Ismerős zöld haj (bnha oc magyar fanfiction)

Assasin

Az az egyetlen problémám ezzel az egésszel, hogy ha folyamatosan emberek között vagyok, akkor olyan vagyok mint egy bomba, amiről senki sem tudja mikor robban. És ez most duplázódik is, mivel nem mehetek el akkor amikor akarok. Mióta függetlenül élek nem volt ideg-vagy pánikrohamom, de ez most bármelyik percben változhat. És ki fog megnyugtatni? Eddig akárhányszor ez történt, öcsi mindig velem volt, szorosan átölelt, vagyis inkább lefogott és csak akkor voltam hajlandó megnyugodni. Ez így kockázatos. Rám is és a környezetemben előkre is. Bár úgy tűnt ezt a bandát nem kell félteni, valahol mégis gáz lenne, ha egy ilyennel mutatkoznék be.

Amint lementek a szociális sablonok -gondolok itt bemutatkozásra és hasonló szükségtelen formalitási elemekre- megkaptam az ideiglenes szobámat és úgy bezártam magam, hogy ha én ki akarok menni, akkor is át kell rúgom az ajtót. Fel-alá járkáltam, nem bírtam egyhelyben maradni. Készültek az érkezésemre mert az ablakon is lakat volt. Fasza. De amúgy ennyire hülyének néznek? Ilyen feltételek mellett komplett idióta lennék ha elszöknék. Vagy ha megpróbálnám egyáltalán. Már most kezdett kilométerhiányom kialakulni, pedig kerek egy órája lehetek itt. Úristen, a többi ember hogy nem rohad szét az unalomtól? Meg kéne próbálnom olvasni. Igen, asszem az lesz a legjobb.

Habár hosszútávon nem is, így pár napra le tudom kötni magam. Nemtudom meddig kell maradnom, de az biztos hogy ez így nem lesz jó. Innom kéne, hátha azzal szebbnek látom a helyzetet. De ahhoz ki kell menni a szobából. Mindegy, kimegyek, behozok egy üveg bort aztán visszamegyek, csak nem olyan nehéz ez. Hát ha nem is nehéz, felettébb idegesítő. Amint kiléptem a szobámból minden unott tekintet rám szegeződött, bár fogalmam sem volt miért. Szótlanul mentem a bárpult mögé, hogy levegyek egy üveget, miközben mindenki végig engem bámult. Még mindig szótlanul visszamentem a szobámba, majd utolsó ként még annyit hallottam hogy Dabi valamit elég mulatságosnak találva nevet. Lehet hogy az a szituáció volt olyan vicces számára, hogy kijöttem egy üveg borért, de ez nem is érdekelt. Csak arra bírtam gondolni, hogy legszívesebben egy olyat levernék neki, hogy Európáig repül, de ez tipikusan az a dolog amire gondolunk, de nem mondjuk ki. Csak aki Kiyozumi az későbbre halasztva megteszi, na mindegy ez még a jövő zenéje. Az ehhez hasonló mondataimon mindig olyan jót mosolygok, feldobja a kedvem.

Kinyitottam a bort és kinéztem az ablakon. Vajon hány óra van? Hajnali órákban járhatunk, a hold állásából kikövetkeztetve. Vajon hány fok lehet odakint? És vajon öcsi már alszik? Nemtudom, de ezekre most nem igen fogok választ kapni. Nagyokat húztam a borból, nem volt mai darab, de ettől csak értékesebb számomra. Valószínűleg eléggé alkoholistának tűnhettem volna külső szemmel, de ez kit érdekel ugyan? Felnéztem a plafonra, és körbenéztem a szobában, hogy találok e füstjelzőt, de nem volt, úgyhogy nyugodt szívvel gyújtottam rá. Bor és cigi... Az egyik legjobb kombó de most mégsem élveztem annyira. Bezárva éreztem magam, lehet hogy azért mert ez így is van. De most nem szabad erre koncentrálnom, megteszem amit kell aztán megyek.

