Filmszalag - 1D shippek

4. Ziall - Ne engedj el

°°°— Zayn kedvenc dolga a világon Niall kék szemei, de abban a percben annál szomorúbb szempárt még sosem látott. —°°°

°°°——°•°——°°°

Zayn már eldöntötte és hajthatatlan volt. Semmiről se lehetett volna most meggyőzni, legyen az egy éppszerű dolog, vagy éppen valami hülyeség, de ebben az esetben az, hogy maradjon.

Az egész napja szörnyen nyomott volt. Tegnap este köszönt el a többiektől, még élénken élt benne a következmények, a fiúk tekintete, melyek okoztak most neki egy álmatlan éjszakát, de igazából többet is fognak.
Liam csalódott benne, az arca olyannyira erről árulkodott az este, hogy sokáig nem is tudott a fiúra nézni, nem bírta a tekintetét. Louis mérges volt rá, amikor még a többi énekes fiú csendben emésztette a dolgot, akkor ő fogta és egy erőset behúzott neki. Az arcához kapott, mely bedagadt és egy érdekes kékeszöld színt öltött magára az éjszaka folyamán, ott ahol az ütés érte. Fájt neki, de nem jobban, mint a mellkasa.
Harry rá se akart nézni, próbálta minden erejével kerülni a tekintetét, de aztán mégis belenézett a szemeibe. Szomorú volt és csalódott, sajnálta az egész helyzetet, hogy egyáltalán ez megtörténik. Aztán ott volt Niall.

Az ő apró szerelme, a kis Ír manója, aki megannyi fájdalommal a szemében nézte őt, úgy, mint akit utoljára lát élve. Sajnálta ott hagyni párját, pedig eredetileg nem is akarta. Zayn csak a One Directionnel járó gondoktól akart megszabadulni, nem Nialltől. De amikor elsőnek közölte a fiúkkal, hogy ő ki akar lépni a bandából és már beszélt egy ügynökkel, akkor a szőkeség felpattant és lekevert neki egy pofont. Még aznap szakított vele. Azóta csak szomorúan tekintenek egymásra, de néha megengedik maguknak, hogy egy gyenge pillanatukban egymásba boruljanak. Zayn elhívta Niallt. Tőle külön is el akar búcsúzni, úgy, hogy nincsenek ott a bandatársaik és csak maguk vannak.
De a fiú még nem jelent meg.

Zayn már két csomagot megpakolt, a bejárati ajtóhoz vitte őket, ötször, ha nem többször, körbe járta a lakást, a telefonját pedig fél percenként elővette, ellenőrizve az időt és azt, hogy Niall még mindig nem adott magáról semmi jelet. Hogy ideges volt e? Az nem kifejezés.

De az égiek megkönyörültek rajta, a telefonja hangosan kezdett el csörögni, azon a hülye dallamon, amit Niall és Louis választott ki neki. Szomorúan mosolyogva adott magának egy másodpercet, felidézte a pillanatot, amikor Louis büszkén jelentette ki, hogy Niall hívni fogja, aztán a fiú hívta és meghallotta az elsőnek szörnyen zavaró dallamot. De annyira a szívéhez nőt, hogy nem tudott tőle megszabadulni. Tudja, lassan muszáj lesz, ha mindent el akar engedni.

- Halló? - vette fel anélkül, hogy megnézte volna, ki hívja.

- Beengedsz Zayn? - hallotta meg szerelme rekedt hangját, mire azonnal kikerekedett a szeme. Hát csak eljött..

- Niall...

- Ezt vehetem igennek is?

- Megyek! - nyomta ki a telefont és már rohant is ajtót nyitni.

Niallt rég látta ennyire leharcolt állapotban, szegény fiú borzasztóan nézett ki. Kék szemei tompán nézték a világot, erősen véreres volt a sok sírástól, amiről még nyúzott arca és azok a fekete karikák árulkodtak a szeme alatt. Haja kócos volt, ápolatlan, és Zaynt szörnyű bűntudat fogta el, ahogy rájött, erről ő tehet.
Beengedte a fiút, hellyel és itallal kínálta, de Niall egyszerűen csak megállt az előszobában, majd megsemmisülten nézte hol Zaynt, hol a csomagokat.

- Tudod..eddig reménykedtem, hogy ez csak egy rossz álom, egy rossz vicc.. szerintem, ezért nem viselt meg a dolog ezidáig.. De tegnap..amikor mindannyiunktól elköszöntél, akkor tudatosult bennem igazán, hogy te elmész, itt hagysz..

- Niall.. Én sajnálom, nagyon sajnálom, de már nem bírtam...

- Én akkor miért bírom?! Nekem még rosszabb, mint neked! Nem szeretnek annyian, nincs annyi szövegem, nincs akkora sikerem, mint neked! Néha annyira kívülállónak érzem magamat, hogy elgondolkozom, a bandához tartozok e egyáltalán! Fogadni mernék, ha én léptem volna ki, helyetted, akkor a rajongók még örülnének is.. - Niall hangja a dühöstől eljutott a lemondóig, arra szívet facsaró mély hanglejtésig, Zaynt ezzel lassan, kegyetlenül bántva.
Nem gondolta, hogy ekkora kárt fog tenni az ő manójában.

