Sziasztok! Három hónap néma csend után így a semmiből előbújok hétfő késő délután azzal, hogy felugorhatnak a Pihekönnyű eddigi fejezetei a frissítésben, mivel javításon esett át az elmúlt hetekben és most szakszerűen megmunkálom, úgy, ahogyan azt kell. (Watty imádja eltüntetni a sorokhoz hozzáfűzött kommenteket, amennyiben csak simán átmásolom a javított verziót, paff!)
Jó híreim is vannak, mivel már az új fejezetek íródnak, azonban a bizonytalan menetelés miatt még nem merem azt mondani, hogy ezen hétvégén már terítékre is kerül Brielle következő kihívása. De egyértelműen elindultunk és ráfordultunk a célegyenesre, megannyi drámával és fordulattal az élen. Sajnálom, hogy ennyi ideje húzódik ez a maradék pár fejezet, skacok!
Szép hetet nektek, élvezzétek a semmiből jött nyarat! <3