Játéknak használsz!

-1-

Sötét éjszaka volt, én meg ott ültem a hideg falnak simulva, némán. Testemről gyöngyözve csorgott a nedvesség, a fények egymás után ugráltak, mikor egy autó ködlámpája bevilágított az épületbe. Már megint, hol lyukadtam ki? Ahányszor megmoccantam, a földön heverő szilánkok élesen csörrentek meg, a szívem pedig hirtelen kalapálni kezdett. Éreztem, hogy megint nagy bajban vagyok, de cselekedet helyett összeszorított szemmel erőszakoltam magamra az alvást, hátha. Mondjuk, hogyha ezen a környéken vagy, megpróbálsz a lehető legkevesebb feltűnéssel létezni, ha odáig még nem jutottál el, hogy egész egyszerűen megszüntesd a létezésed. Másodjára járok itt, de éjjel először, és nem hittem volna, hogy amire Gina azt mondja, veszélyes, az tényleg az. Esküszöm Gina, akármit mondasz ezek után, hallgatni fogok rád! Próbálom kivenni a környezetemet, de az a pár pillanat, amíg az autók villanyt gyújtanak nekem, nem elég. Néhány földön heverő szexújság - az ócskábbik fajtából-, a Playboy már túl elit lenne. Mellettem hever az injekciós tű, amivel a néhány órás bódultságomat okozták, de a szúráson kívül nem emlékszem másra. Zsibbadt lábamat próbálom hangtalanul megmozdítani, de a súlyos kosz nem lélegzik hangtalanul, így muszáj tűrnöm, hogy a lábam nehéz téglakén nő ki belőlem. Ó, Istenem, mit tettem? Miért van előttem körülbelül egy hónapja megpenészedett kenyér, miért bűzlik egy véres betét, miközben kétségbeesetten próbál a falra tapasztva maradni, és mi ez a förtelmes ürülékszag közvetlenül mellettem? A fejem hasogat, és most azt kívánom, bárcsak valaki újra belém döfné a kábítószerrel töltött tűjét! Ginát, ha jól emlékszem délután hagytam ott a város főterén, mert nem volt hajlandó a gyógyszeréből többet adni nekem. Haragudtam rá, mert Ő nem is szedi, nekem pedig szükségem van rá! Ráhagytam minden szavát, amit utánam dobált, amikor felpattantam a biciklimre, és közöltem vele, hogy jobb lesz, ha meg sem próbál leállítani, gyógyszert fogok szerezni. Mit gondoltam? Hullaromot nem hiába hívják így, aki estére itt marad, nem jut haza. A Csávót, aki itt üdvözölt, azt hiszem Gáspárnak hívják, biliszerű sapkát hord és sosincs olyan ruhában, ami kicsit is az ápoltságot sugározná róla. Egy cipőt hord, annak is elengedett egy ideje a talpán a ragasztás. Jobban tenne neki, ha inkább mezítláb mászkálna, legalább közelebb lenne a természethez, ha már a létezése olyan, mintha mesterségesen alkották volna. Olyan ez az ember, mintha egy megalkotott diller lenne, akiben egy csepp önzetlenség sem maradt. Bőrömet alig fedi egy kis ruha, mindet leaggadta rólam, miután gazdagított a cuccával. Hogy a fenébe nincs még új ruhája, ha minden kuncsaftról azonnal leaggatja a ruhát? Gáspár különben nincs egyedül, de talán egyetlen szerencsém, hogy ma nem volt mellette a két testőre. Pici nyuszi meg Páncélos, azt hiszem, így hívta őket. Sajnos be kell látnom, ha akarnék sem tudnék mozdulni, alig tértem magamhoz, és az elmém hasogatása is kétségbe vonja, hogy fel tudnék innén állni épségben, de bármennyire ócska a testem, süketté még nem váltam. Egy pali hangja nehézkes szavakkal dobálja az ajtót:
- Hé, haver! Nyisd ki az ajtót, Gáspár! Tesó, ne szórakozz már, kell a cucc! - ezt a három mondatot is 10 percig tartott kinyögnie, bele se merek gondolni, mennyi idő lehet, mire megszerzi, ami neki kell. Nekem nem azt adta a súttyó, amit kértem, de kit érdekel, még élek, nem igaz?
- Ne mozdulj, cica, mindjárt jövök!
Gáspár átsuhant lyukas kabátjával az általa nappalinak nevezett ocsmányságon, és pedig eljátszottam a békés kiütött lánykát. Tudtam, hogy ha most nem lépek le, soha nem jutok ki, és volt olyan erős ez az élmény, hogy ezután a főgóré Hullaromát messze elkerüljem. A kinti fickó elkezdte litániáját, hiába látta Gáspár türelmetlenségét. Pedig ha nem lenne bivaly szervezetem, a kiütöttségem totál valós lenne, cseppet sem kellene amiatt aggódnia, hogy eltűnök, mire visszaér. Minden porcikába őrjöngött, a levegő sűrű és nehéz volt, de négykézláb egy pár üvegszilánkba mártva a térdemet, kiértem a rom melletti mezőre, ahol a biciklimet hagytam. Hogy fogok biciklizni? Nincs ötletem, erre még a drog sem volt elég. Legmélyenszántóbb tervem, hogy a tartóban hagyott kulacsból iszok pár kortyot, hátha visszaugrik az eszem. Bogáncsok ezre döfte a lábamat, mire kiértem a kerékpárhoz, forró nedvesség ölelte körül a bőrömet. Nem érdekelhet a testi épségem, ameddig az életem a tét. Nem tudom, miért terjeng a Halálrom legendája, van-e igazság alapja, de ennyire nem húzott be a drog, hogy éles helyzetben ne érdekeljen a veszteség. Felrángattam az ócska vasat, amit körbefont a víz áztatta gaz, és megpróbáltam elindulni vele, de csak egy ügyetlen dőles lett a vége. Döntenem kellett, mit választok. Folyamatos döntések sorozata, amiben sose voltam jó, de a mérleg egyik oldalán mindig az életem állt. Így történt, hogy volt egy biciklim, volt egy ruhám, de a táskámat meg tudtam menteni. A környék elhagyatottsága előnyömre szolgált, mert nincs kedvem leaggatott anyagdarabokkal a testemen végighaladni egy lakóövezet közepén. Nem keresett Gáspár, és amikor kellően eltávolodtam Halálromtól, a szívem is lenyugodott. Talán Ő is tudja, ha keresne, rosszabbul járna. Első dolgom a pénztárcám ellenőrzése, amiből a reggel belehányt tizes eltűnt. Életemért ez is a másik oldalra számlázható, de legalább minden más megvan. Most mi lesz? Nem állíthatok haza, nem állíthatok be Ginához, apámhoz, semmi nem jó megoldás. Mindenki úgy tudja, jobban vagyok, nem most akarom megmutatni, hogy cseszettül mindent elkúrtam.

