Four.

976 54 24
                                    

Késő délután 7 óra körül járhatott az idő.
Louis és Niall együtt tanultak.
Vagyis, inkább csak a szőke fiú. A kócos barna gondolatai a pár órával előbbi dolgoknál jártak.
Nem maradhatott Harrynél az éjszakára hiszen másnap suli, és megígérte Ír barátjának hogy együtt készülnek majd a témazáró dolgozatra.
Mégsem volt teljesen elveszve. Bár a sztár nem követte be Instagramon vagy éppen vette fel Messengeren, elkérte telefonszámát és szavát adta hogy a maradék 6 napban amíg Doncaster- ben tartózkodik, keresni fogja Őt, aminek Louis rettenetesen örült és fejben máris tervezgetni kezdte mit viseljen, vagy hová mehetnének legközelebbi randevún. Randevún.. Randevú?
Ők tényleg randiznának? Mit nevezhetünk egyáltalán randinak? Mert nem azt amit már az első találkozásnál csináltak..

-.....A vagy B?

Niall hangja kúszott be gondolataiba s kissé megrázva fejét próbált visszatérni a jelenbe.

-T..Tessék?

Dörzsölte meg szemeit erőteljesen. Kezdett fáradni. A gond csak annyi, hogy nem a tanulástól fáradt el ilyen szinten..

-Louis. Merre jársz? Muszáj megírnunk legalább négyesre ezt a dogát ha szeretnénk tényleg kezdeni magunkkal valamit. Baj van?

Niall aggódó arca valamilyen szinten megmelengette a kócos szívét, és bár tényleg legjobb barátjának tartotta a szőkét, tudta hogy nem szólhatja el magát. Kitudja..Niall talán nem is hinne neki.

-Az igazság az hogy nagyon fáradt vagyok..Nem megy minden a legjobban otthon..

Improvizált és mivel barátja tudta hogy Louis nem hetero, így a másik egyszerűen tudott hárítani. Utálta ezt, de nem volt választása.

-Oh..Pihenjünk egy kicsit.

Louis csak hálásan bólintott, majd telefonját a kezébe véve feküdt el barátja bolyhos hatalmas fehér szőnyegén az ágy végénél. Ujjai szinte maguktól mozogtak. Megnyitották az Instagramot, s egy kifejezett profilra kerestek rá.

@harrystyles.

A sztár neve mellett ott virított az apró kék pipa és további információk is, mint például.

520 bejegyzés
33.9M követő
347 követés

Ahogyan Louis görgette a férfi lapját és fotóit nézegette, ismét elkalandozott. Nem tudta felfogni hogy nemrégiben Ez a férfi rontotta meg Őt. Az Ő társaságát élvezte.. Az Ő...
Szemeit lehunyta ahogyan újra elképzelte az apró puszikat, nyálas csókokat.
Ezután keze felvándorolt pólója alá, a mellkasához s megpróbálta kitapintani az apró szívásnyomokat, ami nem volt nehéz hiszen még hiper érzékenyek voltak. Az egyiken erősebben simított végig, mire felszisszent s kezét elrántotta onnan aminek következményeként kiütötte másik kezéből a mobilt ami arcán landolt.

-Basszus...

Nyögte, és elkönyvelte magában hogy nem normális. Niall nevetését visszafogva mászott az ágy végébe s nézett le drága barátjára.

-Mit csináltál, te észlény?

Louis morogva masszírozta orrát miközben felült. Megakarta tudni Niall mit gondol Harryről.

-Ni, te szereted Harry Stylest?

A szőke csak szemöldökét ráncolta. Tekintve hogy barátjának valószínűleg rossz napja van, inkább nem kérdezősködött.

-Hát ismerem egy-két dalát.

-És melyik a kedvenced?

Sürgette Őt Louis.

-Öhm..Talán, a door..

Most a másikon volt a sor hogy szemöldökét ráncolja.

-Nincs is ilyen cí...

-Nem is! A meggyes!

-Meggy?

Niall bólogatott, sokat nem tudott Harryről de azt igen hogy sok gyümölcsről dalt írt. Meg egy ajtóról, bár azt nem igazán értette.
Louisnak mikor leesett hogy Niall valószínűleg az Adore You-ra és a Cherry-re gondolt az betette a kiskaput nála. Kiakarta pihenni a nap fáradalmait barátja pedig nem segített a helyzetén ígyhát, felállt s összepakolta a cuccait. Úgy érezte magát mint egy menstruáló tini és úgy is viselkedett de mentségére szóljon, igazán fárasztó és eseménydús napja volt, az már biztos.

-Niall megharagudnál ha én most hazamennék? Ígérem tanulni fogok otthon és minden rendben lesz holnap a suliban de most egyszerűen nem tudnék koncentrálni..

Niall Louis mellé lépett s átölelte.
Tudta mennyire nehéz neki, ezért nem is akadékoskodott vagy beszélt. Egyszerűen csak Ott volt, ami minden szónál többet jelentett Louisnak.

*****

Louis immár saját ágyában feküdt frissen zuhanyozva, vizes hajjal, ajkait rágva s ismét a férfi instájára tévedt..Véletlenül!
Ezúttal a "követések" gombra nyomott. Szerette volna tudni kiket követ a Göndör.
Gucci.
Kendall Jenner.
Taylor Swift.
Gemma Styles.
Bella Hadid.
Vogue.
Tipikus sztár instagram. Szánalmasnak érezte magát a maga 332 követőjével és 4 bejegyzésével.

"Üzenet."

Szemei elkerekedtek. Mennyi az esélye annak hogy válaszolni fog neki? Semennyi.
De egy próbát megér..
Minden mindegy alapon nyomott a gombra s kezdte el begépelni üzenetét.

@louist91: wassup h, itt Louis!!🥔🥕

Béna. Törlés.

@louist91: sup bby.

Jesszus. Rámenős. Törlés.

@louist91: Üdv, Harry. Itt Louis Tomlinson.

Mi?! Ez meg ilyen reklámos.. Törlés.

@louist91: Harry...

Louis elmorgott egy "hagyjuk a francba" féleséget és már épp hagyta volna el a beszélgetést, amikor felugrott egy üzenet.

@harrystyles: Látom hogy írsz és hogy törlöd. ;)

A kékszemű eltátotta száját, s csak vizslatta a sokatmondó ámbár lényegretörő mondatot.
Most még szánalmasabbnak érezte magát. Elpirult, majd megijedt de olyannyira hogy telefonját csak gyorsan dobta fel töltőre majd le is feküdt alvási céllal.
Bár Ő nem, Harry aznap este mégis kaján vigyorral az arcán aludt el.
Megvagy Louis.

Oiiioiii! Hogy tetszik?Velemeeny? Tanacs?Jo olvasast!All the love! Xx

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.



Oiiioiii! Hogy tetszik?
Velemeeny? Tanacs?
Jo olvasast!
All the love! Xx. H. S.
TPWK!❤️

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Dec 07, 2020 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Medicine /l.s/ +18!Where stories live. Discover now