Gyerekkorom óta emberek között, emberekkel foglalkozom. Ami egy rész szórakoztató, két rész fájdalmas és három rész tanulságos. Zsigerből írok, az ehhez köthető tanult tudásom csupán gimnáziumi szintű. Azóta is hálás vagyok a magyartanáromnak, illetve az iskolai miliőnek, aki, és ami a közhelyek kerülésére és nagyfokú igényességre nevelt. Kézzel fogható eredményem egy gimnáziumi, írói alkotói díj, illetve egy helikoni szóbeli különdíj, ahol elhangzott az, hogy a stílusomat és témámat középiskolai szinten nem díjazhatják. Akkoriban azért egy egyszerű papírlapnak, amire elismerő szavakat nyomtattak, jobban örültem volna, talán nem tettem volna le a tollat évekre és mára még inkább kiforrottabbak és gyakorlottabbak lennének az alkotásaim. Ennek ellenére, visszagondolva, alázattal köszönöm a nehézségeket az életemben, rengeteget tanultam belőlük, sokat változtatott rajtam, lelkiekben gazdaggá tettek. Nyitott gondolkodásom, a benyomásokra való érzékenységem, a csillapíthatatlan kíváncsiságom és befelé fordulásra való hajlamom azt eredményezte, hogy kerülöm a felszínességet, szeretek a dolgok mögé látni és már nem félek leírni, akármilyen gondolatom is támad. A fiókban lapuló próbálkozásaim inkább hangulatfestőek, mint sokat mondóak, nem szeretnék iskolai tanagyag lenni, csupán szavak formájában megalkotom azt, ami megszületik bennem. Olvasmányokban inkább a szórakoztató irodalmat preferálom, imádom a technikát és az emészthető tudományokat, bár nem sok affinitásom van hozzájuk, és mindenekfelett rajongok az emberi történetekért. Nem az események láncolata ragad magával, hanem minden, ami mögötte van. Az ösztönök, félelmek, motivációk. A magánéletem nem titok, de féltve őrzöm az intimitását. Úgy vélem, ha valaki a kezébe veszi a történeteimet és rászánja magát, hogy elolvassa, ne azt nézze, hogy ki írta, hanem élvezze, tegye magáévá azokat a gondolatokat belőle, ami ahhoz kell, hogy szebb, egészebb legyen az élete, vagy csak szórakozzon egy jót.
  • Budapest
  • JoinedMay 10, 2016



Story by Cameron Pole
Bűnszövetség sorozat - Hárman egy ágyban by CameronPole
Bűnszövetség sorozat - Hárman egy...
Lehetnek-e egy bérgyilkosnak érzelmei? Belefér-e egy szerelembe egy harmadik fél az ágyban? Megbízhatnak-e eg...