Az nem lehet (PUF - Geréb/Boka)

Az nem lehet

Felespohara aljában egy kortynyi pálinka kezdett hirtelen, vad táncba, amikor lecsapta az apró üvegtárgyat az asztalra. Hangosan, tompa visszhangot verve érkezett a karcos, kemény fára. A pohár világoskék alja sápadtan engedte át magán a helyiség gyér fényeit. A kéknek pontosan ezt az árnyalatát próbálta jó messzire elkerülni. Mindhiába.

Megszédült, forogni kezdett vele a világ. Felejteni jött ide ma este, de mintha átok ülne rajta, az égvilágon minden és mindenki őt juttatta az eszébe. Elege volt már a mindennapjait átható érzésekből. Fájt neki az életnek csúfolt létezés. Szívét mardosó fájdalmát ezúttal alkohollal kívánta csillapítani – ezidáig sikertelenül, holott már órák óta ült az egyre levegőtlenebbnek ható kocsmában. Mégsem vitte rá a lélek, hogy elhagyja a helyét.

A kékaljú pohárral nézett farkasszemet. A kezdetektől fogva egyértelmű volt, hogy nem nyerhet. Úgy döntött hát, szabad utat ad a benne gomolygó zűrzavarnak. Ennél rosszabb már úgysem lehet, igaz? Ennél lejjebb nem süllyedhet.

Nemecsek Ernő napra pontosan öt éve meghalt. Nincs mit szépíteni ezen.

Azon a hideg, áprilisi éjjelen számtalan szív megrepedt, ám két gyerekszív szilánkosra is tört. Senki a világon nem törődött velük, mert senki nem hallotta, ahogyan apró darabokká robbantak szét. Egyik napról a másikra kellett felnőniük, amikor megtapasztalták, mennyire könnyedén és váratlanul véget érhet az utazás, amelyet ajándékba kaptunk. Amelynek nem lenne szabad ennyire korán véget érnie.

Az egyik pillanatban még dobogott a szíve a mellkasában, a következőben pedig megszűnt működni. Beszívta a levegőt, apránként elhagyta a tüdejét, aztán nem lélegzett többé. Végleg kihunyt a fény a szeméből. Ennyit szánt neki a sors? A végzet? Netán maga Isten? Ugyan már. Nem szükséges egy felsőbb hatalom léte ahhoz, hogy az emberek tönkretegyék saját magukat és egymást. Ilyen szempontból teljesen önállók.

Bokához tartozott a másik összetört szív. Boka Jánoshoz, akit Nemecsek kimondatlanul, ámde kínosan nyilvánvaló módon csodált és szeretett. Persze, Bokához mindenki imígyen viszonyult. A különbség abban rejlett, ahogyan egymásra néztek. Mintha tekintetük prizmaként vetítette volna ki megélt érzelmeik tucatnyi árnyalatát.

Ezen okból kifolyólag az éveken át fennálló féltékenység arra sarkallta, hogy hátat fordítson az úgynevezett barátainak.

Ezerszer megbánta. Ékes bizonyítéka ennek a bőrét tarkító, mára már egymásba olvadt, fehér motívumokká avanzsált vágások sokasága, az év háromszázhatvanöt napján a zsebében lapuló gyógyszerek garmadája, és a most is testében munkálkodó alkohol mennyisége.

Az idő múlásával a Boka irányába érzett féltékenységét felváltotta a kikerülhetetlen gyász, majd a színtiszta, őszinte gyűlölet. Igen, már gyűlölte Bokát. Miért vitte őt magával a Füvészkertbe? Nemecsek kicsi volt, törékeny, Bokának óvnia kellett volna, nem ellenséges területre csábítania! Hasonlóképp gyűlölte Áts Ferit is. Miért kellett parancsba adnia a megfürdetését? Az volt a végső lökés, amellyel a mélybe taszította a fiút, aki – felfedve saját magát – mérhetetlen bátorságról tett tanúbizonyságot. Jóllehet, mindennél jobban önmagát gyűlölte, mert ő maga indította el a lavinát. Mert képtelen volt szembeszállni Ferivel és kiállni a barátja mellett.

A fenébe is, gyűlölte az egész elcseszett világot, amiért ő tovább élt benne, miközben Ernő igazságtalanul a másik oldalra száműzetett, ahonnan nincs visszatérés.

Megkapta érte a büntetését. Elveszítette a becsületét, amivel, jobban belegondolva, talán sosem rendelkezett. Talán soha nem tartozott igazán a Pál utcai fiúkhoz. A vörösingesekhez még annyira se. Tulajdonképpen jól elszórakozott ő magában, egy izgalmakkal teli kalandregénnyel a kezében. A boldogságot nem, csupán annak gyenge utánzatát érezte olyankor, mégis megelégedett vele.