Te én vagy - Sherlock ff.

Te én vagy

-Mrs. Hudson megsérült, és maga képes csak így itt ülni?-John kiviharzott, meg sem várva Sherlock válaszát. Aki ekkora rohadék, nem érdemli meg, hogy akár egy drága percet is pazaroljanak rá. Szegény Mrs. Hudson!

John lerohannt a kórház elé, és leintett egy taxit. Minnél előbb oda kell érnie.

Sherlock lustán az órájára pillantott. Most, hogy elküldte Johnt, senki sem akadályozza meg, hogy talalkozzon Moriartyval. És véget vessen az egésznek. A kiégésnek, az álmatlan éjszakáknak, a hazugságoknak... Annak a temérdek hazugságnak, amit Moriarty maga köré épített. Az ellenség ki akarta égetni Sherlockot. Sherlock pedig végleg meg akarta semmisíteni az ellenséget.

Meg volt a terv. Még tíz perc, és működésbe lép. Sherlock felmegy a tetőre, és megsemmisíti Moriartyt. A percek lassan vánszorogtak. Sherlock félt. Bár ezt magának sem vallotta volna be soha.

Gondolatok kavarogtak a fejében. Lehetőségek. De egyik sem volt megfelelő. Még öt perc.

Watson félúton járhatott a taxival a Baker Street felé. Aggódott, nagyon aggódott, és bántotta Sherlock viselkedése. Tudnia kell, hogy van Mrs. Hudson! Remegő kézzel elővette a telefonját. Hudson, Mrs. így volt beírva... sosem tudta a keresztnevét... a H betűnél, igen... rábökött a név mellett lévő kis zöld emblémára. Tudnia kell! Talán legalább egy mentős felveszi.

Meglepetésére egy ismerős és vidám hang csendült a telefonba.

-Halló, John-kiálltott Mrs. Hudson, aki még mindig nem tudta megérteni, hogy nem kell ordítani a telefonba-Mikorra jönnek haza? Jó kedvemben voltam, így úgy gondoltam, főzök maguknak valamit. Csak előtte még megszereltetem a lépcsőházi lámpát...-folytatta tovább is, de Watson nem figyelt rá. Egy ijesztő gondolat ötlött az agyába. Egy ijesztő, gyorsan terjeszkedő gondolat, ami minden mát kiszorított az elméjéből. Mrs. Hudson nem sérült meg. Sherlock direkt küldte el...

-Nem tudom, mikor érünk haza, Mrs. Hudson-hárította el John sietve a kérdést, majd kinyomta a telefont-Azonnal forduljon meg!-kiáltott a sofőrre-És taposson a gázba!

Sherlock a tetőkijárat előtt állt, és a szürke fémajtót bámulta. Az ajtón túlról halk zene hallatszott. Stayin' alive... Milyen ironikus. Ellenőrizte az óráját. Fél perc múlva be kell nyitnia azon az ajtón. Watson valószínűleg épp most ér a Baker Streetre, és hamarosan rájön, hogy ott minden rendben. Elindul vissza... És akkor vagy Sherlock győzelmét látja, vagy a halálát. De nem! Addig ez nem lesz győzelem, amíg nincs igazság. Moriartynak kell maghalnia, nem Richard Brooknak. Az óra elütötte az egészet. Sherlock benyitott az ajtón.

John kipattant a taxiból, és a kórház ajtaja felé rohant. Csak remélni tudta, hogy Sherlock még itt van. Először Molly laborja felé vette az irányt.

-Hol van Sherlock!?-rontott be az ajtón.

Senki sehol. Watson végigrohant a folyósón. Még mindig senki. Visza a laborba. Be a boncterembe. Ott végre megtalálta, akit keresett.

-Molly, hol van Sherlock!?-kérdezte, már-már hisztérikus hangnemben. Nem értette, mi baja. Egyszerűen érezte, hogy baj van.

-Nem tudom-hazudta a lány, védekezőleg felemelve a kezét-nem tudom.

Szörnyen hazudott.

-Molly, könyörgöm, mi folyik itt?-kérdezte John. Szinte a sírás kerülgette.

-Mondom, hogy nem tudom...-kezdte a patológus, de meglátta John arcát, és inkább elhallgatott-Fe...felment a tetőre.

-Úristen...-suttogta Watson, és a kezébe temette az arcát. Ám egy pillanat múlva összeszedte magát-Merre van a lépcső?-kérdezte sietve.