix...Felix Ron..De..tényleg..miért segítettél?

-Egyrészt mert a hasznomra lehetsz. Másrészt van még mit tanulnod. Első alkalom huh?

-...Csak felcseszték az agyamat és eljárt a kezem...nem bűntényt akartam elkövetni...

-Hát drága, sikerült. Úgy tűnik kinyírtad őket.-nyeltem egyet mikor meghallottam ezt...nem tudtam mit reagáljak..nem éreztem semmit.-Ne aggódj, segítek neked ha te is segítesz nekem.

-....És mégis miben akarsz segíteni? Nem is ismersz..-ekkor egy kisbicskát kezdett pörgetni a kezében.

-Pontosan jól tudom bogaram.-elővett egy fényképét édesanyám gyilkosáról, majd a bicskát óvatosan átszúrta a fényképen.-Bosszút akarsz. Nem igaz?-a hangja hízelgő volt. Annak a szemétnek a látványától ölni tudtam volna. A torkánál fogva felemeltem a fiút, nekitámasztva a falnak.

-Mégis honnan a f@szomból tudsz te erről? Mi közöd van ehhez az alakhoz? Mit akarsz?-a bicskát a torkomhoz szorította és halkan kissé akadozva szólalt meg.

-Kezdjük ott, hogy elengedsz, vagy te is felfedezed a túlvilágot.-elengedtem és letettem a földre. Leporolta magát.-Tudd hol a határ.-mondta komoly hangvétellel, én pedig bocsánatkérően néztem rá.-Nos, tudod közös az ellenségünk. Bár tőlem csak a munkámat vette el. Ez nekem pedig elég indok arra, hogy kinyírjam. De először még cserébe segítened kell egy két dologban...gyere velem.

~~~

Igaza volt. Sokat tanultam ettől a kölyöktől. Olyan dolgokat, amiket magamtól sosem tanultam volna meg. Kezdtem megkedvelni ezt a kis bérgyilkost.
A legjobb segítséget szereztem meg a személyében. Kis szadista vezetőszemélyiség.
Együtt edzettünk minden egyes nap. Megtanította minden tudását. Nem volt kispályás.
Ez abból is derült ki, hogy minden egyes edzés túlélésre ment. Komolyan kellett vennem. Egy rossz mozdulat és végem lett volna. De ennek köszönhetően sokkal erősebb lettem...szinte már veszélyesen..
Megadta azt amire vágytam. Hatalomra. Még egy kis hasznos ismertségre is tettem szert. Nem voltam egyedül ebben a harcban. Még ha úgy is terveztem volna.
Mikor felkészültnek éreztük magunkat, és Akira is engem, elterveztük az akciót. Bevontuk pár társát is.
Mivel ez az alak sosincs egyedül, óvatosan kell eltávolítanunk az embereit.
A kettőnké volt a nagypréda.
Elterveztük a támadást, majd következő nap jöhetett az éles bevetés.

Nem bírtam aludni. Zavartak a gondolataim. Kimentem a teraszra, és az ott dohányfüstöt pöfögő Akirát találtam ott. Mellé sétáltam, és rátámaszkodtam a korlátra.

-Mivan kisherceg, nem tudunk aludni?

-....Van még egy slukkod?-odanyújtotta a dobozát, amiből kivettem egyet, és a számba raktam. Kérni se kellett, meggyújtotta nekem. Nagyot szippantottam belőle, és a számból áradó füst úgy ömlött ki minden lehetséges arcnyílásomon, mint akár egy vulkánból. Valahogy...megnyugtató volt..
Nagy csend alakult ki köztünk. Akira felült a korlátra.

-...Hogy érzed magad? Ideges vagy..?

Nagyot sóhajtottam.-...Nem is tudom..csak jár az agyam..-a fiú közelebb húzódott.

-...Minden okés lesz. Erős lettél. Sokkal erősebb mint én azt gondoltam. Nem mondom azt, hogy könnyű menet lesz, de meg fogjuk csinálni. De ahhoz ki kell pihenned magad.-odahajolt az arcomhoz, majd megpuszilta azt.-Jóéjt te kis kaszanova~.-majd visszasétált a szobájába. Én csak bámultam utána bambulva. Lassan elnyomtam a cigarettát, és én is visszafeküdtem.

