Mivel nagyon korán volt ezért egyiküknek sem volt még kint story-jában semmi, csak ami tegnapról megmaradt.
Miután erre rájöttem, bementem a nappaliba és elkezdtem filmet nézni. Megnéztem a Bridget Jones összes részét. Nagyon szeretem, olyan viccesek, igaz hogy már vagy 100x láttam mindegyik részét, de még mindig szoktam röhögni rajta. Amikor végeztem, már délután kettō volt és eldöntöttem, hogy el megyek sétálni valamerre. Hát igen, inkább azt mondanám, hogy mennék, mert pont amikor el akartam indulni az ég szó szerint leszakadt. De jó. Remélem holnap nem fog így esni az esō. Szóval a programom lefújva, oké, de akkor most mit csináljak?! Hosszas gondolkozás után arra jutottam, hogy ki választom holnapra a ruhámat, hogy reggel már ne kelljen azzal szenvednem. Gyorsan elolvastam a híreket hogy milyen idōt mondanak, és az volt oda írva, hogy 23-35°. Tudjátok van Elevennek az a sárga fekete pólója, na én azt választottam, ugyan azzal a gatyával ami a sorozatban volt. De azért ha valaki elfelejtette volna hogy hogy néz ki, itt van:
Remélem ezzel ki fogok tūnni a tömegbōl és észre vesznek. Már nagyon izgatott vagyoooook. Még mindig zuhog az esō és már megint nem tudom, mit kezdjek magammal. Úgy volt, hogy ma megyek körmöshöz, de így? Így nem nagyon tudok, márpedig az legalább egy kicsit lekötne, mert a körmösömmel mindig a Stranger Things-rōl beszélgetünk, Ō 18 éves és egyben a legjobb barátnōm is. Holnap jön velem a Premierre. Még 2 éve amikor elkezdtem járni körmöshöz, akkor ismerkedtem meg vele, már elsō perctōl kezdve egy húron pendültünk, múlt évben amikor felfedeztem a sorozatot és megnéztem, egyfolytában csak arról áradoztam Aubrey-nak, hogy neki is meg kell néznie. Nem kellett sokat gyōzködnöm, csak egy órát. Miután megnézte, utána mindig az volt a téma amikor mentem hozzá a körmömet megcsináltatni vagy csak úgy, hogy együtt lógjunk, és most itt vagyunk, holnap jön ki a 3. évada annak a sorozatnak ami teljesen megváltoztatta az életem (Jó irányba). Ahogy így most vissza emlékeztem, olyan fáradt lettem, hogy mingyárt bealszok, úgyhogy most szunyókálok addig amíg Anyuék haza nem jönnek, ezt azért mondom, mert amikor meglátják, hogy délután alszom, akkor felkeltenek, mert nem akarják, hogy este úgy pörögjek, mint egy ringlispir, megértem ōket, mert ezt csak azóta csinálják amióta egyszer bealudtam délután egykor és este hatkor keltem fel, és az egész este fennt voltam és énekeltem, táncoltam meg minden. Én is felkelteném magam ezek után.
3 órával késōbb
Arra keltem fel, hogy valaki leöntött hideg vízzel, már ekkor tudtam hogy ki az. APA. Csak Ō szokott így kelteni, megfogja a szódás üveget, és rámspriccel vele, mit ne mondjak nagyon jó ébresztō.
-APA!-ordibálok rá álmosan és egy kicsit ijedten
-Igen, Bogaram?-kérdezte úgy mint aki semmirōl sem tud
-Nagyon szépen köszönöm az ébresztést.
-Frissitō, és hatásos.-mindig ezt mondja miközben olyan vigyorra húzza a száját, hogy azt még AZ is megirigyelné
-Az biztos is. Még jó hogy nem az ágyamon aludtam el, hanem a babzsákfotelben.
-Hát igen. Na de öltözz át mert csurom vizes vagy-mondta nevetve
-No shit, Sherlock-mondtam neki röhögve (itt direkt angolul irtam, igy jobban hangzik szerk.)
-Nem beszélünk csúnyán. Ha keresnél, lent vagyunk a konyhában vagy a nappaliban.-mondta mosolyogva és ki is baktatott kezében szódás palackkal a szobámból
Miután kiment, nagynehezen felálltam a fotelembōl és kijelöltem fejben úticélnak a velem szembe lévō ruhatárolómat. Sikeresen megérkeztem és ezért képzeletben lepacsiztam magammal. Mostmár csak egy over-sized fekete pólót veszek fel amin rajta vannak a Stranger Things szereplōi. Az az egyik kedvenc pólóm. Gatyának egy fekete short-ot vettem fel és befeküdtem a pihe-puha ágyamba telefonozni. Felmentem Instagramra ahol átléptem a Stranger Things-es fan oldalamba és megnéztem az értesítéseim. Elhatároztam, hogy csinálok egy editet, csak mert már nagyon rég volt. Ezen az oldalamon meg van az 5k követō, és ahhw annyira örülök. 2 órát vett igénybe az elkészítése, de megérte. Épp hogy csak kiraktam, de már minden másodpercben jöttek a likeok. A sok üzenet miatt fel kellet néznem a telefonon tetejére és csak ekkor pillantottam meg, hogy már 8 múlt, amikor észrevettem gyors elmentem fürdeni, meg is mostam a hajam, és lemostam sminklemosóval a zuhanyzás utáni smink maradékokat az arcomról. Ezek után lementem a konyhába és vacsora képpen ettem egy vajas pirítóst, mmmm nyami de bōségesen étkezek. Megettem az általam készített ételt, és nyomtam egy-egy puszit a már alvó szüleim homlokára, kikapcsoltam lent a TV-t, felmentem a szobámba aludni én is, de mielōtt elaludtam ráirtam a barátosnémra:
Barátosném💋👸🏽
Szia csajszi!💗
Na szia. Mizu?❤️
Most megyek aludni, hogy holnap fel tudjak kelni az ébresztōre. Már nagyon várom!!!!!! 11-re legyél itt nálunk vagy nem viszünk el!🥴
Értettem! Na de én is megyek aludni! Álmodj Stranger Things-el!🤠
Te is! Csok!💋
Csok!💋
Ez a kis beszélgetés után fel raktam a telefonom töltōre és átmentem Alfába.
Sziasztok! Itt van a kövi rész remélem tetszik!❤️🤠
Ha igen, akkor szavazz és komizz!❤️
Hamarosan jön a kövi rész!🥴
YOU ARE READING
REMEMBER ME-Finn Wolfhard ff- MAGYAR -BEFEJEZETT
FanfictionA nevem Madison Thompson, 15 éves vagyok, és teljesen átlagos lány...voltam, míg be nem következett A Nap, mikor megismertem Őket, akik fenekestül felforgatták, átrendezték, és kicserélték az életem.