Szívemcsücske

1.rész

Mindaz, amit eddig felépítettem magamban, kezdett szétesni. Andris az életem része volt mióta az eszemet tudom. Együtt álltunk először a jégen, együtt nyertük a gyerek versenyeket, együtt jártunk iskolába, elképzelni sem tudtam volna az életemet nélküle. Majd tíz éve egy májusi napon köszönés nélkül tűnt el az életemből, egyik napról a másikra. Onnantól kezdve minden összeomlott körülöttem, így tizenhárom éves koromban a jégtánc lett az egyetlen amibe menekülhettem. Hallottam Andris sikereiről, próbáltam is keresni. Mindhiába.

Elmélkedésemből a fiatalabb bátyám Dénes zökkentett ki.

-Glória itt vagy?- rontott be a szobámba. Felé fordultam a székemmel, és ránéztem.

-Láttad ugye?-kérdezte. Csak bólintani volt erőm, de Dini tudta, hogy sürgősen ölelésre van szükségem, úgyhogy gyorsan karjaiba is vont.

-Nem hiszem el.-jelentettem ki. –Biztosan találkozni fogunk. Dini, én azt nem fogom bírni.-hadartam.

-Tudom Gló, hogy szar helyzet. De te vagy Magyarországon az egyik legjobb jégtáncos. Hidd el, fogtok találkozni. Úgyhogy ideje megigazítani azt a rohadt koronát a kobakodon, és nem itt depressziózni nekem.-tipikus Dini féle lelkifröccs.

-Héé, kihagytok a családi ölelésből?-jelent meg az ajtóban Nimród, a másik bátyám az ajtóban.

-Nem, dehogy. Gyere!-tártam ki az egyik kezemet.

-Na azért!-szállt be ő is az ölelésbe. Miután kibontakoztunk az ölelésből, vele is megtárgyaltuk az Andris témát, nehogy bármiből kimaradjon.

Miután a fiúk elhagyták a szobámat, szükségem volt egy nagy fürdőre, hogy lelkileg felkészítsem magamat a holnapi napra. Belebújtam a kedvenc rózsaszín fehér koronákkal díszített pizsamámba, aztán levonultam a nappaliba, ahol Apát találtam a tévé előtt ülve.

A fiúk már hazamentek, mivel bár sokat lógnak nálunk, azért a húszas éveik közepére-végére sikerült Apunak kipaterolni őket otthonról. Igazából így huszonhárom évesen nekem sincs túl sok keresnivalóm itthon, de még évekkel ezelőtt megmondta nekünk Apa, hogy addig maradhatunk itthon, amíg el nem végezzük az egyetemet. Nimó és Dini már végzett, nekem pedig még hátra van egy évem, mivel halasztok az olimpia miatt.

Apropó olimpia. Az edzőm gőzerővel keresi a partnert nekem, mivel Budavári Zoli, akivel eddig táncoltam, nem indulhat velem.

Visszatérve a jelenbe, letelepedtem Apu mellé a kanapéra, a szokásos apa-lánya beszélgetésünkre.

-Mesélték a fiúk ugye?-néztem rá.

-Persze, hogy mesélték.-nevetett.

-Sejtettem. Jaj, apa nagyon remélem, hogy nem őt nézte ki nekem az Edző. Abba belehalok.

-Hát figyelj Gló, szerintem simán benne van a pakliban. Valljuk be, Andris lenne a legmegfelelőbb partner neked. Legalábbis ha a tehetséget nézzük.

-Az a gond Apa, hogy ezt én is tudom.

-Szerintem szedd össze magad most, pihend ki magad, és ha holnap esetleg ott lesz a pályánál, akkor mutasd meg neki, hogy kiváló vagy a jégen.

-Rendben, igyekszem így tenni.-mondtam, majd felálltam a kanapéról. –Jó éjszakát, szeretlek!-adtam egy puszit, a feje tetejére.

-Én is szeretlek Hercegnőm!-köszönt el.

Másnap a reggeli napsugarak lágy simogatására ébredtem... ja nem, ez nem egy tündérmese. Természetesen mint minden embert, engem is a telefonom idegesítő hangja ébresztett, még mielőtt a nap felkelt volna. Általában szeretem korán indítani a napot, jó időben elmenni futni, de mivel február vége van, ezért az edzőterembe vettem az irányt. Edzés után hazafelé útba ejtettem Apu kedvenc pékségét, hogy meglepjem egy frissen sült kakaóscsigával.

Hazaérve gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem egy kicsit elegánsabban, hogy magabiztosabbnak tűnjek, feltettem egy leheletnyi sminket, összeraktam az edzős cuccom, majd csatlakoztam a már kakaóscsigát majszoló Apukámhoz.

-Jaj, de csinos ma valaki!- dicsért meg.

-Köszönöm.-mosolyogtam rá. Gyorsan megettem a már tegnap összekészített zabkásámat, majd miután az órára nézve megállapítottam, hogy lassan fél nyolc van, rohantam fogat mosni, majd a kis fehér kocsimhoz. Útközben megálltam egy kávéért, és negyed kilencre meg is érkeztem a jégpályához.

Napi kettő, két órás edzésem van hétköznaponként, viszont reggelente én mindig előbb érkezek, hogy kilenckor már ne kelljen a melegítéssel bajlódnom. Az öltözőben átvettem az edzős ruhámat, majd a még kihalt pálya mellett nekiálltam melegíteni.

Kilenc előtt kicsivel lementem a pályáról, és befejeztem a már igencsak hideg kávémat. Beszélgettem egy kicsit a portás Karcsi bácsival, aztán megláttam Gábort, az edzőmet felém közeledni.

-Szép jó reggelt Edző!-mosolyogtam rá.

-Jó reggelt Angyalkám, nagy híreim vannak.-csapott is a közepébe.

-Megtaláltad a tökéletes partnert ugye?-hunytam le a szemeimet.

-Meg bizony! Nem fogod elhinni, kit igazoltattam a csapatba neked.-lelkendezett.

-Marosi Andrist!-emelte meg a hangszínét kissé.

-Marosi Andrist.-suttogtam magam elé az Edzővel egyidőben.