Az esernyő

0.

Az ősz a kedvencem. Ilyenkor ha kimegyek, egyszerűen megnyugszom, A sok szín, a friss levegő, minden olyan szép. A levelek ezer meg ezer színben pompáznak, az ég a kék minden árnyalatában játszik, hol beborul, csepeg az eső, hol kisüt a nap. Ilyenkor a legjobb a parkban sétálgatni, és csak gondolkozni. Gondolkozni az életen, a mindennapokon, és csak úgy... kint lenni. Egy padot pillantottam meg a távolban. Rajta egy sál, és egy esernyő, ember viszont sehol. Érdeklődve megyek felé, és nézek körül még egyszer, de egyedül vagyok. A piros esernyő, és barna sál egymagában, gazdája valószínű itt felejtette. Leültem és néztem az előttem lévő tavat.

Az emberek ilyenkor inkább bent vannak mert hűvösebb van, a nyár után nem esik jól nekik ez, viszont én ilyenkor vagyok a legszívesebben kint. Évek óta szeptemberi rutinom a mindennapi séta, nekem ez az évi lenyugvásom. Ránéztem az esernyőre mellettem. Megpillantottam egy monogramot benne: C.R. viszont semmi más nem. Az emberek többsége még ezt se írja rá. Elkezd csepegni az eső. A tó mögött nem sokkal társas házak vannak, a teraszok pont erre figyelnek. Egy alakot látok, aki kint ül, és nézi a tájat. Jó lehet itt lakni.

Esteledik, de az esernyő gazdája nem jött vissza. Felkaptam, és elindultam hazafelé, a padon viszont egy kis cetlit hagytam letakarva, egy telefonszámmal és az üzenettel, hogy nálam van az esernyője. Ha nem fontos, úgy se hív fel.

Otthon a sötétség fogadott. Lehet ezért a kedvencem az ősz? Sötétség, és mások szerint komor az egész, de én máshogy látom. Az életemet ők máshogy látják. Ennek az évszaknak hangulata van, az érzékeny lélek máshogy tekint rá. Mélabús talán? Nem is tudom.

Az esernyőt és a sálat leraktam, majd gyorsan az ágyba feküdtem, és betakaróztam. Magány.

Vajon lesz ez másképp? Vagy örökre ilyen marad minden? A pihenés, és lenyugvás kevés rossz hangulatot is hoz maga után, de ez ilyen. Az esernyőre gondolok. Vajon feltűnt egyáltalán, hogy otthagyta? Vajon visszament? Fel fog hívni? Túl sokat gondolkozom hülyeségeken.

Megcsörren a telefon és gyorsan felkapom.

- Igen tessék?

- Eszti vagyok, nem írja ki a telód Zo?- hallottam meg legjobb barátnőm hangját.

Rápillantottam a telefonomra, és ott villogott barátnőm neve. Elvigyorodtam, majd belenevettem a telefonba.

- Bocsi, na mit szeretnél?

- Nem nézünk valami filmet? Unatkozom, teljesen elnyom az idő.

- Gyere,úgyis most értem haza- mondtam majd gyors körbenéztem a szobába. Elfogadható, nem vészes a rendetlenség, nem kell addig felállnom míg ide nem ér.

A következő pillanatban csengettek, Eszti pedig kinyomta a telefont. Aha, szóval már itt van, szuper. Vigyorogva nyitottam ki az ajtót, ahol barátnőm egy egész nagy táskával állt és mosolyogva nézett rám. Felvont szemöldökkel figyeltem ahogy belép, ledobja a cuccát, és a kanapéra dől.

- Nem filmezésről volt szó?- kérdeztem nevetve, és leültem mellé.

- Szükségem van egy kis szülőmentességre, anya megengedte, hogy itt aludjak, fel hívta apádat, ő is rábólintott, azt mondta, hogy legalább nem vagy egyedül. Szóval míg nem ér haza az üzleti útról apád, új lakótársad van- vigyorgott rám, majd rá dőlt a vállamra.

- Éhes vagyok, meg hát, a film mellé dukál a kaja, rendelünk vagy van valamid?- kérdezte érdeklődve. Elmosolyodtam, és a konyha felé mentem.

Megnéztünk egy filmet, de a felénél kikapcsoltam. Engem annyira nem fogott meg, Eszter pedig elaludt közben. Kiültem a teraszra, és néztem a csillagokat. Pulcsiban is elég hűvös volt, de a látványért megérte. Végzős vagyok, és egyedül élek. Vagyis hát legtöbbször. Apa sokat utazik a munkája miatt, anya pedig még kiskoromban elhagyott minket. Nyolc éves korom óta többet vagyok egyedül, mint vele, és hát, már megszoktam. Sokszor van nálam Eszti, vagy én náluk. Gyakorlatilag olyan, mintha az ő családja az enyém lenne, és ez rendkívül közel tart hozzá. Imádjuk egymást, mindent együtt csinálunk, de mikor nem, akkor eluralkodik rajtam a magány. És ez elég sokszor van.