La signorina del diavolo

Pie di mirtilli blu

A város igazán nyugalmasnak tűnt, ahhoz képest, hogy nem rég vészeltek át egy angyalok által vezetett tisztítást. Nem volt most annyira nagy zavargás emiatt. Az nagyobb hangot vert, hogy a kis hercegnő elindította Alastorral a hotelt és most minden menekülni vágyó odasietett. Csomagokkal és egyebekkel.
A magas férfi félresöpörte a szeméből a vörös sörény-haját, majd ciccegve nézett a sietős tömeg után. Egyáltalán nem tetszett neki, hogy ezek a romlott lelkek ilyen módon akarnak szabadulni.

– Ugyan már, aki egyszer bűnös lélek volt, nem fog eljutni sehogy sem az angyalok közé – forgatta meg a szemét, hogy utána tovább menjen az utcán.

Kikerült néhány autót és megijesztett néhány imp kölyköt. Imádta, ha félnek tőle.
Alig tért be kedvenc teáját forgalmazó étterembe szemet szúrt neki az új pincérlány. Nem is csoda, elég feltűnő jelenség volt a babakék bőrével, és a hosszú, piercinges nyúl füleivel.
Jeremiah szélesen elmosolyodva villantotta ki hegyes fogait. Ez a zsákmány szerű démon tetszett neki. Vajon meg is tudná enni? Nem tűnt az ereje sokkal nagyobbnak a legtöbb idekerültéhez képest.
Nyugodtan helyet foglalt az egyik üres asztalnál és várt.

A lány épp a pult mögött pakolászott, mikor szeme sarkából megpillantott egy frissen érkezett vendéget az egyik asztalnál. Már fel is csapta a bútor ajtaját, hogy a férfihez sietve felvegye annak rendelését.
Tulajdonképpen ez volt a második napja ezen a helyen, de mivel földi élete során is rengeteget pincérkedett, így már elég gyakorlottnak számított. Nem mellesleg ezért már az első pillanattól fogva imádta a főnöke.

– Pokolian szép napot signore, mivel szolgálhatok Önnek? – kérdezte hatalmas mosollyal az arcán a sörényestől. Eközben pedig előhalászta noteszét egy golyóstoll társaságában, ezzel teljes mértékben felkészülve a rendelés lefirkantására.
Mit ne mondjon az oroszlán démon egész dögös volt a maga módján. Tény és való nem éppen ez volt a nyuszilány zsánere, de valahogy mégis megragadta figyelmét az a smaragdzöld szempár.

A férfi vigyorogva támaszkodott rá az asztalra és nézett fel a lányra. Annyira tetszett neki ez a kék nyuszi baba.
– Signorina, szeretnék egy nagy adag sonkás szendvicset és jó forrón fekete teát, két cukorral, citromlével.

– Hm... Most feltételezhetném azt, hogy maga szintén Italiano, de le se tagadhatná, hogy Britannico – ecsetelte, miközben lejegyezte a férfi által rendelteket. Ezt követően pedig újból a vörös fürtökkel rendelkezőre pillantott. – A csodás akcentusáról nem is beszélve.

– Sajnálom, hogy brit akcentussal ejtem ki anyanyelvi szavait – vigyorgott kajánul.
– A maga angol kiejtése viszont igazán kedvemre való. A fülemnek zene. Édes olasz akcentus – tette hozzá jókedvűen és hátra dőlt.
– Esetleg még a listára írna, signorina egy szelet kék áfonya pitét?

A nyuszilány az oroszlán bókjaira csak mosolyogva megrázta a fejét. Micsoda szoknyapecér valaki.
– Persze, máris hozom, signore – firkantotta le kérését, és már el is sietett. A pult mögé lépve pedig neki is látott a tea elkészítésének.

Jeremiah elégedetten és jól lakott ragadozóként nézte a lány minden mozdulatát, amivel a kért italt és a kért ételeket kezdte készíteni neki. Elbújt sátorként összekulcsolt ujjai mögé és izgatott módon lóbálta minden felé lompos, hosszú farkát.
Mikor a hölgy visszalépett hozzá kíváncsian szagolt bele a levegőbe és elhúzta a száját.
– Signorina... Elnézést, hogy nem szóltam hamarabb... De nem kérek bele uborkát...

