Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
Pszichológusnál: (Egy héttel később)
Elizabeth: -Jó napot Mrs. Cooper, és öhm... *Akadt meg beszéde közben, ugyanis nem volt tisztában a nevemmel* Így hát gyorsan közbe vágtam.
-Elina. Csak hívjon Elinának.
Elizabeth: - Rendben, Elina. Nagyon örülök hogy sikerült időpontot egyeztetünk, és el tudtak jönni!
Anya: Igen, én is!
Elizabeth: Tehát...Elina. Beszéltem édesanyáddal telefonon, és elmondta a probléma forrását. Elmondta, még mindig zárkózott vagy. Márpedig hogy a baleset, nem most történt.
Semmi kedvem nem volt ott lenni, és nem is igazán figyeltem arra hogy mit magyaráz. A földet bámultam, ezzel kellemetlen helyzetbe hozva Elizabeth-et, aki szerette volna felvenni velem a szemkontaktust. Nem voltam ideges, vagy szomorú. Az a furcsa hogy nem érteztem semmit. Némán ültem ott Anyukám mellett.
Pár másodpercig csend volt, majd ezt megtörve a pszichológus sóhajtott egy nagyot majd újra beszélni kezdett.
Elizabeth: - A gyász minden embernek nehéz. Főleg ha ilyen...fontos személyt veszítünk el. A lényeg viszont az hogy mindenki máshogy dolgozza fel a gyászt. És ez így van rendjén. Van ennek az a formája, amit te csinálsz Elina. - Amikor a Gyászoló úgy viselkedik mintha semmi sem történt volna. Folytatja mindennapos tevékenységeit. Ha szóba hozzák a balesetet, egy másik téma felhozásával próbál terelni. Vagy egyszerű, semmitmondó szavakkal reagál. Nos te Elina a zárkózottság és az előbb leírt embertípus között vagy. Nem beszélsz a témáról, ugyanúgy éled az életed mintha semmi nem történt volna. De ha egyedül hagynak, magadba fordulsz és depresszióba esel. Eltaláltam, Elina?
*Nézett rám válaszra várva* Nem akartam volna megszólalni, de ez egy olyan szituáció ahol már muszáj. Gondolkodtam hogy erre mi lenne a megfelelő válasz. Azt amit a pszichológus hallani akar, vagy ami az igazság. Jó kérdés. Miközben ezen agyaltam Édesanyám mellettem megszólalt:
- Gyerünk kicsim. Ne félj beszélni! Itt most elmondhatsz mindent.
Annyira kibillentett a gondolatmenetemből hogy hirtelen, és dühösen ránéztem jelezve hogy ne buzdítson, mert nem segít.
Igazából anyám jelenléte végig zavaró volt, mert egyszer rámnezett, máskor Elizabethre. Várta tőlem mindig hogy megszólaljak. Tehát eléggé bosszantó volt. Így válasz helyett csak ennyit mondtam.
- Anya..megtennéd hogy kimész? Tudod végülis, itt rólam lenne szó, és nem rólad tehát ebben a szobában most teljesen felesleges a jelenléted.
Fogalmaztam nyersen a mondandóm, és rezzenéstelen arccal néztem továbbra is a földet. Azonban láttam hogy édesanyám elképedve néz rám. Kellemetlen hangszínen csak így szólt: - öhm...rendben.... Ne haragudjon Elizabeth a kis színjátékért!
Elizabeth: - Ugyan! Semmi baj!
Anyám felállt és kiment.
Elizabeth: Tehát? Eltaláltam amit mondtam ?
Még mindig nem válaszoltam pedig pontosan tudtam hogy kellene...de már nagyon elegem volt ebből a faggatásból.
Elizabeth: Nézd Elina.. én csak kommunikálni probálné....
Majd hirtelen közbevágtam:
-Igen.. Jó? Igen.. Igaz rám... Most örül?
Elizabeth kicsit elmosolyodott majd igy szólt:
- Ez nem az én érdekem, ezt ne felejtsd el!
Jó...Ebben igaza volt. Kezdtem begurulni ettől a sok kérdéstől.. Így hát.. elmondtam neki mindent...mindent.. részletesen..a "balesetről"...amiről pontosan tudtam, hogy hogyan és miként történt..