Reggel felé járhattunk már, amikor kopogás hallatszott az ajtón. Először túl elveszett voltam, hogy megszólaljak, de aztán felbaszott, hogy megint kopog az illető.
- Mivan? -nyögtem ki végül egy kicsit flegmábban mint az tervezett volt.
- Szükség van a testvéred információira -hallatszott kintről az ismerős hang, történésen Shigakarié.
- Aha... Nem -válaszoltam egyértelműen- Ha belsős információ kell, gondolhattatok volna arra, hogy egy diákot szervezzetek be magatok közé, és ne engem.
- Hát mivel neked közöd van egy diákhoz, ezért lényegében ez történt.
- Felejtsd el! -álltam ki öcsém elvei mellett. Nekem csak ő van, és az ő közérzete sokkal fontosabb az enyémnél.
- Kurva idegesítő vagy ám! -hallatszott az újonnan érkezett Dabi hangja.
- Hát igen, ilyen ez -válaszoltam szokásos nemtörődömséggel és ezen eléggé felbaszhatta magát, ugyanis benyitott -amit az isten tudja eddig miért nem tett meg senki- hangos léptekkel odatrappolt hozzám, és fenyegetőnek próbált tűnni a tenyeréből áradó kék tűzzel. Csak sajnos, vagy nem sajnos engem ez a legkevésbé sem érdekelt, megidéztem az AK-t és kibiztosítottam.
- Felőlem játszhatjuk ezt, nálam semmi akadálya, viszont nem látom sok értelmét -fogalmaztam amilyen kedvesen csak ment.
- Hagyjátok abba még mielőtt elkezdenétek -szólt ránk Tomura, mire mindketten rosszallóan méregetve egymást, szótlansággal válaszoltunk.
- Szerintem inkább hagyjuk, hogy ők rendezzék le egymás között. Ebből sok vérveszteség lehet -lépett oda Toga mosolyogva. Mögülük a háttérből még az a Twice nevű számomra elég nyomorult hangulatot árasztó személy is benézett, de tovább is állt.
- Megvárjuk míg mindenki idecsődül vagy békénhagytok végre? -kérdeztem lekezelő hangsúllyal.
- Úgyis muszály lesz azt csinálnod amit mondok -válaszolt Tomura- Emlékszel még, milyen okból fogadtad el, hogy idehozzunk?
- Természetesen, de ha ezen múlik, akkor inkább legyen minden munkatársam velem együtt börtönben, minthogy eláruljam az öcsémet.
- Vannak itt más módszerek is arra, hogy azt tedd, amit akarok -próbált tovább fenyegetőzni.
- Éspedig?
- Például az öcséd elrablása.
- Ami azzal járna számotokra, hogy egyesével lekaszabollak mindannyiótokat, úgy, hogy az öcsém nem sérül. A reflexeim és a gyorsaságom páratlanul tökéletes, ráadásul nekem fegyverem van. Ha úgy tartja kedvem van egy Barret M82-esem is, amivel úgy lövök fejbe mindenkit hogy a pozícióm is kideríthetetlen. Szerintem ez nem éri meg. Érjétek be annyival, hogy hajlandó vagyok úgymond az oldalatokon fellépni, mert többet nem kaptok -fejeztem be mondandómat, majd befejezés és figyelmeztetés képen fénysebességgel határos iramban fogtam rá az AK-t Dabira és lőttem a feje mellé...direkt csak pár miliméterrel mellé - Hoppá -mondtam kicsit sem próbálkozva a színészkedéssel- Úgy tűnik ezt véletlenül elvétettem, de ne aggódjatok, legközelebb jobban teljesítek majd -mosolyogtam kedvesen mire a kissé ilyedt Dabi dühösen odajött hozzám és megpróbált megütni, ami elől kitértem, mögé kerültem és lefogtam a kezét- Lehet hogy erős vagy, de túl forrófejű ahhoz, hogy engem valaha is elintézz -közöltem a tényeket, majd elengedtem a kezét- Tanulj meg lenyugodni, úgy többre viszed majd. Az indulatok csak a harc csúfos kudarcba fulladását segítik elő, nem a sikerességét - fejtettem ki véleményem végszó ként. Úgy döntöttem, hogy nem fogom bírni bent ezt a napot, szóval fogtam magam és megindultam az ajtó felé - Holnap reggel jövök. Mielőtt bárki kérdőre vonna: Nem, nem vagyok olyan idióta, hogy ne jöjjek vissza. Csak vadászni megyek, ha úgy tetszik - közöltem, majd kimentem az ajtón. Visszafordulván még meghajoltam, és zöld ködben úszva tűntem el a szorult helyzetből.
Ők sem tudják mire vállalkoznak velem...

Sziasztok! Olyan rég volt új rész hogy én kérdőre merném vonni hogy érdekel e még valakit, de innentől igyekszem sűrűbben hozni a részeket. Eddig ez a lelki állapotom miatt nem volt lehetséges, de most visszatérhetek és ezt meg is teszem. Anyways remélem tetszett ez a kis szösszenet, ha kitaláltam a cselekményt bonyolítom majd a szálakat.

Üdv: Kiyozumi-chan ❤️🍙