Ismerős zöld haj (bnha oc magyar fanfiction)

Változásgyűlölő

Daial ezúttal zavartalanul szórakozhattunk, csak sajnos ő nem csatlakozhatott hozzám az iszogatásban, mivel nyilván, ő dolgozott, és lehet nem tenne jót az üzletnek ha a csapos a piától dőlöngélve mindent kiborítana. Dai pia nélkül is épp eléggé szerencsétlen.
- És mi az új hányás ízű mixer kreálmánya a kedves művészúrnak? -kérdeztem halvány kuncogással megfűszerezve. Sosem vagyok részeg, inkább csak jól érzem magam, de nem szoktam annyira beinni, hogy balhé legyen belőle.
- Whisky, kólával, sakéval és borral -válaszolt büszkén mosolyogva.
- Fúj baszki -nevettem- Várj, kitalálom a fantázianevét -elgondolkoztam, bár ez inkább színészkedés volt, pontosan tudtam mit akarok mondani- "Keddi instant fosás", természetesen a csapos ajánlásával -nevettem tovább, amivel Dait is jobb kedvre derítettem- Egyszer ha nem te vagy műszakban eljöhetnénk együtt inni, ez így nem jó, hogy csak én iszok -tettettem duzzogást, majd inkább elengedtem ezt a témát.
- Egyébként hogy ment ma a munka? -kérdezte eltérve a tárgytól.
- Hát, eltört két bordám, de a pénz megvan úgyhogy nem nagyon zavartatom magam -mosolyogtam önelégülten- Nagyon jól tűröm a fájdalmat.
- Várj, a démoni formádat használva törted el a bordád? -kérdezte csodálkozva.
- Tudom, szégyen, de igen. Eddig is tudatában voltam, hogy ebben a világban még a démonokat is meg tudja ölni pár ember, csak azt nem gondoltam volna soha, hogy sikerül is találkoznom egy ilyen személlyel -válaszoltam a poharamat nézve.
- Pedig nincsenek olyan kevesen, ez várható volt -tette hozzá Dai, mire én felfele mutattam az ujjammal.
- Igen, de a legtöbbjük felettünk áll, és nem foglalkozik velünk. Ide a gyengébbek jönnek. Vagyis eddig így volt, ezért vagyunk mi is itt -fejtettem ki logikailag hibátlanul.
- Előbb utóbb mindenhova eljut a híred. Ha rólunk tudomást szereznek, az azért lesz mert rólad tudnak.
- Nyugi, nem hősökről van szó, szóval nincs gáz. Azok még nem találtak meg. Majd én gondoskodom róla, hogy ez így is maradjon -mosolyogtam, majd megittam a maradék vodkámat és immáron teljes elmémmel koncentrálhattam Dai szavaira.
- Nem gondolod, hogy ezzel túl sokat kérsz az öcsédtől? -kérdezte éles hangsúllyal.
- Nem. Mivel nem kérek tőle semmit. Közvetíti nekem hogy mennyire vagyunk veszélyben, de azt sosem kértem és nem is fogom kérni tőle, hogy bármiben hátráltassa a hősök munkáját. Az rontaná az önképét. Azt érezné hogy rosszat tett, amit én mindenképp el akarok kerülni. -hoztam fel a logikus ellenérvet- Az idézőjeles "hírnevemet" majd én szinten tartom. Annyira, hogy az én munkámat ne hátráltassa és a többi kolléga is biztonságban maradjon.
- Szép ígéretek. És milyen módokon fogod mindezt egyedül megoldani? -tette fel a felettébb érdekes kérdést.
- Itt van az egyetlen probléma tökéletesen átgondolt tervemben. Ugyanis efelől még fogalmam sincs -sóhajtottam, és elkezdtem ezen gondolkozni. Este mindig van rajtam egy kapucnis pulcsi, a biztonság kedvéért, ugyanis éjfél előtt nem nagyon oszlik a tömeg az utcákon, és így nem ismerik fel a zöld hajamat. És mennyire örültem, hogy most is felvettem. Kinyílt a bárajtó és belépett rajta a mai bordatörésemért felelős kék hajjal megáldott személy, illetve a tüzes gyerek tegnapelőttről. És még egy dupla kontyos szőke hajú lány akit nem ismertem. Lehetőleg még azelőtt felvettem a kapucnimat hogy észrevettek volna. Lehajtottam a fejem, majd felnéztem a furcsállkodó Daira.
- Csinálj mindent úgy, ahogy alapból tennéd, és ne figyelj rám -adtam ki a parancsot suttogva, ő pedig mintha tudná mi a helyzet, öntött nekem még egy pohár vodkát, hátha kevésbé stresszelek majd. Legszívesebben felálltam volna és kimentem volna az ajtón, de ezzel két probléma is van. Az egyik az, hogy a bordatörés miatt elég érdekes most a székből felállni, a másik pedig az, hogy kicsit feltűnő lenne. Lehajtott fejjel iszogattam, és hallottam ahogy az újonnan érkezett személyek leülnek pontosan mellém. Tőlem balra foglaltak helyet, sorrend szerint: a tüzes srác mellettem, a szőke lány középen és tőlem legmesszebb a bordatörő. Szép neveket adtam nekik, így könnyű megjegyezni.
- Pontosan tudjuk ki vagy -közölte velem a karomat tegnapelőtt megégető srác, pont annyira halkan, hogy én és a társai még hallják, de például Dai már nem. Ezzel a mondattal sokan fenyegetőznek, úgy, hogy közben nem igaz, úgyhogy először fenntartásokkal kezeltem.
- Oh, nagyszerű... -válaszoltam kicsit próbálva eltorzítani a hangomat.