~~~

Ott voltunk a helyszínen. Mindenütt őrök. Mi csak 5-en voltunk.
Az egyik hackerünk már otthon bütykölte a biztonsági kamerákat. Csak az ő jelzésére vártunk.

Mikor megkaptuk a jelet, mindenki útnak indult. És szépen lassan tűntettünk el mindenkit. Egyre és egyre közelebb kerültünk a főhadiszálláshoz.

Egy szempillantás alatt ott termettünk szembe azzal a rohadékkal. Egy üres szoba volt, egyetlen egy szétkorhadó íróasztallal. A falak tele voltak piros fonállal összekötött fényképekkel...Anyám fényképével.
Neki akartam rohanni. Szétcincálni. Eltörni minden egyes porcikáját. Átéreztetni vele azt a fájdalmat amit anyámmal tehetett.
Nem bírtam megállni magam. Rálőttem. Kivédte, és rohant felém. Kését a gyomrom felé tűzte, de szerencsére kikerültem. Legalábbis azt hittem.
Megfordult és egy vágással eltalálta a szememet.
Akira kihasználta az alkalmat és leütötte feszítővassal. Ahogy lezuhant, én alulról ökleltem fel a képét. Hanyatt esett. Ekkor ráléptem a két karjára, Akira pedig a lábainál helyezkedett el.

-Itt a vége fuss el véle..-vállon, és két lábon lőttem. De figyelmetlen voltam...
Kirántotta a karját ami még ép volt, és helyettem sikerült Akirát eltalálni. Egy pillanatra lelassult minden ahogy összeesett...
Kiesett még egy emlék. A srác darabokba volt. Apró darabokba...de a kezemen egy csepp vér sem volt...
Mikor észbekaptam, odarohantam a haldokló fiúhoz, majd a pólómat széttépve csináltam neki egy erős kötést.
Lassan rámnézett.

-...Büszke vagyok rád te kis béndzsa..-kuncogott.-Egész jó tanár voltam...De majd töröld le a szádat...

-...Te idióta...nehogy nekem most add fel mert valahogy visszahozlak és újra kinyírlak...-lassan a többiek is megérkeztek. Azonnal a fiú segítségére siettek.

-Hehe...ne aggódj ilyen könnyen nem..szabadulsz...tőlem...-a hangja egyre halkabb lett. Lassabban lélegzett. Úgy éreztem mintha könnyek jönnének a szememből.

~~~

Kettesbe álltunk az erkélyen. Furcsa érzésem volt. Egy cseppet sem éreztem jobban magam.

-..Mi a baj Felix? Végre meghalt ez a féreg...megkaptál amit akartál.

-...Bosszút álltam..mégse érzem teljesnek magam...-a fiú kicsit közelebb húzódott hozzám, és együtt néztük a havas hegydombot.

-..Talán...Valami másra van szükséged?

-..Fogalmam sincs...valami...hiányzik...vagyis inkább valaki..

-...Nem tudom milyen lehet elveszteni egy anyát...de gondolom elég szar...

-...Már beletörődtem, hogy nem kapom vissza...de...-lassan ránéztem.-Nem is teljesen róla beszéltem...-A fiú meglepődve nézett felém.-Tudod...valamiért...nagyon megijedtem, hogy téged is elveszítelek...nem tudom miért, de....talán...te vagy az a valaki aki kiegészíthetne engem...-lassan megsimogattam az arcát.

-....Nem tudod mire vállalkozol..

Elmosolyodtam.-De igenis jól tudom...-közel hajoltam hozzá.-Túlságosan is jól tudom...-majd megcsókoltam...puha, eper ízű ajkai mégjobban ráébresztett arra, hogy ő a hiányzó darabka belőlem.