Érzelmek háborúja

1. Fejezet

-Vigyáz magadra kicsim! - adott puszit a homlokomra anyám
-Ne félcs anya, tudok vigyázni magamra. - mosolyogtam rá
-Miért ne félcsen? Hisz a lányunk vagy. - jött ki anyám háta mögül az apám
-Vagy megszokod vagy elszöksz. - forgatja a szemét a bátyám, a legidosebb gyerek. Mindig itt volt mellettem.
-Na futás futás! - tapsolt anya, majd én és a bátyám kiléptünk az ajtón. Ahogy a reggeli szellő megcsapta az arcom úgy keztem rosszul lenni. Az egész világ forgott, s csak a zajt hallotam. A közelbe csak a bátyám volt senki más, mégis mintha több százan beszélnénk nekem. A bátyám hangja volt a leghangosabb
-Elena! - szolongatot de nem tudtam válaszolni. Majd a lábaim nem bírták tovább s a foldre estem
-Elena! - hallotam ismét bátyám hangját majd hogy legugol hozzám. Hirtelen a kezem égni kezdett s ahogy az ő kezéhez értem ő is érezte, fel is kiáltott rá. - Kicsim! - hallotam anyám hangját majd hogy fut felém
-Nyugi kicsim jobb lesz mingyart, Evan!-kiabált az anyám az apám után, de a hangok nem hagyták abba, mind azt mondta hogy most megtugya, most megtugya de mást nem, csak ezt.
-Itt vagyok! - mondta az apám majd az egyik kezét a fejemhez tete míg a másikat a kezemre Szelinte
A hangok kezdtek elmulni, már csak a testvérem és a szüleim hangját lehetett hallani ahogy próbálnak szóra bírni. De csak egy valami járt az eszembe, egy valamit akartam megtudni
-Ez mi volt?

Fél év múlva

-Diákok! Nagy megtiszteltetés hogy bemutathatom az új diakunkat! Egy és fél éven át magantanulo volt, fogadjátok sok szeretet Mis Elena Peterst! - kiabálta a professzor, majd nyit az ajtó. Ahogy a hatalmas ajtó kinyit emberek hangját lehetett hallani, ahogy össze sugnak s kérdéseket tesznek fel.

Ki lehet Ő?
Ha velünk egyidős miért megtiszteltetés?
Magán tanuló?
Honan jött?
Miért van ő itt?