8. rész

417 17 0
                                    

Csak én és Gergö egymás karjaiban...



Miután becsöngettek, alíg akartam elengedni Gergőt, olyan jól esett az ölelése. Miután beértünk a terembe, elkezdődött az utolsó óra, fizika.

Viszonylag gyorsan eltelt ez az óra is, Gergő végigkommentálta az egészet, amit egyébként még élveztem is. Amint kicsengettek, indultam is haza, az új legjobb barátommal az oldalamon, de végül kaptunk még társaságot Helga személyében, aminek én személy szerint nagyon örültem, végre ö is megismerheti a híres neves Gergőt, akiről már olyan sokat meséltem. Nagyon jól kijöttek egymással. Szóval így már hárman mentünk hozzánk filmezni.


Már kb. negyed órája nálunk voltunk, én éppen popcornt készítettem, a többiek pedig éppen nagyon nevettek valamin a kanapén, nagyon jó volt rájuknézni. Örömmel töltött el, hogy a két legjobb barátom ilyen jóba lettek, és, hogy ilyen jól kijönnek egymással. Azt hiszem ez volt az a pillanat amikor megalakult a mi kis csapatunk. Helga, Gergő és én, Lina. Ezentúl sokat találkoztunk hárman. Szinte mindig nálunk filmeztünk, általában Helga kedvencét, horrort néztünk én pedig minden egyes alkalmat kihasználtam, hogy hozzábujhassak Gergőhöz.

2 héttel késöbb, szeptember 17-én sem volt másképp, én éppen nagyon rossz időszakomban voltam. Kristóffal éppen szünetet tartottunk, mert megbeszéltük, hogy mindkettönknek kell egy kis idő gondolkozni, de az igazat megvallva, én nem értettem vele egyet, mert én tudtam, hogy szeretem és nekem nem kellett semmin sem gondolkoznom, viszont nem szerettem volna ebből is veszekedést így belementem. Gergő és Helga voltak a támaszaim ebben a nehéz 2 hétben.

Gergőt egyrejobban kezdtem megkedvelni és már egyáltalán nem csak barátként, de addig ezt nem szerettem volna elmondani neki amíg nem tisztáztam a dolgokat Kristóffal.

Csütörtök este volt, én pedig nem tudtam megijedni egyetlen jelenettől sem a horror filmből, mert csak az járt a fejemben, hogy másnap reggel fogom megbeszélni a dolgokat Kristóffal és lehet örökre vége lesz...

Az új fiú {BEFEJEZETT}Where stories live. Discover now