------------ 18 ÉVVEL EZELŐTT

- Kislány!
Valahogy így történhetett a születésem, és hiszem, hogy anyámék egyetlen öröme ez a kijelentés volt. Onnantól kezdve süllyedt minden, amit csak el lehet képzelni! Szeretném azt mondani, hogy ura vagyok a helyzetnek, de valójában már ott kiesett a gyeplő a kezemből, ahogy megszülettem, viszont jóízűen megrágva köpöm oda mindenkinek, hogy kézben tartok mindent. Talán az orvos hibája, a neveltetésemé, a teremtőé, holtomig nem fogom megtudni. Ígérem, nem hozom közelebb a halálomat csak azért, hogy megkérdezzem az illetékest, hol baszódott el minden ennyire, de szeretek farkasszemet nézni azokkal a bizonyos pillanatokkal, amikor lepereg előttem az életem. Nos, igen, Gáspár Halálroma sem volt más, mint bámulás az életem végével, de elárulok egy titkot: megúsztam! Visszatérve a játék kezdetéhez, leszülettem egy depressziós anyához és egy érzelmileg labilis apához. Egyébként nagyon inspiráló gyermekkorban volt részem, de valami sosem volt rendben a fantáziám elkalandozásával. Egy ovis rajzom miatt lehullott a lepel, többször gondolok a halálra, mint kellene, persze sosem terveztem kikészíteni magamat, de jól esett eljátszani a gondolattal, hogy mi van az élet után, és milyen módokon lehet megtapasztalni ezt. Néhány orvos azt mondta, ez könnyen lehet azért is, mert nem voltam kívánatos gyermek, mert anyám betegesen rettegett attól, hogy fia lesz, ezért mindent megtett, hogy elvetéljen. Nem jött össze neki, egy teljesen egészséges babát hozott a világra, aki lány, és azzal legalább soha többet nem kellett törődnie, hogy fütyi van a lábam között, vagy sem. Amúgy anyámmal egész jó kapcsolatot ápolok, miután megtanulta, hogyan kell leszarni a saját és az én kínjaimat is. Hogy ezt ő hogy éli meg, néha hidegen hagy, de én kifejezetten boldog vagyok, hogy nem nehezedik rá még Ő is a gondjaimra. Visszatérve a haláli életre, egyesek szerint totál őrült vagyok, mások szerint teljesen normális, attól függ, ki mikor lát. Én meg úgy gondolom, csinálom, ahogy tudom!

Néhányszor elgondolkozom azon, ha Gina nincs az életemben, még jobban beleesnék a gödörbe? Aztán egy gyors kérdés végigsuhan az agyamon: Ennél is jobban? Persze ettől tény, hogy Gina fontos szerepet játszik az életemben úgy négy éve, amióta elkezdtem a gimit, amiben sose hitt senki, hogy megkezdem. Ha úgy fogalmazok, hogy a májam sok orvosnak feladta a leckét, akkor finom voltam. Súlyos májelégtelenségben szenvedtem, adtak nekem kb. 10 évet maximum, de csodák folytán az első pár csapás után kiderült, hogy valamiért javulni kezdenek a májfunkcióim, és lassan helyreáll minden. Mire tíz éves lettem, csak egy adag ultrahang vizsgálat, vetkőzés és sírás maradt hátra. Egy darabig nagyon kellett vigyáznom, de aztán megszűnt az enyhe megnagyobbodás is, már csak a pia cseszheti el a szervemet. Azóta sem tudjuk, miért lett jobb és mi volt a pontos oka, de sokak örömére még itt vagyok, ezt az egészet csak én fogadom el nehezen. Gina persze minderről tud, nem nagyon van előtte titkom, a függőségeimet pedig pláne nem tudtam eltakarni. Így - szintén a Gáspáros sztorira utalva - egy halom veszekedést tudhatunk a barátságunkban, de mindig megmaradunk egymásnak. Ez mind eddig szép és jó, de hol tartok most azon kívül, hogy elvileg jól vagyok, csak valójában eléggé hanyatlóan működik a létfenntartásom...? Nos, én sem igazán tudom, talán a tiszta és a függő között valahol, de hogy mitől függök pontosan, azt még nekem sem sikerült kitalálnom. Mindenesetre a suli folytatódik, én meg beleállok a megszokott túlélésbe.