Whispers in the dark

Randi szagú pillanatok

(Bocs ha rövid, de most csak ennyire futotta az energiámból.)

Miután megtörölköztünk csak leültünk a cuccaink mellé a plédre.
- Mondd csak Changbin a szöszinek van valakije most?
- Mármint kire gondolsz? - mert nálunk Felix és Jisung is szőke éppen.
- Hát rá. - mutatta is.
- Jisung? - bólintott én meg folytattam - Volt. Pár napja szakítottak. Mocsok egy dolog. - sóhajtottam - Jisung nehezen viseli a tömeget néha és ezzel egy idő után nem tudott megbirkózni a pasi. Megcsalta Jisung-ot.
- Értem. Egy balfasz a hapsi ha nem volt képes kitartani mellette. - észrevettem, hogy miközben San beszélt le se vette szemeit Jisung-ról aki épp a felé hullámzó tengerben óvatosan mosogatta le a kagyló gyűjteményét.
- Na jah. - eszembe is jutott valami - Mondd csak San, miért érdekelt téged van e valakije Jisung-nak? Csak nem bejön neked?
- Hát... Valami olyasmi. - tarkóját vakarta - Eddig úgy tudtam foglalt. De most hogy tudom már nem az hirtelen úgy érzem mégis lenne esélyem a közelébe kerülni.
- Szerintem eddig is megvolt az esélyed, cdak te sosem léptél.
- Hát jah.
- Figyelj, Jisung érzékeny típus, főleg most. Nem szeretném ha úgy kezdenél bele, hogy nem vagy biztos mit is akarsz. Jisung a barátom és nem akarom többet szenvedni látni. Szóval csak okosan. Jó?
- Hé, nyugi, értelek téged. - felsóhajtott ő is - Azt hiszem először megpróbálok csak a barátja lenni. Aztán majd meglátjuk mi lesz.
- Helyes. - jó fiú San, azt hiszem Jisung megérdemli hogy személyében új esélyt kapjon a boldogságra. Tetszenének együtt. - Na menj oda hozzá. - felkeltem és közben löktem picit meg őt - Hozok fagyit éhenkórászok! - kiabáltam oda a többieknek, aztán tárcám előhalászva meg is indultam. Természetesen sapkám visszavettem s jól szemembe húztam.
Remélem, tényleg remélem hogy San segíthet Jisung-nak a továbblépésben. Jisung egy jó ember, nagyon jó és nem azt érdemli amit volt párjától kapott. Na de, utam a parttól nem messze lévő árusok felé vezetett. Szerencsére senki nem ismert fel, nem volt gond semmivel. Lett is egy árus akinél vettem jó pár féle jégkrémet, gondolva arra milyen egy válogatós egy társaság vagyunk mi. A visszaút is nyugiban volt, egész addig míg egy alak úgy húzott el előttem bicajával mint egy forma egyes versenyző. A lenduletz, a szél ami vitte elsodort engem is, ám nem csalódtam be sehová mert valaki váratlanul megmentett. Egy kicsit megijedtem. Talán ezért nem ismertem fel az illetőt azonnal. De aztán hogy jobb lett már minden világossá vált.
- Jól vagy?
- Igen. - mit keres ő itt? Oh de hülye vsgxok hisz San mondta, hogy ők is itt vannak. - Kösz a mentést.
- Ugyan, ez csak természetes. - mosolya most is melegséggel töltött el. Fura volt a történtek után, de mégis jó érzés volt.
- Kérsz egyet? - emeltem a szatyrot amiben a jégkrémek voltak - Azért amiért segítettél.
- Hm.. Inkább mit szólnál hozzá ha miután ezeket leadtad eljönnél velem fagyizni? - furcsa volt nekem - Mondjuk kárpótlásképpen a múltkoriért, meg mert jobban esne egy fagyi veled mint jégkrém a többiekkel. Na mit mondasz? Benne vagy?
- Benne. - gondolkozás nélkül vágtam rá. Jobb ha nem gondolkozom mert abból nem sülne ki semmi jó.
Visszatérve a többiekhez le is lettem rohanva a jégkrémekért. Egyáltalán nem zavarta a többieket, hogy picit olvadtak voltak már a fagyos finomságok. Bangchan-nak jeleztem, hogy elmegyek kicsit, aztán már mentem is Wooyoung után. Mert igen, ő volt az aki olyan lovagias módon megmentett engem. Furcsa hatással van rám még mindig. Ezen agyaltam még akkor is mikor Wooyoung volt olyan pofátlan, hogy megfogta kezem és így össze is fűzte ujjaink. Egyáltalán nem zavartatta magát. Nem érdekelte ki lát s ki nem minket. Bár megleptem biztos én is őt, hisz nem húztam el kezem, inkább csak kezére szorítottam. Furcsa mégis hihetetlenül jó érzés volt így menni, sétálni, kéz a kézben mint az igazi párok. A fagyit amire úgy vágyott Wooyoung és amire engem is meghívott, egy a párttól távolabbi fagyizóban találtuk meg. Picit kínos volt, hogy Wooyoung egyetlen percre se engedte el kezem. Még akkor se mikor fagyit kérte és akkor se mikor fizetett. Sőt, még akkor sem mikor elhagytuk a helyet és fagyink nyalva elindultunk visszafelé.
- Zavar ugye? - tisztára mintha a fejembe látna.
- Igen... Vagyis nem... Téged nem zavar, hogy megbámulnak?
- Nem. Miért érdekeljen? Ugyse tudják kik vagyunk, a többi meg hidegen hagy. Téged se kellene, hogy zavarjon Changbin.
- Mégis zavar.
- De miért?
- Mert mondjuk nincs köztünk olyan kapcsolat, hogy így járjunk keltjünk? - tudom nem szép kérdésre kérdéssel, de ezt most muszáj volt.
- Szeretnéd ha lenne? - na erre nem tudtam semmit se mondani, az viszont biztos, hogy arcom úgy égett mint még soha - Én nem bánnám. - Wooyoung megállt így én is, fagyink el is fogyott közben, így aztán kénytelen lett volna elengedni kezem hogy száját törölje, de így se engedett el - Mit mondasz Changbin adsz egy esélyt, leszel a barátom?
- A...adok.. - először csak bólintottam aztán szóltam is, bár igencsak dadogósan. Erre Wooyoung elmosolyodott, majd közelebb hajolt és.... azt hittem megcsókol, de nem tette, csak arcomra adott puszit ami után fülembe súgta - Nem követem el ugyanazt a hibát. - egy arcsimítás után el is távolodott tőlem. Ekkor jöttem rá, hogy ha nem lépek és csak azt várom ő tegye a végén megunja és azt én nem akarom. Éppen ezért fogtam meg szabad kezemmel pólóját mellkasán aztán annál fogva húztam vissza és puszi helyett én csókkal illettem őt, száján. Csak leheletnyi kis csók volt, talán puszinak is beillett volna, de mégis megtettem és egyáltalán nem bántam meg és elértem a célom vele. Megleptem Wooyoung-ot, de magamat is.