𝘴𝘻𝘦𝘳𝘦𝘯𝘤𝘴𝘦́𝘵𝘭𝘦𝘯

𝘵𝘪𝘻𝘦𝘯𝘯𝘺𝘰𝘭𝘤𝘢𝘥𝘪𝘬 𝘧𝘦𝘫𝘦𝘻𝘦𝘵

Jimin szemszöge

Szakítottam Mattel.

Egyértelmű volt, hogy nem érzek semmit iránta annak ellenére, hogy igazán rendesnek és kedvesnek találtam őt.

Yoongi meggyőzött, hogy beszélnem kell Jungkookkal így hát sikerült erőt vennem magamon és elhatároztam, hogy egy pár napon belül felhívom és megbeszélek vele mindent, aztán lesz ahogy lesz.

Egyébként ez a "lesz ahogy lesz" először Yoongi szájából hangzott el én pedig azóta arról győzködöm magamat, hogy én is így állok hozzá a dologhoz. Még véletlenül sincsen gyomorgörcsöm a gondolattól is, hogy a találkozónknak valami egészen rossz végkimenetele lesz. Áhh nem, én nem vagyok az a típus aki ráparázik az ilyen dolgokra. Végülis múltkor sem én voltam az aki majdnem elbőgte magát, mert Jungkook a kapcsolatomról kérdezett. Park Jimin nem gondol mindent is túl, dehogy.

Ezekkel a gondolatokkal érkeztem meg Taehez aki áthívott magához az ő szavait idézve 'Mert miért ne?'.

- Szia Tete - köszöntem neki egy nagy mosoly kíséretében mikor végre ajtót nyitott.

- Uhm...Jimin, szia - kicsit zavart tekintettel állt előttem ezt pedig nem igazán tudtam hova tenni.

- Ma reggel felhívtál, hogy jöjjek át délután, meg van ugye? - kacagtam rá, láttam ahogyan végigfut a felismerés az arcán. Erre mégjobban nevetni kezdtem, nem hiszem el, hogy képes volt és elfelejtette az alig öt órája leszervezett találkozónkat.

- Talán megeshet, hogy megfeledkeztem róla.

- Hát mindegy, mert mostmár elgyalogoltam idáig - továbbra is kuncogva beléptem melette az ajtón így a nappaliban találtam magamat.

- De mivel - Taehyung azonnal utánam indult és mintha kicsit riadt lett volna. - Mivel azt hittem egész nap egyedül leszek áthívtam valakit akivel nem biztos, hogy...

Tae kis monológját egy ismerős hang szakította félbe valahonnan egy másik szobából, talán a konyhából.

- Hyung! Megiszom a maradék tejet remélem nem baj!

Ha azt vesszük figyelembe mennyire nem vagyok szerencsés akkor egyáltalán nem meglepő
módon Kook lépett be a nappaliba.

- Akarsz találkozni - fejezte be a mondatot Taehyung és arcára egy óriási kínos mosoly ült ki.

Semmi baj, nem pánikolok. Lesz ami lesz, lesz ami lesz, lesz ami lesz, mondogattam magamban a nem rég tanult mantrámat.

- Jungkook - mosolyogtam rá a barna hajúra, de valószínüleg úgy nézhettem ki mint akinek begörcsölt az arca.

Az elkövetkező perceket azt hiszem mindhárman legszívesebben elfelejtenénk. Taehyung habogva magyarázott valamit miközben mi kínosan bámultunk egymásra Jungkookkal. Valószínüleg nem segített a már ígyse virágzó kapcsolatunkon, hogy legutóbb, hogy váltunk el egymáshoz. Már az a beszélgetés se volt kellemes, dehát erről inkább ne is beszéljünk.

Természetesen éret felnőttek mondjára sikerült rendeznünk a dolgokat.

Így kötöttünk ki mindhárman a kanapén konzolokkal a kezünkbe, Taehyung egyik videójátékával játszva, egymást közt egy kisebb versenyt rendezve ahol mindhármunk játszáttok a másik kettővel egy-egy kört.

- Ne szomorkodj Chim, Jungkook mindig mindenben nyer - veregette meg a vállamat Taehyung miután elég csúnyán kikaptam Gguk ellen.

Jungkookra pillantottam aki zavartan elmosolyodott, nagyon aranyosnak találtam ezt a megnyilvánulását.