- Úgy gondolom beszélnünk kell -szólalt meg ezúttal a kék hajú egyed. A szőke lány nem mondott semmit.
- Vagy? -próbáltam kicsikarni belőlük választási lehetőségeim utolsó szikráit.
- Hát vagy azt csinálod amit mondunk, vagy téged és az összes társadat egy életre börtönbe juttatjuk -folytatta, mire a szőke lány egy pofátlan mosolyt húzott a szájára. Komoly fenyegetésekkel dobálóztak és úgy gondoltam erről egy csendesebb helyen illene beszélgetni.
- Jó, de nem itt konzultálunk, gyertek utánam -mondtam, mire felálltam, oldalra néztem és megláttam Dai aggódó arckifejezését. Leraktam a poharamat és elindultam a sikátorba vezető kijárathoz, miközben hallottam az engem követő léptek zaját. A sikátorban napközben sincs senki, nemhogy éjszaka, nyugodt körülményt biztosítva ezzel a beszélgetésre. Amikor kiértünk, megfordultam, hogy rendesen lássam kikkel van dolgom.
- Honnan tudjam, hogy nem csak dobálóztok a fenyegetőzésekkel? Elég nagy szavakat használtok -vontam őket kérdőre, mire a fekete hajú srác egy amolyan hitetlenkedő "nem hiszem el, hogy nem ismersz minket" mosolyt mutatott.
- Megvan a módszerünk, amivel személyesen hősöknek is elmondhatjuk mi is történik valójában a sikátor családnál -mutatott a "főnök" arra a szőke kislányra (vagyis nekem kislány, nálam fix hogy fiatalabb), aki egy szolidabb mosolyt intézett felém. Mindig is gyűlöltem ha beszélgetés közben mosolyognak rám. Gondoltam akkor az ő képessége lehet az a bizonyos "módszer".
- Jó, tegyük fel, hogy elhiszem. Térjünk a tárgyra. Miről kéne konzultálnunk? -tettem fel a lényegi kérdést.
- Módunkban állt észrevenni, hogy elég erősnek bizonyulsz és azt akarom, hogy nekem dolgozz.
- Nemtudom miért pont a leggyatrább, legkeresetlenebb szakmából nézel ki magadnak egy olyan nőt aki annyira pénzéhes, hogy átszalad a tűzön azért, hogy megkapja a gyilkosságért járó összeget -forgattam a szemem, bár gondoltam, hogy ha a srác aznap összeszedett jelentést adott le, akkor informáltabbak annál hogy ennyivel elintézzem őket.
- Te teljesen idiótának nézel engem?! -rivallt rám a jelenségemet először megtapasztaló srác, közelebb lépve hozzám, hogy ilyesztőbbnek tűnjön, de én igazán nem vettem magamra.
- És ha esetleg igen? Mit csinálsz, megölsz? Nem hiszem... -mondtam halál nyugottsággal és úgy tűnt őt mégjobban felidegesítette, hogy nem veszem fel a fenyegetését, de immáron inkább csöndben maradt.
- A lényeg az, hogy információink szerint nem nagyon tudsz meghalni. Normális esetben ma délután óta egy kupac por kéne hogy legyél -folytatta a kék hajú.
- Igen, nagyszerű, halhatatlan vagyok, de ettől még ugyanúgy használhatatlan -vetettem fel számukra az újabb problémát.
- Még nem fejeztem be -szakított félbe- Miután megszerezted akire vadásztál, úgy eltűntél, hogy Dabinak fogalma sem volt merre vagy -mondta, mire az imént említett srác, akit ezek szerint Dabinak hívnak, a szemét forgatta.
- És mit kéne csinálnom? Mit értesz "munka" alatt? -tettem fel a további kérdéseket.
- Ugyanazt amit eddig, úgy ahogy én mondom. Illetve onnantól kezdve velünk élsz. -ez elég kötöttnek tűnt. Ha nem a családomról van szó akkor el sem tudom képzelni hogy másokkal éljek. Most mégis úgy tűnt muszály leszek. Nem tehetem kockára ennyi ember életét, még ha mind mocskos bérgyilkos sem. Sőt, pont ezért nem. Mert mindükért én felelek, tekintve hogy ebben a körzetben évek óta én jelentem a bérgyilkosságot, engem illet a vezető pozíció a szakmában. Ezt elvállaltam, úgyhogy felelősségteljesen kell eljárnom, és most úgy tűnik, ezt csak akkor érhetem el, ha elfogadom az ajánlatot.
- Találkozhatok az öcsémmel? -tettem fel az utolsó kérdést.
- Nagy ritkán -adta a számomra kicsit kitérő választ.
- Úgy gondolom képtelen leszek elfogadni. De kizárólag addig, amíg feltétlenül szükséges... -egyeztem bele egy gondterhelt sóhaj kíséretében, majd az ő vezetésükkel meg is indultunk. Valahogy éreztem, hogy az életem most gyökeresen megváltozik, és emiatt alig bírtam visszatartani egy kiadós idegrohamot. Nem lehetett szabadjára engednem. Minél kevesebbet tudnak rólam és a személyiségemről, annál kisebb veszélynek van kitéve az én "sikátor családom".

Helló olvasók. Tudom, kicsit későn jön az új rész, de amíg ezzel nektek nincs problémátok, addig ilyen komótosban maradnék. Jelenleg kb három ember az aki olvassa a storyt, nekem pedig ez a három a fontos úgyhogy remélem nem zavar titeket. Sajnos nincs sok időm, tekintve hogy különórákra járok és négy történetet írok egyszerre.
Remélem megértitek❤️

Üdv: Kiyozumi-chan🍙❤️