Whispers in the dark

Only with you

Nos, azt hiszem senkit nem lepek meg ha azt mondom, hogy az az estém, melynek végén egy kis félreértés után Wooyoung párja lettem, igazán jó volt. S mert Jisung-al osztoztam egy szobán így vele osztottam meg először mindent. Valószínűleg ő is lesz jó ideig az egyetlen aki erről tudni fog.
A másnap reggel is elég jó volt. Sőt, az azután következő napok is. A két banda együtt töltötte az időt, együtt pihentünk így meg minden. Ehhez mérten kezdtem megbízni Wooyoung-ban. Mondhatom azt hiszem, hogy kicsit leszállt az én elmémre is a rózsaszín köd. Na persze azért mégsem voltam olyan nagyon bolond mint néhányan ilyen esetekben. Azt hiszem csak kicsit másként éltem meg a dolgot. Az utolsó napig együtt voltunk. Csak aztán eljött a búcsú ideje is, amit nagyon nem vártam. De szerintem más sem. Vissza kellett térnünk s vissza is tértünk a munkához, a hajtáshoz, mindenhez ami távol tartott minket egymástól. Na persze akadt azért olyan mikor tudtunk úgymond beszélni, de akkor is csak telefonon s akkor is csak úgy mintha nem történt volna semmi. Csak azok tudták mi van akik ott voltak a közös pihenőnkön.
Aztán jött egy amolyan meglepetés, vagy ha nem is volt igazán az akkor is nekünk annak számított. S hogy mi volt ez? Csupán annyi, hogy a közelünkben fogatott az ATEEZ, vagyis hát annak a helynek a közelében ahol mi voltunk. Így aztán jött az ötlet, hogy miért nem látogatjuk s ezzel együtt lepjük meg őket. Természetesen azonnal igent mondtunk a dologra. Ezután jött az, hogy kocsiba, illetve kisbuszunkba pattantunk és azzal mentünk el oda ahol barátaink forgattak. Mivel forgattak, éppen a THANXX címet viselő számukhoz készült a klip, biztos volt, hogy valóban meg fogjuk lepni őket. És tényleg, akadt a felvételek közti szünet mikoris San, Wooyoung, Hongjoong meg Jongho egy igencsak színes kanapén ültek. Meg akartuk ijeszteni kicsit őket, mármint én meg Hyunjin, csak nem jött össze mert Seonghwa meg Yeosang előbb észrevett minket. Így míg mi őket köszöntöttük addig a többiek San-ékat. Aztán persze össznépi köszöntés is volt, meg hülyülés a kameráknak. Na persze volt olyan is ami nem a körülöttünk dolgozóknak s nem a többieknek szólt. Ez pedig az a pillanat volt mikor Wooyoung megmutatta nekem, hogy hol van a mosdó. Csak hát nem akadt ott dolgom, csak félre akart vonni a kíváncsi tekintetek elől, hogy megölelhessen és megcsókolhasson. Utóbbiba igencsak belelendültünk. Olyannyira, hogy ha Yunho nem jön más dolgok is történtek volna.
- Gyertek most már, túl sokáig vagytok el.
- Jól van, egy perc...
- Ok. - Yunho ment is, én meg zavaromban azt sem tudtam hová nézzek.
- Ne szégyelld magad. - puszilt arcomra Wooyoung, aztán maga felé fordította fejem - Egyszer már megmondtam, hogy az enyém vagy. Ez derült csak ki. - emlékszem arra a pillanatra, élő adásuk végén elköszönés közben kiabálta mikrofonjába. Akkor bolondnak hívtam, de most már világos, hogy nem viccelt.
Nem sokkal ezután hagytuk el a mosdót és azt a mesét adtuk be, amit Yunho is, hogy hirtelen nem éreztem jól magam ezért voltunk bent olyan sokáig s mert nem akartunk aggodalmat okozni. Úgy tűnt el is hitték, mert rögtön hoztak nekem széket meg vizet és kérdezgették jobb e már kicsit. Szégyellem, de picit rá kellett játszanom a dologra.
