Téves

1.fejezet

Egy normális iskolai nap is lehetne, de nem az. Kelek fel pozitívan.

Fáradtan vergődök ki abból a kényelmetlen ágynak titulált matracból, amit még a vírus idején osztogattak a suliban, hogy azért még se fázzon fel az a pár száz megmaradt kölyök. Miután felálltam és körbe néztem, megnyugodva láttam, hogy mások is szívesebben döglenének, mint suliba járnának. A kis körbetekintésem után utam a fürdő felé vezet, mert - gondolom én - csak még kéne igazítanom a kócosan égnek meredező, elaludt fekete tincseimet.

Útközben találkozom a szokásos faszfejekkel akik imádnak játszani az idegeimmel, de annyira nem tudok miattuk idegbe jönni, hogy megverjem őket. A reggeli jókívánságokat hallgatom, miszerint 'remélem téged küldenek ki', 'hátha megöl valaki', 'tuti te leszel a következő áldozat'.

Nem elég, hogy a világ nyáladzó rohadt zombikkal van tele, még a suli, ahol a megmenekült gyerekeket gyűjtik, beteg játékokat rendez és pontosan ezek miatt van átok a sulin.

Milyen átok? Pontosan senki sem tudja. Minden tizenharmadik napon történik valami, viszont nem lehet tudni, hogy mi. Volt már olyan, hogy valakit meggyilkoltak, de volt aki megtalálta az egyik családtagját. Sőt! Egyszer volt egy buli - pont a szerencsétlen, tizenharmadik napon kell rendezni, persze - ahol egyszerre több dolog is történt. (Általában csak rossz vagy csak jó történik.) Az egyik srác végre elvesztett a szüzességét egy nagyon dögös, de igazából a suli nyilvános vécéjeként emlegetett ribanccal, míg egy másik fiú megcsúszott a lépcsőn és eltört a nyaka.

Senki sem szereti ezeket a napokat, de én valamiért mindig megúszom ezeket a faszságokat. Ez nem vicc, tényleg. Egyszer teljesen elment az életkedvem - sosincs életkedvem, de akkor tényleg mínuszba ment az a kevéske is - és megpróbáltam öngyilkos lenni, de nem jött össze. Épp  az ereimet vágtam volna fel, de ekkor betörték a budi ajtaját, mert itt akartak a mennyekbe jutni. Tehát jöttek baszni, én meg akartam halni, de nem tudtam miattuk. Ez azért mégiscsak kínos halál lenne.

Visszatérve már a táskámat dobom a vállamra és sietek az osztályba, vagyis csak megjátszom, hogy annyira vágyok odamenni.

Az osztálytermünk mellett van a kisállatmegörző szoba, ahol hű társam, Rex tartózkodik. Benézek, hiszen ő az egyetlen ezen a világon aki, tudja, hogy milyen az, amikor őszintén mosolygok.

Az öt perces simogatás után már a teremben vagyok, ahol mindenki a telóját bújja és senki sem törődik az asztalomon élvezkedő legyekkel. Tch, legalább ők jól érzik magukat.

- Jake drágám, végre megjöttél! - csak a ribik menekültek meg vagy mi? Egy normális lányt nem láttam még, mióta itt vagyok ezen a fos helyen. Mondjuk ilyenkor örvendezek, hogy biszex vagyok.

- Igen Lena, sajnos itt vagyok.

- Nem tudtál aludni aranyom? Olyan fáradtnak látszol. Vaaa~gy fenn maradtál huncutkodni?

- Tudod nem mindenkinek ilyen dolgokon jár az esze. Jobb lenne, ha a helyedre mennél, mindjárt becsenget.

- Oksi babuci, akkor majd kövcsi szüncsibe beszélünk! - következő óránk sajna nem együtt lesz. Olyan kár.

A matektanárunk, Mrs. Lee becsengő után két perccel vonszolta be a szottyadt seggét a terembe, magával hozva egy srácot, aki elég aranyosan néz ki. Végre lesz egy normális gyerek az osztályban. Bírnám, ha kiderülne, hogy a vírus előtt bérgyilkos volt. Na, az lenne az igazi szopás.

- Csodálatos hétfő reggelre ébredtünk gyerekek! Mindenkinek szép jó reggelt! Isten meghallgatta imáimat és még egy csodálatos gyermekkel bővítette az osztályunkat! - elfelejtettem említeni, hogy nem csak matekot tanít nekünk, de megkaptuk osztályfőnöknek is. A vírus miatt kipusztult a tanári kar, kábé öt tanár van ösz-vissz.

                            
                                 ***

Mivel a szerencsémről vagyok híres - értsd a nagyon erős iróniát - mellém ültették a gyereket, aki mellettem nagyon feszélyezve érzi magát, viszont rajtam kívül mindenkivel kijön, ami jó, nem?

Már a harmadik óránál járunk és nem elég, hogy Lena, a főribi engem zaklat, az új osztálytársunk leprásként kezel.

Mikor már teljesen feladtam a reményt, egy apró bökést éreztem, s ekkor pillantottam meg a kis papírt a karom mellett.

- Mi a neved? - olvastam magamban a kispapíron álló kérdést.

- Jake vagyok - firkantottam az apró lapra. Remélem, ki tudja olvasni - téged hogy hívnak? Nem figyeltem, mikor bemutatkoztál. :D

- Daniel vagyok :')

- Tudod suttoghatunk is, nem kell itt leveleznünk egymással - ajánlottam fel, mert nem állt szándékomban a leírandó dolgokon kívül bármit is írni.

- Okés, de azért valamennyire az órára  is szeretnék figyelni.

- Ez csak technika óra, nem történik semmi izgalmas.

- Hát, rendben. Akkor mit csináljunk?

- Értékeljük a lányokat!

- Milyen lányokat? - kérdezte értetlenül.

- Az osztálytársainkat, mégis milyen lányokat?

- Jójó, oké, azt hittem, hogy valami internetes oldalról nézünk pornószínésznőket.

- Tch, ki hitte volna, hogy egy ilyen aranyos srác, mint te, egyből  perverz fantáziára kapcsol, ha lányokról van szó. Én elég jól nézek ki és emiatt elég népszerű vagyok, de nem szeretem az egyéjszakás kalandokat és nem vagyok ilyen perverz.

- Én sem, csak belőled ezt néztem ki, nem én gondolkodtam ilyeneken.

- Nos, kedves Daniel, egészen biztos vagyok benne, hogy mi nagyon jó haverok leszünk. - karoltam át a vállát, s néztem a szemeibe. Ha már a szemeinél járunk, nagyon szépek. Alapból türkiz színűek, amikben egy kis sötétkék és zöld is megbújik.

Megszüntette a szemkontaktust, s pirulva elfordult. Hmm, aranyos.

Gyönyörű. Jutott eszembe, már akkor, amikor belépett...

Vajon van valami jelentősége, hogy ma jött egy új diák és 13.-a van? Akárhogyan is, kíváncsi vagyok a nap további eseményeire...

Tuti engem akarnak megszopatni...