Az Utolsó Csillaghullás

2. Bűnös világ

Három hónappal ezelőtt

(2026. november 26.)

Mocsok és bűn. Ezzel a két szóval ki is meríthető a világ leírása. 2026-ot írunk, november vége van, és metsző hideg telepszik a fővárosra, sőt, az egész országra.

Amióta mindenki a globális felmelegedésről beszél, ténylegesen csökkent a téli hőmérséklet, az időjárás pedig a kiszámíthatatlannál is szeszélyesebb. Legalábbis az előző években így volt. Most meglepetésszerűen érkezett a fagy, így november végén. Tegnap mínusz 20 fokig esett a hőmérők higanyszála, és a sok, újonnan hajléktalanná vált emberből páran már nem keltek fel reggel. Fagyottan, mereven, élettelen testtel hevertek vékony, piszkos pokrócuk alatt az utcákon. Az emberek elmentek mellettük. A reakciójuk többnyire az volt, hogy egy-egy test közelében meggyorsították a lépteiket, mintha éreznék még azt a hideg halált, ami az ott fekvő emberek szemét lezárta. Vagy éppen nyitva hagyta, csak üvegességet csempészett a tekintetekbe.

Szabó Illés nem feküdt a hajléktalanok közt. Nem is szaporázta meg a lépteit, mikor elsétált a halál mellett. Szépen, nyugodtan folytatta útját a Budapest belvárosában álló, omladozó vakolatú, füstös, fekete bérházak felé.

Kopott, ezeréves bőrkabátot viselt, alatta még inkább leharcolt zakót, és foltos, hozzá illő nadrágot. Cipőjét talán már évek óta kezelni kellett volna a krémmel.

Illést mindez nem érdekelte. Pedig ügyvédként igazán nem volt elfogadható ez az öltözködés.

Katona volt korábban, így némileg kiismerte magát a világban. Tudta, ha tiszta és új ruhában sétálna végig a város forgalmasabb utcáin, a mostani időkben az embert ilyen ruháért fényes nappal négy-öt rosszarcú ember állta körül, zsebből kihúzott rugós bicskával kellemetlenkedve. Volt szép ruha, nincs szép ruha. Nem is beszélve a drága óráról és a mobiltelefonról. Illés ezért nem tart órát, és mobilból is csak nyomógombos, ősrégi darabot hord magánál.

Okos ember jobban teszi, ha szegénynek mutatja magát. És akkor talán nem fog áldozatul esni egy olyan késelésnek, mint amilyenből tegnap a környéken kettő is megesett. Ezért jár ilyen kopott ruhában.

Illés meg tudná védeni magát, ha akarná Régebben Szíriában puszta kézzel is ölt fegyveres ellenséges katonát, ha éppen úgy hozta a sorsa, hogy kifogyott a muníció a fegyveréből. Azonban azok az idők rég elmúltak. Illés pedig inkább az eszével védi meg magát.

Harminckét éves, életerős fiatalember, aki jogot tanult, majd diploma után belépett a seregbe. Megfelelő kiképzést kapott, szolgált a hazájában, szolgált idegen földön is.

Egy különösen balul sikerült akció kellett ahhoz, hogy felmentsék a szolgálata alól. Rajta kívül egyetlen ember maradt életben az osztagból, amikor rajtuk ütöttek a szakadárok. Valahogy túlélte, de ő sem emlékszik arra, hogyan.

Onnan sok minden nem maradt meg. Az sem, pontosan hogyan történt.

Éppen csak rutinszerű felderítést végeztek a sivatagi kis falucskában, amikor az épületek közül géppuskatűz zúdult rájuk. Egyszer csak mindenhol ott volt az ellenség. Meglőtték a vállát, azok az emberek pedig, a bajtársai, sorra tűntek el a por és vér felhőjében.

De valahogy mégis...

Minden lövése célt ért, ő pedig barátok és ellenségek élettelen testei közt terült el a sivatag romos házai közt.