BNHA x reader

4.Kellemes+kellemetlen meglepetés

Két nap telt el azóta, amióta megtudtam, hogy bekerültem a U.A.-ba. Szavakkal nem kifejezhető, hogy mennyire örültem, izgultam és féltem. Annak is örültem hogy Azumi is bejutott. Most szólt a nővér, hogy pakoljak, hazamehetek. Mivel nem volt semmi cuccom, gyorsan átöltöztem és elindultam kifelé. Amikor kijelentkeztem és kiértem a kórházból, rádöbbentem arra, hogy fogalmam nincs hol vagyok, vagy, hogy merre van Aizawa háza. Visszakullogtam a kórházba, eligazítást kérni.

-E-elnézést. Meg tudná esetleg mondani, hogy melyik irányban van a U.A.?-

-Persze, kövess.- azzal elindult az ajtó felé, én pedig követtem.

Mikor kiértünk az épületből, az ujjával házakkal tarkított terület felé mutatott.

-Ha elindulsz arra, akkor pár km. múlva meglátod a U.A.-t.-

-N-nagyon köszönöm a segítséget.- mondtam, majd elindultam a házak felé.

Mivel nem voltam hős, ezért nem használhattam a képességemet, pedig a házak tetején ugrálva gyorsabban odaértem volna. 1 óra séta után elértem a U.A.-ig. Azért ide jöttem, mert innen el tudok sétálni Aizawa házáig. A memóriám, nagyon jó, ezért nem tévedtem el, mindig tudtam, hogy merre, és mikor kell kanyarodni. Még, jó fél óra séta után, végre elértem Aizawa házát. Óvatosan bekopogtam. Azért óvatosan, mert, ha alszik, akkor nem ébreszteném fel. Ha ébren van, akkor ezt is meghallja.... Nem érkezett válasz. A fülemet nyúlfüllé változtattam és hallgatóztam. Nem hallottam mást, csak halk szuszogást.'Hát, akkor várok, amíg fel nem kel.'gondoltam és leültem az ajtó elé. Higeg volt a beton, de, már megszoktam. Újból elővettem a jegesmedveszőrös megoldást. Azt terveztem, hogy fél óránként bekopogok, hátha, mikor felébted, ajtót nyit. A tervem sajnos kudarcot vallott mert elaludtam.

Aizawa pov

Miután felébredtem, lementem a konyhába, kávét készíteni. Halk, horkolás szerű hangra lettem figyelmes, ami az ajtó felől érkezett.'Wah, biztos megint egy hajléktalan ember aludt el a házam előtt' gondoltam és elindultam, hogy távozásra bírjam. Amikor kinyitottam az ajtót, olyan dolgot láttam, amire nem gondoltam volna. Anami dőlt be az ajtón. A földre érkezés pillanatában kipattant a szeme, és rémült arcot vágott. Mikor felfogta, hogy hol van, felállt, majd halkan, de kis izgatottsággal mondta.

- Átmentem a vizsgán, bekerültem a hőstagozatra!-

-Gratulálok- mondtam kis büszeséggel.
- És, miért riadtál fel az előbb.- kérdeztem mélyebb, komolyabb hangnemben.

- S-semmi különös, cs-csak ré-rémálmom v-volt.- szemében lehetett látni lehetett a bánatot.

- Értem.- mondtam, majd próbáltam témát váltani.
-És, azon kívül, hogy megsérültél, hogy ment a vizsga?-

- H-hát, n-nem tudom. Lehettem volna sokkal jobb is.- mondta, majd lesütötte a szemét.

- Ne várj el magadtól túl sokat. Egyenlőre legyél büszke magadra, mert bejutottál.- mondtam, majd egy pillanatra elmerengtem.
- Apropó... Melyik osztályba kerültél?-

- A-az 1.A.-ba.-

Válaszára nyuktázva rábólintottam, majd beljebb engedtem őt a házban.

- Ja, és mégvalami. Többet ne ülj, vagy feküdj a ház elé. Inkább kopogj hangosabban.-

- H-hai-

Amint beljebb ment a házban, egyből elkéretszkedett zuhanyozni, majd lefeküdt aludni. Akkor, már elég késő volt, szóval Anami példáját követve én is letusoltam, majd elvonultam a szobámba aludni. Az ágyon fekve azon tanakodtam, hogy holnap, úton az iskola felé elmondjam-e neki, hogy én leszek az osztályfőnöke, vagy hagyjam meglepetésnek? Végül az utóbbit választottam, majd nehézkesen, de valahogy elaludtam.