beyond

TWO

Szerencsére az idő lenyugodott estére, és nem tombolt már óriási orkán, de az eget így is sötét felhők fedték és az eső is folyamatosan csepergett. Ez mondjuk minket nem gátolt meg abban, hogy összegyűljünk Mashihoék teraszán, miközben a nappali ablakán keresztül mindenki értetlenül azt vizslatta, mennyire vagyunk ép eszünknél. De jobb híján ez volt az egyetlen lehetőségünk, hogy átvegyünk az estére épített tervünket.

Egyik kezemben cigi, míg a másikban az otthoni kamránkból csórt burzsuj bort tartottam, ahogy Chaewon a japánokkal közös korábbi chat beszélgetését ecsetelte.

– Alapozni mentek, de ahogy levettem, mindannyian benéznek – tekergetett végig telefonja kijelzőjén miközben Jihoon tüzetesen olvasgatta az üzeneteket a válla fölött.

Chaewon és Jihoon gyerekkori legjobb barátok voltak, ám a lány azzal, hogy összejött Junkyuval a gimnázium második évében, kiesett a társaságunkból. Akkoriban ez sok konfliktust generált, Jihoonnal vagy hónapokig nem is beszéltek, de mostanra mondhatni egy titkos ügynök szerepét vette fel. Természetesen kulturált mértékek között.

– Ez jó, akkor már nem lesznek józanok – csapta össze a tenyerét elégedetten Hyunsuk, s a faltól ellökve magát kezdett neki a szerepek kiosztásának. – Jihoon és Chaewon lefoglalják Yoshinoriékat, én meg próbálom a legtöbb japánt bevonni sörpongba, a maradékot pedig majd valahogy Doyoung és Jeongwoo távol tartja Asahitól. Jaehyuk akkor majd jön, és megpróbál lyukat dumálni a hasába.

Az igazat megvallva nem voltam teljesen fejjel ott mióta megérkeztem Mashihoék villájába, és leginkább csak meredtem magam elé azon morfondírozva mennyire fog anyám lecseszni, ha nem érek éjfélre haza a „tanuló-kör"-ből, de itt már felkaptam fejem.

– És én hol vagyok? – kérdeztem, leplezve a felháborodásom, mire Hyunsuk megerősítést várva pillantott Doyoungra, akinek az önelégült mosolyával viszont én már nem annyira szimpatizáltam.

– Mi lenne, ha kevernénk valami finom, de ütős koktélt Hitominak és Nakonak? – dobta át a karját a vállamon Doyoung, s elkezdett befelé rángatni a házba. Ellenkeznem kellett volna, valahogy nem igazán volt ínyemre, hogy a fiatalabb szárnysegédje legyek már kitudja hannyadjára, de a tervünknek kulcs része volt, hogy Asahi egyedül legyen, és lefoglalni a többieket volt pont ugyan olyan nehéz, mint rávenni a szőkét a vádak ejtésére.

Gyorsan elnyomtam a cigimet a terasz korlátján, majd követtem Doyoungot be a nappaliba. Még nem volt igazán késő, az őszi ég épphogy sötétedni kezdett, de a ház már meg volt telve az iskola nagy részével, és nem igazán számíthattunk már túl sok további érkezőre.

Én elvoltam a borommal, nagyon is, de amikor Doyoung elővett egy üveg whiskey-t a hűtőből, önkéntelenül felcsillantak a szemeim. A whiskey-kóla egyike volt azon alkoholos italoknak, amiket bárhol, bármikor, bármekkora mennyiségben képes voltam meginni.

– Mi lenne amúgy, ha végre elhívnád Nakot randizni vagy valami ilyesmi, ahelyett, hogy húzzátok egymás agyát, aztán részegen lefekszetek? – a pultra felülve néztem, ahogy Doyoung kikever négy igen erős adagot, miközben kuncogva reagált a kérdésemre.

– Ki mondta, hogy szeretnék tőle ennél többet? – adta a kezembe a legtöményebbre sikerült poharat. – Meg már vagy ezerszer megmondta, hogy nem fog fiatalabb sráccal összejönni.

– Lányok – sóhajtottam fel teátrálisan, majd meghúztam az italomat. Ha ez vodkanarancs lett volna, akkor nem bírtam volna fintorgás nélkül.

– Inkább japán lányok – veregette meg a vállamat Doyoung, s mellettem neki dőlve a hűtőnek révedt a távolba, egyenesen a bejárati ajtó irányába, amire tökéletes rálátásunk volt innen.