A vékonyság nehézségei

<1>

Sziasztok. Ebben a részben mesélek magamról egy keveset. 17 éves vagyok. Mindenem a kpop, pontosabban a koreai pop. Ez miatt sokan piszkálnak és ez nagyon írítáló, hogy az a dolog miatt szekálnak, ami tényleg az egyik legfontosabb dolog az életemben. Persze mások csak azt látják a koreai sztárokban, hogy teljesen mások (gomba hajuk van, húzott a szemük, teljesen más a kultúrájuk) és ez miatt rögtön el is ítélik őket, és ez álltal engem is. De én mindig is azt láttam a kpop csillagokban, hogy jól táncolnak, jól énekelnek, jól néznek ki, vékonyak. Na és itt szóba is jött a vékonyság. Általánosban mindig én voltam "a vékony lány" az osztályomban. De aztán elkezdtem nőiesedni. Ez által elkezdtek feljönni rám a kilók, és már nem volt olyan, hogy "hú de vékony vagy" ezek után nem voltam "a vékony lány" teljesen közömbössé váltam az embereknek. Ez természetesen nagyon bántott. Majd jött a középsuli ahol már nálam sokkal vékonyabbak is voltak, ami természetesen rosszul esett. Pedig soha nem voltam kövér, még ekkor is soványnak számítottam (ekkor 48kg voltam). De ennek ellenére elhatároztam, hogy elfogok fogyni és megint én leszek aki kitűnik az alakjával. Ezt követően nagyon gyors tempóban estek le rólam a kilók. De senkinek nem tűnt fel így úgy voltam vele, hogy folytatom. Végül megálltam 40kg-nál. A 170cm-es magaságomhoz tökéletesnek éreztem. Ekkor már eléggé megváltoztam, nem szerettem társaságban lenni, nem volt egy jó szavam sem magamhoz, rutinná vált a reggeli és az esti testsúly mérés. Amikor karácsony volt, és leültünk az asztalhoz enni, akkor feltűnt anyumnak, hogy elég keveset ettem, majd azt is furcsálta, hogy utána rögtön el is vonultam a szobámba. Itt már nagyon ki voltam éhezve egy finom ételre (akár pizzára, de még egy kis chips is jól esett volna). Ezektől a gondolatoktól teljesen bekatantam és sokat sírtam, mert tudtam, hogy nemet kell mondanom. Utána már nem bírtam tovább és elkezdtem kisadagokban többet enni.
Természetesen e miatt elkezdtem hízni. 45kg-nál újra megállt a súlyom. Úgy voltam vele, hogy ezt tartom. De aztán kiderűlt a titkom. Anyukám elvitt egy pszichiáterhez ahol azt mondták nekem, hogy ha nem kezdek el sürgősen enni, akkor bevisznek a pszichiátriára. Eleinte még nem vettem komolyan és amikor másodjára mentem oda, akkor még kevesebb kiló voltam, mint első alkalommal. Erre a pszichiáter annyit mondott, hogy még egy esélyt ad nekem. Eljött a harmadik találkozás is, és amikor ráállítottak a mérlegre, akkor többet mutatott, mint a múlthéti alkalommal. Ennek egy részem örült, egy részem viszont nagyon csalódott volt. De a hízásom ellenére azt mondta az orvos, hogy mivel még mindig nem eszek normálisan, ezért bekell feküdnöm a pszichiátriára. 1 hetem volt még elötte. Itt annyira összetörtem lelkileg, hogy semmi étvágyam nem volt és csak úgy léteztem. Ennek köszönhetően megint lement rólam egy két kiló. Ekkor 50kg-ról lementem 46-ra. A pszichiátrián csak 2 hetet töltöttem, mert utána azt mondták, hogy teljesen rendben vagyok (na persze 🙄). Ez az idő viszont rettenetes volt mivel bár pár emberrel összebarátkoztam, de akik szintén evés zavarral voltak bent, azok folyton olyanokat vágtak a fejemhez, hogy "minek vagyok bent, amikor nem is vagyok olyan vékony" . Viszont utána, miután kiengedtek, szépen lassan felálltam ebből a gödörből, és teljesen jól voltam.

_______________________________________
Ez volt az én anorexiás történetem. A következő fejezetben elkezdem leírni, hogy most miken megyek át, mivel ebbe kezdek vissza csúszni. Remélem tetszett mindenkinek. Vigyázzatok magatokra 😘❤️.