Odalépett és átkarolta Niallt, aki úgy bújt hozzá, mintha az élete múlna rajta. Fejét Zayn nyakhajlatába fúrta, kezeivel erősen markolta a fiú pólóját, közben könnyei újra utat törtek maguknak és megmutatták az egész világnak, hogy Niallnek mennyire fáj. A Malik fiúnak is úgy fájt, ő is meg akarta mutatni mindenkinek az érzéseit. Hogy mennyire szereti a párját, hogy mennyire szenvedett bandatagként, hogy mennyire bántja, el kell engednie Niallt, és hogy végre kap levegőt.
Emlékszik még, amikor elsőnek ölelte meg a szőke fiút. Nyertek. Szörnyen örültek, egymásnak, a zsűrinek, mindenkinek, és csak ezt tudták csinálni. Örülni. Aztán az ölelések úgy szaporodtak, ahogy egyre híresebbek lettek. A hírnévvel ugyanis együtt jár az, hogy több ember utálja az embert, és valamilyen érthetetlen okból kifolyólag Niallt utálták. Mert olyan a foga, a haja, a hangja, a viselkedése, és még annyi rosszat mondtak rá, Zayn pedig úgy érezte meg kell védenie a bántalmaktól a Horan fiúcskát. Majd egészen belejöttek ebbe az ölelkezésbe, érzéseik is lassan megjelentek, azoknak pedig egy idő után engedtek. Zayn azt az időszakot mondaná a legjobbnak, akkor érezte magát a legboldogabbnak, és annyira szerette volna mindenkinek megmutatni, ő milyen, de milyen boldog. De nem tehette, igazából most se tehetné. Ezzel az utolsó cselekedetével is védeni, óvni akarja Niallt, és tudja, a fiú megérti majd, megfogja.

Elengedte Niallt, emlékei filmszerű vetítésének próbált véget vetni és végleg elengedni. Mert el kell.
Végig simított Niall maszatos arcán, az oly' szeretett puha arcon, pillanatnyi gyengeségének engedve magát. Lassan hajolt a fiú ajkaira, ráérősen, élvezve a perc adta törékenységet. Kirakósként összeillő ajkaik egyszerre mozogtak, egymást táncba hívva, az érzelmek romjain járva. Az utolsó csókjuk, ennek tökéletesnek kellett lennie, Zayn pedig úgy vélte ennél tökéletesebb nem is lehetett volna. Szomorúan engedte el Niallt, ahogy a csók végett ért és lépett hátra egyet, próbálva elengedni a fiút, végleg.

- Ne engedj el Zayn.. kérlek.. - szólt Niall reménykedő, de annál szomorúbb szemekkel nézve az előtte állót.

- Nem tehetem ezt veled Niall, el kell, hogy engedjelek.. Vége kell lennie.

Niall fájdalmasan felnevetett, kezével erősen hajába túrt, meghúzta szőke tincseit és távolabb lépett Zayntől.

- Olyan drámát csinálsz ebből...úgy alakítod, hogy rossz legyen, fájdalmas, mert az hatásos.. - mondta gúnyosan, de Zayn tudta nem gondolja komolyan, csak az érzelmek beszélnek belőle. De belőle is.

- Ez nem igaz Niall! Én csak szakítani akarok a múlttal és új életet kezdeni!

- Értem, nélkülem.

Zayn szerint az igazság a nyerő, azzal többre lehet menni, de hogy ennyire fájjon minden igaz szó, az borzasztó. Szörnyű, hogy így szenvednek a szakítástól, szörnyű, hogy elengedik egymást, szörnyű. De ezt már eldöntötte, hajthatatlan volt. Bólintott megerősítés képpen, igazából nem tudva, hogy magának vagy Niallnek. Elindult az emelet felé utolsó holmijait is összepakolni, hallotta, ahogy Niall követi. Hátra nézett rá, egyfajta választ várva. Mindenre.

- Csak segítek.. - válaszolta mosolyt erőltetve magára. Szipogott egyet és előre sietett, hogy ne kelljen Zayn szemébe néznie. Tudta, hogy nem engedi el akkor, olyan könnyen nem.

És délutánig, míg Niallnek el nem kellett mennie, pakoltak. Összepakoltak minden mozdítható tárgyat, a bútorok pedig árván maradtak a hatalmas lakásban, üresen. Akárcsak Zayn és Niall. Egymást utoljára jól megnézve, emlékezetükbe vésve a másikat köszöntek el. Magukat mögött hagyva megannyi boldogan együtt töltött időt. De Zayn már eldöntötte, hajthatatlan volt, és nem akart visszafordulni, hogy helyre hozza élete talán legnagyobb hibáját. Reménykedik benne, hogy ez idővel megváltozik, és jóként élik meg.
Igen, reménykedik a jóban.