Álomvilág

3. fejezet - Alrax

Miután belépett a fénybe, rögvest a szeméhez kapott. Égető érzés volt, vakította a fény, kínozta a szúró fájdalom, azt hitte, hogy ezek után soha többé nem láthatja a világot. Lassan ez az érzés az egész testét eluralta, nem tudott mozdulni, úgy érezte, hogy kifolyik a talaj a lába alól.
-Álmodj, hercegnőm! -visszhangzott a suttogás a fejében és a fájdalom egy pillanat alatt elillant, mintha nem is lett volna, a talaj megszilárdult a talpa alatt. -Ez a palástos fiú hangja. -gondolta Emma. Emberek hangját kezdte el hallni, távol és közel is. Mint egy fórum, ahol zajlik az élet, pezsegnek az emberek, mindenki tesz-vesz. Emellett még mást is hallot: hintók, lovak, árusok kiabálása, víz csobogás. Megdörzsölte a szemeit, kinyitotta és lassacskán kitisztult a látása. Egy teljesen más helyen találta magát, amit még sosem látott. Egy macskaköves út, melynek végén egy óriási kör alakú tér volt, rengeteg elágazással és mellékutcával. Valószínűleg ez volt a város központja. Sok száz, sőt, sok ezer ember, régies ruhákban egy régies téren. Kisgyerekek, felnőttek és idősek egyaránt múlatták az időt. A gyerekek önfeledt szaladgáltak, játszottak és kiabáltak egymásnak, míg a felnőttek és az idősebbek beszélgettek, vásároltak, vagy csak éppen leültek az egyik padra a téren. Voltak akik fényűző páncélokat (lovagok, kalandorok), mások díszes, élénk színű, fodros mellényeket (a tehetősebbek, nemesek, arisztokraták), a többiek pedig laza, vékony szövetruhákat viseltek. A széles, macskaköves út két oldalán egy csomó árus bódéja állt, benne rengeteg dologgal, amik csak arra vártak, hogy az érdeklődő vásárlók elkapkodják őket a kíváncsiskodó szemek elől. Egyesek zöldségeket árultak, vagy éppen érdekes gyümölcsöket. Az egyik árus éppen egy nagy zsák kék színű almát adott el egy fiatal párnak, akik fizetés után kézen fogva tovább álltak. Mások standja pedig ruhákkal, különböző ékszerekkel és kristályokkal, valamint érdekesnél érdekesebb ketyerékkel volt megpakolva. A tér közepén egy hatalmas szökőkút volt, melyből apró patakokban folyt szerte a türkizkék víz, elsötétítve a meleg és homokos macskaköveket.
-Mégis mi lehet ez a gönc? -kérdezte az egyik Emma mellett elhaladó lány a barátnőjétől.
-Nem tudom, biztos nem Alrax-i. -felelte. Emma hirtelen felrévedt a csodálkozásból, amit a tér hatalmassága okozott neki és a Kék Palástost kezdte el keresni, ám hiába, eltűnt, mint a kámfor. A tér közepe felé vette az irányt, viszont a harmadik lépése után lovak vágtázására lett figyelmes.
-TŰNJ ONNAN! -kiáltott egy édes, határozott női hang. -VIGYÁZZMÁR! -kiáltott ismét, majd Emma a vágtázás irányába fordult. Egy zöld kalapos lány suhant éppen felé, akinek kalapjában egy hosszú, fehér madártoll ékeskedett, háta mögött lovagi „kísérettel". Nem múlott sokon, de Emma ki tudott térni az őrült gyorshajtók útjából. Egy pillanatra ugyan megállt a szíve és azon gondolkozott, hogy vajon itt van-e olyan sebész, aki a karambol után összevarrja, vagy nem is lesz szükség sebészre. Ennek ellenére gyorsan megnyugodott és tovább állt a tér közepe felé. Mikor odaért a kúthoz, belemártotta a kezeit a csillogó vízbe, majd egy kis tálkát formálva, az arcába locsolta a kristálytiszta és hideg folyadékot. Mert bizony itt égetett a nap és forróság volt, javában nyár.
-MÁR MEGINT TE? HESS ARRÉBB -a lány ijedten felkapta a fejét, de akkor már késő volt. A zöld kalapos lovas már ott volt mellette, ő pedig ledermedve behunyta a szemét. Egy erős szorítást érzett a bal karján, majd elemelkedett a talajról. A következő pillanatban már csak a zötykölődést érezte és azt, hogy nemsokára le fog esni, ha nem kapaszkodik meg valamiben. Kinyitotta a szemét és már a ló hátán ült a zöld kalapos lány mögött. -Amber! -mutatkozott be a lány egyszerűen és sietősen, miközben a mögötte levő Emmának nyújtotta a kezét.
-Emma vagyok! -majd Amber megfogta a vállát és lenyomta a fejét a a saját hátára, miközben a mellkasát a lóhoz simította. Egy nyíl repült el, elképesztő sebességgel a fejük mellett. Nyilvánvaló volt, hogy ha Amber nem nyomja le, akkor a nyíl egy csinos kis lyukat fúr a fejébe.
-Sajnálom, hogy így kell bemutatkoznom, de mint láthatod, elég sietős pillanatomban kaptál el.
-Hát, az igazat megvallva, te kaptál el. -felelte Emma, komoly arccal, bele sem gondolva, hogy milyen viccekkel fárasztja a sofőrt. Amber egy fejrázással és egy hamis mosollyal előre fordult és megszorította a gyeplőt.
-Vágtass, paripám! -majd Emma felé fordult. -Mesélj, honnan jöttél? Furcsa a ruházatod, biztosan nem idevalósi vagy. -Emma nem tudta mit mondjon, úgyhogy inkább egy kérdéssel vágott vissza.
-Kik ezek mögöttünk és miért követnek?
-Ők? Rendi Katonák. Ők a király beosztottjai, neki dolgoznak, fenntartják a rendet. -felelte magabiztosan és dicsekvően, amit Emma nem is értett.
-És mit a-
-Mit akarnak tőlem? -fojtotta bele az ijedt lányba a szót. -Tudtam, hogy ezt fogod kérdezni, így még most oda adom. Tessék, ezt neked loptam. -majd benyúlt a fehér inge alá és előhúzott egy smaragdzöld tőrt, ami valami furcsa, lila fénnyel csillogott. Emma kezébe nyomta. -Fogd!
-Nekem? Mégis mi ez? És miért adod ezt nekem? ÉS MI AZ, HOGY LOPTAD?! -sorozta meg kérdésekkel a lány Ambert, aki ezekre nem is figyelve ennyit felelt: -Kapaszkodj! -majd folytatták a hosszú percek óta tartó lovaglást, ám a kereszteződésbe érve hirtelen egy óriási, közel 20 méteres, robusztus, szikla testű, görbehátú gólem lépett ki, ezzel elzárva az útjukat.