Az utolsó Démonember

2.fejezet

  Hilihalihalihóó, kicsit hosszabb kihagyás után, de hoztam egy viszonylag hosszabb fejezetet. Elnézést a várakozásért! Jó olvasást!

- Anyaa, mesélsz nekem valamit? - kérlelte - az akkor még apró - Akira az édesanyját.

- Persze. Milyen mesét szeretnél?

- Valami aranyos és igaz mesét szeretnék hallani! - kiabálta a kisfiú.

- Rendben, rendben - kuncogott az anyuka - viszont ígérd meg, hogy miután végeztem a meséléssel te egyből elalszol!

- Ígérem - jelentette ki határozottan a cseppet sem álmos Akira-chan.

- Egyszer, még régebben, volt egy nagyon szerény lány és egy felettébb rossz fiú. Állandóan verekedésbe keveredett és mindent megtett azért, hogy a suliban minden szempár megállás nélkül őt figyelje. Ezt persze legtöbbször meggondolatlan tettekkel érte el. - az édesanya egy pillanatra megállt, hogy levegőt vegyen, s folytassa a történetet, de ekkor valaki félbeszakította.

- Mi volt a  fiú neve? Majd én megtanítom neki, hogy hogyan kell szépen viselkedni! - szólalt meg a fiúcska.

- Fiam, hagyd, hogy befejezzem a történetet, majd idővel minden kiderül, ígérem.

- R-rendben.

- Tehát ez a srác volt az iskolában a rosszfiú, akitől mindenki rettegett, de egyben menőnek számított. Még a mesém elején említettem egy lányt. Emlékszel még rá? - a gyermek bólintott. - Nos, ő pedig a suli egyik legszebb és legszerényebb lánya volt. Hetente vallottak neki szerelmet, de őt még nem igazán érdekelte a téma, így kénytelen volt mindenkit visszautasítani.
Ám egyszer, Yamada-kun, a menő rosszfiú, csupán szórakozásból félrehívta a lányt. Elmondta neki azon hazugságok sokaságát, melyek éppen eszébe jutottak. Szép a szemed, jól nézel ki, tetszel. Szegény lányka abba a hibába esett, mint még néhány  csajszi, beleszeretett a fiúba. Nem tudhatta, hogy ez valójában nem hiba, hanem egy tökéletes házasság kezdete. Nem akarta visszautasítani, a látszólag aranyos és illedelmes srácot, aki - a lány tudta nélkül - pár perccel ezelőtt még egy tanárnőt fűzött az év végi matematika kettes érdekében. Hetekig randizgattak, majd úgy döntöttek, hogy járnak. Sokáig voltak együtt, majd össze is házasodtak. Két gyermekük lett, akiket mindennél jobban szerettek és boldogok voltak. Viszont egy napon, minden jónak vége szakad, ami most sem lett másképp. A fiút, akiből azóta férfi lett, behívták katonának. Akkor a szerelmespár már a  negyves éveiket élte, s nevelték gyeremekeiket. Éppen ezért érintette meg annyira őket a hír, hogy Yamada-nak  harcba kell mennie. Ki tudja, hogy mi történik majd vele? Talán meghal és soha többé nem láthatják majd egymást a családjával vagy szerencséje lesz és épségben visszatér.

- Várj rám - kérlelte könnyeivel küszködve Yamada a feleségét.

- Várni fogok rád, akár életem végéig is! - jelentette ki a nő, s még utoljára összeérintették ajkaikat, majd végleg elbúcsúztak.

- Anya, mégis mi a lényege ennek az egésznek?

- Nos, egy igaz mesét kértél, így elmeséltem a nagyszüleid szerelmének történetét.

- Mi lett a végével? Nagyapa meghalt?

-Nem, hazatért. Ezután születtem meg én.

- Értem, de még mindig nem értem mit jelent.

- Mi mit jelent, kincsem?

- Várni fogok rád.

- A szerelem nem egyperces dolog. Várni kell rá. Addig ameddig csak tudsz, mert hidd el, megéri. A történet lényege, hogy Nagyapa hitt abban, hogy otthon várni fog rá a kedvese, így mindent beleadott, hogy minél hamarabb hazatérhessen a családjához.