Hail Hydra

Stark sietősen távozik a kaszinóból, még a nyereményét is elfelejti felvenni, annyira igyekszik elhagyni az épületet. Csak az ajka mozog, némán szidalmazza magát, amiért nem vette hamarabb észre, hogy egy bazinagy mesterlövész puskával céloznak rá a szemközti épület tetejéről. Kiérve kitépi a parkolófiú kezéből a kulcsot, majd bevetődik a méregdrága sportkocsijába, és villámgyorsan indít, visítanak, füstölnek a kerekek, az út mentén lézengő emberek pedig riadtan ugranak arrébb. Tövig nyomja a gázt, nem foglalkozik a forgalommal, sem közlekedés szabályaival, ennél nagyobb gondja is volt abban a pillanatban. A visszapillantó tükörben látja, ahogyan a fekete ruhás, szőke alak a házak tetején követi, vörös mintás pajzsát maga előtt tartva. Szinte beleolvad az éjszakába, de a zseni nem téveszti szem elől, nem teheti meg, különben vége van.

– Baszd meg, Steve! Hanyadik alkalom ez a hónapban? – csap bőrkesztyűs kezével a kormányra, azonban nem hagyja, hogy heves érzelmei eluralkodjanak rajta. Kereszteződéshez érkezik, és egy éles kanyarral balra fordul, pedig a lámpa piros, de ugyan, ez még egy átlagos napon sem izgatná. Hold érdeklik az isteneket közúti lámpák meg gyorshajtás miatt kiszabott bírságok?

A férfi reflexei akár egy vadászpilótáé, hiába vezet úgy, mint egy őrült, nem ütközik senkivel. A szíve úgy ver, mint egy kalitkában vergődő kolibri, de kívülről megingathatatlan, akár egy kőgólem, hideg és számító.

A katona fél New Yorkon keresztül üldözi, nemsoká pedig a vörös Audi után szegődik egy csapat rendőr is, annak ellenére, hogy a rendszámtáblán tisztán és világosan az olvasható: STARK 04. A gumi füstöl, a kerekek csikorognak, a kanyarok egyre élesebbek, de korántsem annyira, mint Rogers játékszerei. Valóságos autós üldözés kerekedik, ám sem a Kapitány, sem a rendőrök nem tágítanak, pedig legalább az utóbbiaknak ajánlatos lenne. Ha Stark ezt túléli, iszonyatos módon meg fogják mind szívni... De talán abban reménykednek, hogy beleüldözhetik önkényes elnyomójukat a Hudsonbe, az óceánba vagy egy másik autóba, az már nem lényeges, pontosan mi történik vele, csak szűnjön meg létezni.

Tony már majdnem megnyugszik, mikor nem látja az őt követő alakot, azonban abban a milliszekundumban, amint visszatereli a figyelmét a szélvédőre, már tudja, hogy ezt most nagyon, nagyon elbaszta. Beletapos a fékbe, az autó csikorogva megáll, vagy legalábbis próbál, de még mielőtt megtehetné, a szőkeség izmos karja áttöri a fordulni készülő autó ablakát, és kiragadja Starkot. A jármű kilencven fokos fordulatot véve repül tovább, majd a másik oldalról érkező rendőri blokádba csapódik. Robbanás, sikolyok és kiáltások hallatszanak, ám Hydra Kapitány sziklaszilárdan áll azon a helyen, ahol akkor is tette, mikor a zseni megpillantotta. Egyenesen a vigyorgó férfi világoskék szemeibe bámul vörös íriszeivel, majd épp csak megrándul a szája, amolyan félmosolyra húzódik, és hanyatt vágja Starkot.

Ellenfele döbbenete nem tart sokáig, azonnal reagál, és kirántja Rogers alól a lábát, aztán futva menekül tovább, viszont tudhatná jól, legalábbis tanulhatott volna az előző alkalmakból, hogy ez nem a legjobb ötlet egy ilyen kaliberű vetélytárssal szemben. A pajzs utána repül, és leteríti, a következő pillanatban pedig már Steve testének melege sugárzik a hátánál, aki gondolkodás nélkül döfi a tőrét Stark fegyverért nyújtózkodó kézfejébe, mielőtt az elérhetné a tőle néhány centire az aszfalton fekvő szolgálati pisztolyt. Felszisszen, de azonnal kihúzza szabad baljával és a Kapitány vállába döfi, aki mindössze egyetlen pillantásra méltatja a művét, majd tekintete lassan visszavándorol a feltalálóra, miközben egyetlen rándulás nélkül kihúzza magából a kést. Ismét azzal a veszélyes, sötét vigyorral néz rá, ami igazán semmi jót sem sejtet, de ez nem igazán izgatja az ellenfelét, hiszen addigra valamilyen csodával határos módon megjelent a kezén a páncélja, s mellkason lövi a repulzorral a Kapitányt, aki lerepül róla, métereket száll a levegőben, majd márvány teste az útburkolatba csapódik, és egészen mély krátert hagy maga után.