Az esernyő

1.rész

Reggel általában ha egyedül vagyok, arra kelek, hogy a napsugarak besütnek, a madarak énekelnek, esetleg a szomszéd fúr, farag. Nos, ha Eszti itt van nem ez az első amit érzek, hanem ő, ugyanis rendszerint rám ugrik. Ezt most se hagyta ki természetesen.

- Ne csináld már te fafejű- nyögtem mikor megéreztem a súlyt, ami rám nehezedett.

- De csak így kelsz fel, na- duzzogott azonnal és legurult rólam. Sóhajtottam majd felültem, és rá néztem. Fekete haja kócosan pihent a fején, hatalmas jégkék szemeivel pedig lelkemig látott. Legalábbis mindig is így éreztem. Hatalmas mosoly volt az arcán, hisz a reggel nekem se a kinézetemről szól. Az ágy előtt a szekrényen lévő tükörbe néztem, ahol szőke hajam nekem is össze-vissza áll, csoki barna szemeim alatt pedig hatalmas karikák éktelenkedtek. Hát, ez van. Feltápászkodtam és a fürdőbe indultam, hogy felkészüljek a mai napra. Szombat van, szóval legalább a suli kimarad.

Fél óra múlva már az asztalnál ültünk, és reggeliztünk.

- Mi a terv mára?- kérdezte Eszti.

- Hát, nincs túl sok kaja itthon, szóval vásárolni kéne. Farmert is kell vennem, szóval oda is beugrok. Este meg megyek sétálni. És neked?

- Gondoltam közösen csinálunk valamit- húzta össze a szemöldökét. Szemforgatva kanalaztam a müzlimet, miközben gondolkoztam. Az esernyő gazdája vajon felhív? Este látom? Nem vihetem Esztit, ez az én kis hülyeségem.

- Gyere velem vásárolni, de sétálni egyedül szeretnék, ne haragudj meg rám légyszi- néztem rá kiskutya szemekkel. Elmosolyodott, és hevesen bólogatott,

- Rendben, de utána átjössz hozzánk vacsizni, rendben?- bólintottam, a továbbiakban pedig elpakoltunk és vásárolni indultunk. Vásárlás közben sok mindenről szó volt. Eszti nem tudott leszállni a pasi témáról, hisz aki után évek óta áhítozik- Ádám- végre elhívta randira, és az a bizonyos randi, holnap lesz. Megkért, hogy míg ő vele van, legyek náluk, a nővére Rea otthon lesz, úgyis jóban vagyunk. Mondjuk kicsit túlzás az hogy jóban, hisz kicsit tartok tőle. Elég para néha, de lehet én látom rosszul.

- Jaj, és képzeld, tegnap Rea tökre ki volt, elhagyott valamit, és egészen addig míg el nem mentem dühöngött, de szó szerint. Nem tudom mi a frász lehetett vele, de ma remélem már lenyugodott- vigyorgott rá. Visszamosolyogtam, és elgondolkoztatott. Céder Rea. C.R. Ő lehetett az esernyős? Soha nem láttam még azt az esernyőt nála. Biztos más volt.

Közben besötétedett és szétváltak útjaink. Én elmentem sétálni, Eszti pedig hazament, ahogy megbeszéltük. Oda siettem ahol az esernyőt találtam, a cetli már nem volt ott. Vagy más elrakta, vagy elfújta a szél, nem tudom. Leültem a padra és vártam. Fél óra telhetett el, és kezdtem fázni, de hirtelen a sétány másik feléből láttam egy hosszú fekete hajú nőt, aki bámult, de amint észrevette, hogy megláttam hirtelen futásnak eredt. Fura. Nem ismertem fel, de nem vagyok őrült, hogy utána eredjek. Az ellenkező irányba indultam, Esztiékhez.

Nem tudtunk egyből vacsorázni mert Rea még nem érkezett meg, ezért kicsit beszélgettünk. Majd megérkezett ő. Haja olyan mint húgáé, csak kicsit hosszabb. Szemei zöldek voltak, akár egy macskának, valamint kicsit magasabb is volt. Fekete feszülős nadrág, bőr dzseki, kihúzott szemek. Elég jó ízlése van, bár ő maga tényleg fura. Lehuppant mellém, rám mosolygott, majd a kaja felé nyúlt.

- Na mire vártok már? Farkas éhes vagyok- jelentette ki, és már szedte is az ételt. Nos a stílusa teljesen más mint húgáé. Gúnyosan elmosolyodtam.

- Mégis mire várunk? Fél órája rád, de ne zavarjon- szegeztem neki tekintetem, de ő csak félvállról rám nézett, és mosolygott. A szüleik már megszokták ezt, és az évek alatt én is, de azért zavar. Ahogy Esztit is.

- Ne légy ilyen velem Töpszli, holnap én vigyázok rád tudtommal, szóval nyugi- nevette el magát, én meg totál elvörösödtem. Esztire néztem aki kapkodta a tekintetét, és mérgesen nézett nővérére.

- Nem azt mondtam, hogy vigyáznod kell rá, te idióta! Csak, hátha közelebb kerültök egymáshoz, kicsit lóghatnátok, ha már évek alatt nem sikerült- motyogta a végét. Felvont szemöldökkel néztem rá, de nem akartam tovább feszíteni a húrt a szülei előtt, hisz amúgy is úgy érzem, hogy visszaélek a szeretetükkel. Nem lenne kötelező nekik ezt tenni értem. A szüleim dolga lenne. Csendben megettem, megköszöntem, és felálltam a székről.

- Hova mész?- kérdezte Hajni, Reáék anyukája.

- Haza- mosolyogtam rá, de elég zavarba voltam, hisz elég szigorúan kérdezte.

- Dehogy mész, maradj itt nyugodtan. Rea szívesen segít megágyazni, most nála alszol- jelentette ki. Reával egymásra néztünk, és láttam rajta, hogy nem ezt tervezte szombat estére. Szuper.