Desire (HS au ff)

Desire I.

- Én feloldozlak téged az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében - mormoltam a szokásos szöveget egy idős néninek, akinek meghallgattam a bűneit, majd miután kilépett a fülkéből, felkuncogtam. Ezeket tartotta bűnöknek? Hogy nem imádkozott este? Ha ez így volt, nem is élt ezidáig.

Egész nap hallgattam, ahogy az emberek elmondták a vétkeiket, és olyan sablonos volt az egész. Senki sem merte bevallani az igazságot, ami szomorú volt.

Percekig vártam, és ki akartam lépni a fülkéből, mikor valaki hirtelen beült a túlsó oldalra, de csendben maradt. Újra sóhajtottam.

- Dicsértessék - mondtam.

- Mindörökké - hallottam a választ. Egy lány hangja volt. Egy fiatal lányé. Ez a mai világban egész ritka volt. Vagy fanatikus istenhívő, vagy nagy dolgot megbánó ember lehetett.

- É-én nem tudom, hogy kell gyónni - dadogott halkan, mire elmosolyodtam. Olyan ártatlannak hangzott.

- Semmi baj. Csak mondd, ami a szíved nyomja.

- Én... Én... - és itt elhallgatott.

- Mi történt? - kérdeztem mély hangon, mire hallottam, hogy fészkelődött a túloldalon.

- Részeg voltam... - suttogta, de éreztem, hogy közelebb hajolt a rácsokhoz köztünk. Próbáltam kivenni az arcát, de csak a körvonalait láttam a sötétségben.

- Az nem bűn - feleltem.

- De, én... Én odaadtam egy fiúnak a szüzességem - hadarta el a mondandóját.

- Ó... És... Jó volt? - te jó ég Styles, hogy lehettél olyan hülye, hogy ezt kérdezd vissza?!

- Nem - mondta halkan - Bánom, hogy megtörtént.

Én megmutatnám neked, milyen, ha jól csinálják. Basszus, elég!

- Ezért vagy itt? - kérdeztem, mire halk hümmögést kaptam válaszul - Mivel részeg voltál, és gondolom ez volt az oka a dolognak... Csak arra kérlek, hogy ne igyál többé. Jártál misékre?

- I-igen... De gyónni sosem mertem - motyogta hallkan.

- Hány éves vagy? - kérdeztem meglepetten.

- Tizenhat.

- Na, jó - köszörültem meg a torkom - Mivel nem tudod a menetet... Feloldozlak téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

- Ámen - mondta halkan, szinte már sóhajtva.

- Maradj a misére - mormoltam még a végére.

- Feltétlenül - hallottam kicsit élénkebb hangján a választ, majd kilépett a fülkéből.

Valami volt ebben a lányban. Már a hangjában. Annyira törékenynek hatott. Megráztam a fejem, majd egy kis várakozás után kiléptem a fülkéből, és bementem a sekrestyébe.

Felkaptam magamra a miseruhát, és újra csak vártam, ezúttal arra, hogy az óra mutatója átálljon a hatosra.

A szertartás a szokásos módon folyt, de nem tudtam megállni, hogy a tömegben ne a lány után kutassak.

Négy fiatal lány volt. Ebből kettő teljesen a mise extázisába esett, így el is vetettem, hogy ők lehettek azok. Aztán volt egy lány, aki unottan ülve figyelt, miközben a mellette ülő néni az oldalát bökdöste. Tipikus.

Csak az utolsó lehetett ő. Hosszú, szőke haja volt, de a szemeit nem láttam ilyen messziről. Babarózsaszín ruhát viselt, és megszeppenve figyelt engem. Elmosolyodtam. Ilyen kislányt annyira nehéz volt elképzelni szex közben.

El kellett ismernem, nagyon szép volt. Amikor felállt, feltűnt, hogy cseppet sem volt magas. A dereka vékony volt, viszont mellekben nem volt hiány. Meg kellett ráznom a fejem, nehogy rossz útra tévedjen a fantáziám... Mise alatt...

Miután az egész véget ért, gyorsan lekapkodtam magamról a meleg ruharétegeket, és sietve elindultam a plébániára. Ám, megpillantottam őt, ahogy a hátsó padban kuporgott. Beletúrtam a hajamba, és odaléptem hozzá.

- Hogyhogy még itt vagy? - kérdeztem.

- Én... Csak nem tudom, hova menjek - motyogta halkan. Valóban ő volt az.

- Ezt hogy érted? - vontam össze a szemöldököm, majd beültem mellé a padba. Sokkal kisebb volt mint én. Mintha nem is lett volna még 16.

- A-az előző este nem voltam otthon, és apám azt mondta, akkor még egy éjjelt túlélek házon kívül - mondta.

- A plébánián aludhatsz. Vannak ilyesmi helyzetekre üres szobák - magyaráztam, mire aprókat bólogatni kezdett.

- Köszönöm, atyám - mosolygott szélesen, majd teljesen meglepett, mikor oldalról megölelt. Túl közel került. Csinálnom kellett valamit.

- Na, gyere, menjünk - mondtam, majd óvatosan eltoltam magamtól. Kegyetlenül vonzódtam hozzá, de nem lehetett.

- Atyám? - szólt hozzám út közben, mire lepillantottam rá - Önnek mi a teljes neve? - kérdezte, és csak most tűntek fel zafírkéken csillogó szemei.

- Harry Edward Styles, plusz néhány titulus - mosolyogtam halványan felé - És téged hogy hívnak?

- Mandy Paula Richards - felelte vigyorogva - És, maga hány éves?

- Milyen kíváncsi vagy - nevettem fel - Huszonnégy.

Aprót bólintott, majd csendben maradt. A hallgatagságában mértem őt óvatosan végig. A szoknyája vészesen rövid fodrokban takarta a combját, és más felé kellett néznem, nehogy beinduljak. Mi a fene volt velem?

A plébánián bekísértem őt a vendégszobába, ahol rögtön leült az ágyra, és ülésben rugózni kezdett rajta.

- Igazán kényelmes - kuncogott, mint egy kislány. Ez a teremtés feküdt le valakivel?

- Nem vagy éhes? - kérdeztem, mire nemlegesen rázta a fejét.

- Nem értem - ráncolta össze a szemöldökét, én pedig kíváncsian vártam, mit akart mondani - Maga annyira nem pap szerű, mégis az. Nem értem - halványan elmosolyodtam, majd elé guggoltam a térdeiben megkapaszkodva. A hideg bőre érintette a meleg kezeimet, és élesen vettem a levegőt. Éreztem a vágyat.

- Szeretek gondoskodni az emberekről, ezért - mondtam a szemeibe nézve, amik elég közel voltak hozzám. Olyan rég éreztem ilyen bizsergető érzést. Talán ő is érezhette, mert elpirult. Felálltam, és arra vetemedtem, hogy puszit adjak a homlokára.

- Aludj jól, Mandy - mormoltam, majd elindultam kifelé.

- Jó éjt, atyám - suttogta halkan, majd kiléptem az ajtón.

Bementem a szobámba, és a szemeimet behunyva dőltem az ágyra. Őt láttam. Beleégett a memóriámba. Annyira... Szép, ártatlan, édes... Annyira szeretnivaló volt. Olyan dolgokat ébresztett bennem, amiket évekig próbáltam elnyomni.

Mi a franc történt velem?