Éjforduló

A múlt titkai (Tedoire)

Harmadik párosítás:

Teddy Lupin & Victoire Weasley (Tedoire)

《¤》

Különös dolog a múlt. Egyfolytában az emberrel van, talán nem is telik el óra, hogy eszébe ne jutna valami, ami tíz-húsz éve történt, többnyire még sincs semmi valóságérzete, pusztán megtanult tények halmaza, mint egy csomó adat a történelemkönyvekben. Aztán az ember véletlenül meglát, meghall vagy megszagol valamit, főleg megszagol, amitől elindul visszafelé, és már nem a múlt idéződik fel benne, hanem ő maga van a múltban.

George Orwell

《¤》

- 2018. május 1., Harlowi út 25., Roydon kerület, Harlow -

A fák susogása kísértetiesen hatott, az állatok neszezése is elhalt az avarban. Az ösvény egyre szélesedett az ezüst farkas számára. Kékesszöld szeme felcsillant, ahogy meglátta a város fényeit a távolban. Már csak a hátrahagyott lábnyomok beszéltek, ahogy kiért az útra. Kőfallal szegélyezett ház magasadott nem messze, és a régi fémkapu nyekeregve nyílt ki. Ahogy haladt a terasz felé, egy zongora halk játéka szűrődött ki odabentről, és boldogan táncoló pár árnyéka táncolt el a korlátnál...

Belépve a szalonba sötét fogadta, léptei alatt recsegett a padló. A ház kihaltsága nem zavarta az ordast, elindult az emelet irányába. Két szemközti ajtó fogadta a legfelső emeleten. A bal oldali ajtaja résnyire nyitva volt, bentről látta a földön heverő smaragdzöld takarót és a szétszórt könyveket, de mancsai a szemközti szoba felé vitték. Itt is óriási kupleráj volt, mintha valaki kirámolta volna. Szakadt könyvek, levelek, ruhák a földön. De az állat szeme egy pontra szegeződött az ágy alatt. Vonzotta a kilógó szelence...

A kávéfőző visító hangjára összerezzent, és a vakítóan sütő nap miatt Teddy Lupin ráhúzta párnáját a fejére. Felnyögött, és úgy döntött visszaalszik, legyen bármennyi is az idő. Ám ez a terve kudarcba fulladt, hála korgó gyomrának. Leemelte a vánkost, és még pár pillanatig elmélkedett az álmáról. Már sokadszorra tértek vissza ezek a képek, és ő mindig a farkas szemszögéből látta. De a ládika új volt. Eddig is besétált abba a szobába, de sose tudta, hogy mit is kéne látnia. Már csak egy valamire kellett rájönnie: Hol van az a ház? Mert biztos volt benne, hogy nem véletlenül jelenik meg újra és újra. Gyomra újbóli mormogására már kénytelen volt felkelni, így elindult a földszintre.

Nagyot nyújtózott ahogy befordult a konyhába és már indult is a megterített konyhaasztal felé.

- Jó reggelt, Meda! – köszöntötte nagyanyját, aki a konyhapultnál szöszmötölt.

- Sose fogom megszokni, hogy nem egy 'Mamát', 'Nagyit' hallok Tőled! – jegyezte meg, ahogy végzett és elindult egy tálcát egyensúlyozva, de majdnem el is dobta. – Teddy...

- Hm? – kérdezte egy falat palacsintával a szájában, de látva a nő arcát gyorsan le is nyelte a falatot. – Mi az?

- Semmi. – lépdelt közben oda. – Csak a hajad... Fekete. És hullámos. A szemed pedig szürke, akár a viharos felhők... - tette le a kávét, és még mindig elhűlve foglalt helyet. – Akár... Az unokatestvéreim...

Értetlenül figyelte Andromédát, majd megnézte tükörképét. Nem is értette, hogy ezt mikor és hogy sikerült.

- Sa...Sajnálom, Mama. – suttogta, és gyorsan át is ugrasztotta a haját rövidre és kékesszürkére. – Nem volt szándékos. Ami azt illeti, nem is tudom, hogy csináltam.