Csak egy kívánság karácsonyra (Larry ff.) /Befejezett/

2 fejezet

Harry:

Megláttak... akkor senkinek nem mondtam el. Gondoljatok bele mi történt volna, ha akkor elmondom. Biztosan vissza küldenek a pokolba. Nem akartam, hogy újra egy célpont legyek. Liamnek sem mondtam pedig lehet neki kellet volna. Utólag már ugyebár teljesen mindegy. Azóta eltelt 5 karácsony. Eltűnt a farkam és a szarvas is. Bár ha hazudok a szarvam újra előjön. Igaz csak kb. 5 cm, de akkor is látni. Ez is egyfajta próba, hogy maradjak jó. De szeretek itt lenni. Liam teljesen megért és nem ítél el semmiért. Ő az első és egyetlen igaz barátom. Igaz néha olyan mintha a kis tesója lennék úgy félt mindentől.

-Harry... beszélnünk kell! Nagyon fontos! – mondta Liam aggódva. Ugye nem rontottam el semmit? Tegnap sokáig dolgoztam meg segítettem csomagolni és lehet valamit el címkéztem...

-Baj van? – kérdeztem, de nem válaszolt... ez nem jelent jót. Bármit csak ne küldjenek vissza! Szeretek itt lenni. Nem vagyok tökéletes, de nem én vagyok a legbénább. Követtem majd a levelezőbe mentünk. Én mindig is szerettem volna itt dolgozni, de még sajna nem engedték. A kezébe volt egy pár levél.

-Harry nem felejtettél elmondani nekem valamit? Már évek óta húzom ezt a beszélgetést, de már most nem lehet. – mondta egész komoly hangon. Elfelejteni? Azért ez elég tág...

-Nem tudom... mit felejtettem el? – kérdeztem majd az egyik régi levél kupacra ült én pedig követtem a példáját. Majd egy már inkább sárga, mint fehér színű borítékot vett elő és kinyitotta.

-Ez a levél elég régi. Amikor ide hoztunk és az első bevetés utáni karácsonyra kaptuk. Nem olvasom fel az egészet csak a lényeget. „Nem tudom, hogy lehetséges e... istenem nem hiszem el saját akaratomból írok neked. Én az egyik nem is tudom alkalmazottadat szeretném... vagy ördögödet. Ha jól emlékszem Harry a neve” Ennyi volt belőle a lényeges. Meglátott téged, akkor este... te tudtad ezt? – kérdezte én pedig félve megráztam a fejem és egy halk "nem"-et suttogtam, de a szarvas elég gyorsan elárult... -Harry te tudtad, hogy megláttak?! Ha ezt bárki megtudja... Miért nem szóltál? – zúdította rám a kérdéseit. Lehet, hogy rosszul cselekedtem, akkor hogy nem mondtam meg.

-Én tényleg sajnálom. Nem gondoltam, hogy ez lesz a vége... Soha nem gondoltam, hogy majd engem kér egy karácsonyra... – mondtam majd közbe vágott.

-Nem egy karácsonyra Harry! Minden karácsonyra! Az összes levelében téged kér! És a mai levél... már neked is írt. És...és a vége, ha ez valami csoda folytán sikerül neki nem tudom mi lesz... – engem? Mi különleges van éppen bennem? Vagy akkor mi volt?

-Megnézhetem a nekem írt levelet? – kérdeztem majd egy kis idő után átnyújtotta a levelemet.

„Kedves Harry.  

Ez annyira fura, hogy neked írok levelet. Nem tudom, hogy megkapod e, vagy, hogy ez hogy működik nálatok. Lehet te már nem emlékszel rám, de én rád mindennél jobban. Az agyam szüleménye, vagy tényleg létezel? Nem tudom, de azt igen, hogy újra látni akarlak. Az emléked nem halványult. Te emlékszel rám? Csak remélni tudom. De egy csomó kutatást végeztem és minden követ megmozgatok, hogy legalább még egyszer lássalak. Képzeld azóta az egyik kedvenc ünnepem a karácsony. Erre csak te voltál képes. Tudom, érzem, hogy találkozunk még. Abban a pár percben, amíg bele akadtál a fába... annyi időm volt rá, de te ennyi alatt is beférkőztél a bőröm alá. Minden évbe csak ezt kérem. Hogy újra a szemedbe nézhessek.” – alig jutottam szavakhoz. Ekkora benyomást keltettem benne? Miért? Jó... tudom, hogy nem minden nap látnak a házukban egy krampuszt, de akkor is. Nem értem... hogy hogy nem ijedt meg tőlem? Nem az emlékeiből akar kitörölni, hanem újra látni szeretne. Ez jól esik. Aranyos...