I want to be with you - Fred Weasley ff.

Chapter 21. ~ÁTÍRVA~

Szombaton Freddel együtt léptünk ki a kastélyból, és indultunk el a park hideg, nedves füvén a nagy kapu felé. Hayley, George és Lee is jött velünk. Biztos távolból láttam, ahogy Harry, Ron, Sophia és Hermione is indul, aztán csatlakoztak is hozzánk. Mikor elhaladtunk a tavon horgonyzó durmstrangos hajó mellett, egyszerre megpillantottuk Viktor Krumot, aki egy szál fürdőnadrágban kimászott a fedélzetre. Krumnak minden csontja látszott, de az tagadhatatlan volt, hogy nagyon edzett - ugyanis felmászott a fedélzet korlátjára, kinyújtotta a karját, és fejest ugrott a tóba.

-Ez meg van őrülve!-Szörnyülködött Ron, Krum fekete üstökére meredve, mely most kibukkant a víz alól. -Január van, jéghideg a víz!

-Ott, ahonnan ők jönnek, sokkal hidegebb a tél.-Felelte Hermione. -Szerintem direkt langyosnak érzi a tavat.

-Az lehet, de...-Suttogtam. Leesett valami. -Ép elméjű ember nem megy csak úgy a vízbe. Tehát Krum vagy nem ép elméjű, vagy szándékosan ment be a tóba. De mit keres ott?

Nem találtam rá választ. Végül hanyagoltam is a dolgot, mert Fred fontosabb volt. Nem akartam elszúrni semmit. Elbúcsúztunk Harryéktől, majd sétáltunk egy kicsit a főutcán. Beszélgetni kezdtünk, és észrevettem, hogy mennyi mindent tudunk már egymásról. Néha csak hallgattuk, hogy ugratják egymást az ikrek, és nagyokat nevettünk. Már teljesen el is felejtettem az évek alatt milyen összeszokott csapattá formálódtunk. Ahogy azt is, hogy a három srác milyen könnyedén meg tud nevettetni. Ahogy sétáltunk, nevettünk és meglátogattunk néhány üzletet, Fredbe karoltam, és egyszerűen csak elrepült az idő.

Amíg a három fiú sorban állt vajsörért, azon merengtem, hogy milyen könnyen éreztetni tudja velem Fred azt, hogy fontos vagyok neki. Egy-egy rövid, vagy éppen hosszabb pillantásból, és mozdulatból, vagy kézszorításból.

Amíg rajta töprengtem, csak halványan érzékeltem, hogy Bumfolttal beszéltek, vagy, hogy Hayley észrevette Harryék négyesét... csak az járt a fejemben, hogy mennyire beleszerettem. Olyan lassan, hogy én magam sem tudom, mikor kezdődött. Talán ott, az Odúnál, amikor először találkozott a tekintetünk, de az is lehet, hogy abban a pillanatban, a boxban ülve, ahogy Fred elkapta a pillantásomat és csalódott arcán máris mosoly játszott.

-Menthetetlenül elvesztél.-Kuncogott Hayley. Ránéztem, fogalmam sem volt, hogy kiültek az arcomra a gondolatok. Hosszan kifújtam a levegőt mielőtt válaszoltam volna.

-Évekkel ezelőtt.

Fantasztikusan éreztem magam, és nemcsak az igazán jó időjárás miatt. Hayleyék már elbúcsúztak tőlünk kicsit hamarabb, így a sötétedő faluból Freddel kettesben, kézen fogva sétáltunk visszafelé. A benti meleg után jóleső érzés volt, mikor a hideg csípni kezdte az arcomat. Az ég felhős volt, nagy, szürke párnák borították és csillag csak itt-ott tündökölt, de imádtam. Ez nyáron az eső, most pedig a hó ígéretét hozta. Ez volt a kedvenc időszakom. És pár másodperc múlva már szállingózni kezdtek a pelyhek. Ez ideig csendben mentünk egymás mellett, és a hulló pelyhekre vadásztunk.

Fred megállított, ahogy a fák sűrűsödni kezdtek két oldalt, és mindkét kezemet megfogta. Adott egy puszit az orromra.

-Tudod, mit jelent az, ami a nyakadban van?-Törte meg a csendet.

-Külön jelentése is van?-Nevettem fel, de Fred komoly arcát látva, azonnal elkomorodtam.

-Azt jelenti, hogy a holdig szeretlek, és vissza.-Lépett hozzám közelebb.

-És a csillag?-Pillantottam fel az arcára, amire elmosolyodott.

-Azt, hogy még azokat is lehoznám neked.-Arcomon levakarhatatlan vigyor jelent meg. Fred magához húzott, s hosszú, szenvedélyes csókot adott ajkamra.