Nem túlzás azt kijelenteni, hogy egy kissé felidegesítette a pincerlányt a férfi kijelentése. Ezért miután lerakta az oroszlán elé a csésze teát, majd az egy szelet pitét, leszedte a szendvics tetejét. Kihalászta az összes uborkát belőle, amit aztán a vendég szeme láttára meg is evett.
– Tudja signore, maga elég schizzinoso, már ha érti mire célzok – helyezte le elé végül a szendvicset is, tálcáját pedig a hóna alá vágta.

Mosolyogva dőlt hátra a székében és eléggé alaposan végig mérte a nőt.
– Signorina pedig egy eléggé belevaló hölgy! Ez tetszik – suttogta, majd előre dőlve kortyolt bele a teájába.
– Signorina, maga zseniális tea főzős.

– Pedig nem valami nagy tudomány teát készíteni – felelte, miközben a füle mögé tűrt egy tincset, majd folytatta. – De örülök, hogy elégedett, signore.
– Na de én nem is zavarom Önt tovább... Buon appetito! – s már indulni is készült, hogy kiszolgálja a következő vendéget.

– Engem ugyan nem zavart egy pillanatra sem, signorina! – jelentette ki a férfi két falat között, majd elfogyasztott mindent a tányérokról és a bögréből.
Amint végzett velük intett a kiszemelt Prédájának.
– Signorina!

Épp egy édes démonpár rendelését jegyzetelte le, mikor meghallotta az oroszlán hangját.
– Máris hozom, előre is köszönöm a türelmüket – mosolygott rájuk, majd egyből a férfi asztala felé vette az irányt.
– Igen, signore?

Jeremiah elgondolkodva nézett fel a lányra. Annyira tetszett neki... Legszívesebben belemártotta volna a puha húsába a fogait a nyúlnak. Megdörzsölte az állát, majd elmosolyodva hátra döntötte a fejét.
– Még egy bögre teát kérek Signorina...

– Ennyire ízlett? – nézett le az oroszlánra elmosolyodva, miközben elvette előle az üres csészét. Furcsa érzést váltott ki belőle a férfi tekintete, ahogy nézte őt. Legjobban egy ragadozóhoz tudta volna hasonlítani, aki épp a prédáját lesi, s várja mikor csaphat le rá.

– Az nem kifejezés, hogy mennyire ízlett. Szomjazom még több finom nedűre, Signorina – suttogta széles vigyorral, miközben a háttámlára támaszkodott.
– Esetleg még egy szelet pitét is kérhetek? Az is pokolian remek volt!

– Természetesen, azonnal hozom őket – vette el az üres tányért is.
Ezután újból a kávézó pultjához sietett, hogy egy újabb csésze tea, és egy szelet pite társaságában ismételten az oroszlán felé igyekezzen.

A férfi figyelte újra a prédáját és élvezte az összes mozdulatát, amivel a teát és a süteményt válogatta és készítette elő a számára.
Mikor újra elé kerültek a rendelt dolgok beleszimatolt a levegőbe.
– Oh, ezek az illatok a legjobbak – suttogta elégedetten, majd nekilátott mindent elfogyasztani. Ízletes volt és édes... talán pont úgy, ahogy a nyúl lenne édes és ízletes.

– Remélem mostmár sikerült kielégítenem minden vágyát – mosolygott, miközben figyelte, ahogy a férfi lecsap a finomságra.
– További buon appetito, signore! – tette még hozzá, s már ott is hagyta őt, hogy a többi teendőjét is elvégezze.

– Teljesen nem tudja egyelőre... – suttogta a férfi sunyi mosollyal, majd elégedetten látott neki a pitének és minden egyébnek.
Amint végzett a finomságokkal a pulthoz sétált és fizetett. Jó nagy adag jattal jutalmazta meg a nyúllányt, majd le is lépett. Igazán mókás életnek néz elébe, hogy új pincérnőre talált.
Az utca eléggé kihalt volt, így senkit nem érdekelt, hogy önfeledt nevetésbe kezd.
– És én még azt hittem, beledöglök majd az unalomba! Jaj, Lucifer! Te még mindig meg tudsz lepni engem! – nevetett, ahogy az utcán sétált.
Mivel a Pokolban féltek tőle senki nem akart az útjába állni. Hiszen ő volt Hasfelmetsző Jack, aki megette az áldozatait...

.
.
.
.
Szó magyarázat:

Pie di mirtilli blu – áfonyás pite
Signore – uram
Signorina – hölgyem
Italiano – olasz
Britannico – brit
Schizzinoso – válogatós
Buon appetito – jó étvágyat