Azt hittem, a pokol egy mesebeli hely. Egy rossz, büdös fantázia, ahová a rossz emberek mennek, amikor végleg elszúrják a dolgot. Tévedtem.

A pokol nem valahol lent van.
Az itt van, veled.
A szomszédod csendes mosolya mögött. A rokonod szép szavai alatt. A munkahelyi kávészünetekben.
Csak nehezebb látni a sok neonfénytől meg a gagyi mosolyoktól.

De én látom.
Én mindig is láttam.

A versek, amiket írok, nem lírai szösszenetek, hanem szikár, sötét leletek.
Ezek a sorok az emberi nyomorúságból, keserűségből és kiábrándultságból születnek.

A novelláim pedig... nos, azok arról szólnak, mi történik, amikor a fal elvékonyodik.
Mi történik, amikor a gonoszság megöli a lelket, és marad utána egy üres, kíméletlen héj.

Krimi. Thriller. Bűnügyek. Imádom.

Imádom a mocskot, a feszültséget, a húsba vágó kérdést:
 Mire vagy képes a saját sötét érdekeidért?
Így megy ez.

Ha azt hitted, biztonságban vagy, és a morál még számít, tévedsz.
Nincs menekvés.

Felfedem a sötétséget, amit senki nem akar látni.
Ez a Bloody Hell.

Itt minden elvérezhet. És általában el is vérzik.