Na persze nem figyelhettek rám sokáig, mert az ATEEZ-nek folytatódott tovább a munka s nekünk is menni kellett. Így aztán futólag köszöntünk el és aztán mentünk is.
Folytattuk utána mi is a munkát, de fejben nem voltam teljesen ott. Valahol leragadtam ott mikor Wooyoung nem bírva magával csókolt engem s én viszonoztam csókját.
Újabb napok teltek el eztán, hogy közben ismét csak telefon s így üzenetek révén tudtunk beszélni egymással, Wooyoung és én. Lassan kezdett kikészíteni a dolog. Aztán ott voltak azok a dolgok is amik Woojin-ról szivárogtak ki. Bosszantó és elszomorító volt egyben. Ez így mind rányomta a bélyegét a hangulatunkra. Na persze igyekeztünk nem mutatni. De persze mivel ez a valóság és nem holmi mese így egy ponton túl nagyon sok volt már. Jisung bezárkózott, Minho meg Jeongin rettegett, Felix és Bangchan sem volt rendben, ahogy Minho sem meg Seungmin sem, s végül én sem. Csak én igyekeztem magamba folytatni mindent. Az egész vége végül az lett, hogy határozatlan időre pihenőre küldtek minket. Nekem még egy agyturkászt is meg kellett látogatnom. Túléltem. Utána bevallom kicsit jobb lett. De csak kicsit. S miért? Csupán csak azért mert legjobb lett volna Wooyoung-hoz bújni, elmondani neki mi bánt, mit s hogy érzek. De nem lehetett.
Legalábbis ezt hittem egész addig míg jött tőle egy üzenet, hogy vár engem a házukban mert beszélnünk kell. Írtam is választ, hogy megyek. Nem tudtam mit akart, de mentem mert szükségem volt rá. Csak mikor már házukhoz értem, akkor jutott eszembe, hogy talán azért akarta, hogy jöjjek mert nem akarja tovább folytatni ezt a kapcsolatnak csúfolt valamit. Tiszta ideg voltam már mikor csengettem. Aztán akkor is mikor Jongho nyitott ajtót. Köszöntem neki ahogy ő is nekem. Bentebb menve tűnt fel csak, hogy szinte mind távozni készülnek, sőt, távoznak is, kivétel Wooyoung.
- Szóval.... - miután levettem cipőim meg kabátom, lazán kezem fogta meg és magával húzva egy szobában kötöttünk ki egy ágyon ülve. Azt hittem ott akarja folytatni mondandóját, közölni hogy mindennek  vége, erre csak arcom simította ami után meg is csókolt engem. Valóban ez lenne a búcsú? Ezért nem mond semmit? Miért ilyen kegyetlen?
- Miért hívtál ide? - kérdeztem félve miután elváltunk egymástól. Nem válaszolt egyből ezért egyre biztosabb voltam abban amit gondoltam. Nyeltem is egyet, majd lehajtottam fejem, hogy ne láthassa könnyeim. Ökölbe szorultak ölemben pihenő kezeim. Mindenre fel voltam készülve, csak arra nem ami ezután jött.
- Hiányoztál Changbin. - tette kezeit kezeimre s szorított rájuk - Miért mit hittél miért hívtalak? - olyan ostoba voltam. Rázendítettem mintha eljött volna a világvége, közben ő magához ölelt. Simogatta is hátam nyugtatásképpen. Tette ezt addig míg abba tudtam hagyni a sírást.
- Én csak azt hittem... - nem bírtam, csak lefolyt még pár könnycsepp arcomon amiket Wooyoung letörölt, aztán meg is puszilta arcom.
- Butaságok jártak a csinos kis fejedben. - súgta csak, aztán megcsókolt újra, hogy közben ölelésébe is vont. Karjaiban megnyugodtam és éreztem csak igazán, hogy valóban butaságokra gondoltam kettőnket illetően.