Vannak azok a bizonyos álompárok különböző társaságokban; tudod, akikre mindenki irigy, amiért egymásra találtak, tíz másodpercnél tovább még nem látta senki veszekedni őket, pedig már hónapok, sok esetben évek óta szinte egymásra vannak nőve. Minden pillanatban szorosan fogják (minimum) egymás kezét, akárhol járnak, és már a körülöttük lévő láthatatlan, de minden bizonnyal ott lebegő rózsaszín felhőről lerí, hogy ők a közeljövőben már a közös lakásukban fogják nézni az esküvői fényképeiket.
Talán néhány embert idegesíthet a kapcsolatuk tökéletessége, de kétségkívül lennének a helyükben, mert mindenki ilyen pink-felhős (mégis felhőtlen) életre vágyik, mint amit ők kaptak.
Na de minden álomból fel kell ébredni egyszer: ez történt Kim Yoonah-val és Wong Yukhei-jel is. Még szakításuk után is sokáig emlegették őket a tökéletes párkapcsolat címszó alatt; ez a téma pedig mindennél gyakoribb a tinédzserek körében. Yoonah rendszeresen kapott el apró beszélgetés-foszlányokat idegenektől és ismerősöktől egyaránt az ex-barátjáról, de minden alkalommal csak hátradobta hosszú, hullámos barna haját, megigazította piros-kék-fehér kockás iskolai egyenruháját, és továbbhaladt, ahelyett, hogy rájuk szólt volna - együttlétük emléke sokakban mély nyomot hagyott, a pletykákat pedig ő egymaga úgysem tudja megállítani.
És talán nem is akarta; ez volt az egyetlen módja, hogy visszaemlékezzen a fiúra, mivel magától sosem engedte volna a lelkét egy ilyesfajta hullámvasútra, és a folyosón is a második kihallgatott mondat után továbbállt: csak az emlék jelenlétét ellenőrzi mindig, nem gondolja tovább, mivel az olyankor megjelenő érzések korántsem egyszerű rózsaszínek. Sokkal inkább afféle "utálom, hogy szeretlek" vihar zajlik le benne az ilyen ritka alkalmakkor.
Kétségkívül hiányzik neki Yukhei (vagy ahogy az ismerősei hívták, Xuxi), mindig is hiányzott, már akkor, amikor a szakításuk után elváltak útjaik a téli szélben.
Már a neve felidézésekor előtte van, ahogy a törzshelyükön, egy kicsi, de felettébb hangulatos cukrászdában a fiú szájából elhangzott a fájdalmas mondat.
Lecserélte őt; nem egy személyre, hanem a céljaira, melyek között Yoonah már nincs többé.
Yukhei már réges-régen elhatározta, hogy a jövőben k-pop idolként fog visszatekinteni a múltjára, és amikor végre ennek kapujában állt, azaz az egyik legnépszerűbb kiadó felvette gyakornoknak, szembesült azzal, hogy a szerződésnek megfelelően meg kell válnia párjától, és akár habozott, akár nem, akár szerette Yoonaht, akár nem, végül így is tett.
Úgy is mondhatnánk, békében váltak el: a külső konfliktus helyett viszont mindketten belső harcokat vívtak az utolsó búcsú-mosoly után az utcán.
Yoonah élete nagyrészt helyreállt néhány hónap elteltével, már régóta ugyanúgy tudja élvezni az életet, mint a szakítás előtt, megtalálta önmagát Xuxi nélkül is: lehet nem is maga a fiú hiányzik neki, hanem az érzés, ami mellette kerítette hatalmába, amikor hozzáért, átölelte, vagy akár csak a közelében volt.
Akár túllépett már rajta, akár nem, egy kérdés újra és újra felmerül benne: vajon ő is hiányzik neki?
___
Vannak azok a bizonyos szürke napok; amikor minden olyan idegesítően egyhangú, és akármit csinálsz, nem tudsz kilépni a ködből. Amikor senki és semmi sem tud megnevettetni, vagy ha igen, azt sem éled át igazán. Nos, Lucas szinte minden napja így telik már majdnem három hónapja, hiába lépett ki a komfortzónájából azzal, hogy hátrahagyva mindent gyakornoknak állt egy csapatnyi vele nagyjából egyidős fiúval; hamar ráunt az újdonságra. Eleinte nehéz volt, aztán izgalmas, utána jó, most pedig... semmilyen. Nem utálja, nem ment el a kedve annyira, hogy feladja, szimplán csak monotonná vált az egész.
Hiába lett jópár új barátja, egyvalakit nem tud kiverni a fejéből: Yoonah-t, az utolsó beszélgetésük örökké cseng a fülében. Sokat gondolkozik azon, vajon megérte-e mindent, azaz őt is elhagyni a mostani életéért, vagy egyszerűbb lett volna mindenki elől eltitkolni, hogy ők valaha együtt voltak, és meghúzódva továbbvinni a kapcsolatukat.
...Egyszerűbb? Egyiküknek sem lett volna jó, hogy örökké a négy fal között kellett volna maradniuk. Jobb volt lezárni? Megérte?
Hiába élnek egy városban továbbra is, most mégis jóval távolabb kerültek egymástól, mint amikor egy iskolába jártak.
Fél éve csak ezen rágódik.
Az utcai lámpák gyér fényében a naptárra, majd az órára tekint: péntek reggel van, nagyon korán reggel, még a szobatársai is mélyen alszanak.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve a bőröndjéhez nyúl, és az elsőként kezébe akadó ruhadarabokat megragadva tápászkodik fel az ágyáról, majd a fürdőszobába vonul, hogy még véletlenül se ébresszen fel senkit.
Alig negyed órával később majdnem üres táskával, de tele reménnyel lép ki a társasház ajtaján, és indul el a legközelebbi vasútállomás felé.
___
A gimnázium épületébe nagyban özönlenek be a diákok, a tanulók fele biztosan elhaladt már Yukhei mellett, aki fél hét óta csak állt a bejárat előtt és várt. Negyed nyolc múlt, Yoonah ilyenkor már rég be szokott érni; már kezdi feladni, hogy találkozni fognak.
Egyre inkább lelankadó lelkesedéssel pillant végig a tinédzsereken, amikor kiszúr egy ismerős lánycsapatot. Nem is kell integetnie, egyből kiszúrják egymást: hiszen régen is itt találkoztak órák előtt, hogy már együtt lépjenek be az épületbe.
Egy-egy mosoly kíséretében megállnak egymással szemben, majd egy álompárhoz illően, egy szürkének indult napon szó nélkül egymás karjaiba borulnak.
VOUS LISEZ
Szívtől szívig - Lucas
Fanfiction"Még szakításuk után is sokáig emlegették őket a tökéletes párkapcsolat címszó alatt; ez a téma pedig mindennél gyakoribb a tinédzserek körében. Yoonah rendszeresen kapott el apró beszélgetés-foszlányokat idegenektől és ismerősöktől egyaránt az ex-b...
