Nem adom a nevem

Első fejezet

Julietta

    Szokásomhoz híven,ma is tíz perccel később értem be az irodába,de legalább most nyomós indokom van rá (nem mintha máskor nem lenne). Amint beérek az irodába és ledobom magam a székembe,az asszisztensem Antonia ló halálában rohan be az ajtón.

-Na végre!Az hittem már sose érsz ide!-néz rám viharos tekintettel,majd hamar rájön,hogy a főnöke vagyok.

-Neked is jóreggelt, Antonia.Egyébként mindig ennyit szoktam késni szóval nem tudom elképzelni,hogy most mi olyan sürgős.-a mondatom második részét nehezen lehet érteni a közbeszóló ásításnak köszönhetően.-De örülj annak,hogy ma kifejezetten megfelelő indokom van a késésre.-mosolygok rá,de ő csak karba tett kézzel áll előttem.

-Úgy,mint az eddigiek?A kedvenceimet fel is írtam magamnak.-veszi elő a zsebéből a telefonját és pötyögni kezd rajta.

-Légyszíves,kímélj meg.-kérlelem nyöszörgő hangon,viszont ha egyszer Antonia elkezdi,nem lehet megállítani.Olyan,mint egy túlpörgött búgócsiga,amit reggel jól felpörgetnek,majd a nap végén szépen lassan leáll.

-Meg is vannak.Ez a kedvencem:egy mókust találtam a kocsimban és nem mertem kizavarni.-neveti el magát,aztán én is rájövök az indok valószerűtlenségére és vele együtt nevetem el magam.

-Jó,rendben.Te nyertél.-teszem fel megadóan a kezem.Leül az íróasztalom előtti székbe és kíváncsi szemekkel néz rám.Antonia nem csak az asszisztensem,hanem a legjobb barátnőm is.Rengeteg mindent megosztunk egymással,az pedig,hogy egy irodában dolgozunk csak könnyíti az információk átadását egymásnak.

-Na halljam,mi az a nyomós indok,ami miatt megint késtél?-szólásra nyitom a számat,de megállít.-Várj,még ne kezdd el.Előbb előveszem a telefonomat,hogy minél hamarabb tudjam rögzíteni azt az orbitálisan nagy marhaságot,amivel elő fogsz állni.-előveszi a mobilját én pedig megrázom a fejem.Mikor látom,hogy végre befejezte és rám koncentrál, belekezdek a mesélésbe.

-Tehát,emlékszel a szomszédomban lévő hatalmas villára,ami már-már palota?-hajolok közelebb hozzá,mintha attól tartanék,hogy a falnak füle van.

-Persze,hogy emlékszem,bár a tiéd is simán minősül palotának.-mosolyogja el magát,mire én gyorsan visszatérek a tárgyra. 

-Szóval,a ház már évek óta üresen áll és eddig egy lélek se járt házban se ki,se be.Aztán tegnap este egy rakás teherautó érkezett,utánuk pedig vagy tíz fekete terepjáró.Mindegyik terepjáróból minimum három, fekete öltönyös férfi szállt ki,olyan tipikus sziklák,gyanúsan körbenéztek és amikor nem találtak semmit és senkit,az egyik telefonált valakinek.Kint voltam az erkélyen,de nem értettem,mert albánul beszéltek.-Antonia szeme gigantikusan nagyra tágul,mintha bármelyik pillanatban kieshetne. 

-Albánul?Ugye,most csak ugratsz?-kérdezi hitetlenkedve.

-Miért ugratnálak?Nyugodj meg,én magam is elcsodálkoztam.Viszont sok időm nem maradt a csodálkozásra,mert egy újabb fekete sportautó jelent meg a ház felhajtóján.-a széken hátradőlve fejezem be a beszámolómat.

-Ki szállt ki a kocsiból?-arcán nem nehéz észrevenni a kíváncsiságot és látom rajta,hogy izgatottan várja a folytatást.Előrébb csúszik a széken,ezzel közelebb kerülve hozzám.

-Azt nem tudom,mert pont észrevett az egyik pasi és gyorsan beszaladtam.Egész éjszaka egy szem hunyásnyit sem aludtam,mert megállás nélkül pakoltak.-idegesen fújom ki a levegőt,felidézve magamban az elmúlt éjszaka nehézségét.