Tisztelt Wattpados olvasóim, barátaim! Hamarosan érkeznek az új történetfolytatások, és ezzel együtt az írói nevem is megváltozott. Mostantól teljes valómat, a stílusomat és azt az őszinte hangot adom, amely igazán az enyém.
Köszönöm a türelmeteket, köszönöm, hogy itt vagytok, és külön üdvözlöm az új követőket – Isten hozott az én világomban!
Az utóbbi időben sok bántás ért a stílusom miatt. Kritikát kaptam, támadásokat is, de ugyanakkor rengeteg támogatást, szeretetet és elismerést is. A negatív szavak mindig mélyre hatolnak, lehúznak, és néha nehéz elviselni azt, amit azok mondanak, akik nem ismernek engem, és akik sosem olvasták el a soraimat, hogy lássák, mi rejlik mögöttük.
Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy változtatok, hogy más hangot veszek fel. De megálljt parancsoltam magamnak, mert ha a bántóimnak kedveznék, azzal elveszíteném önmagamat, és már nem lennék az, aki most vagyok. És ezt nem tehetem meg.
Nem vagyok hős, se mártír árny, De bennem él a csontig fájó láng. Írok, mert a csend nem válaszol, A sorokban az igazság rámcsavarod. Nem díszítek, nem rejtek el semmit, A szívem tollként mindent lefest itt. Karmol a szöveg, néha fel is kapar, De ez vagyok én: Ivy Solen, aki a fény felé kapaszkodva mar. Meséimben vér van, sár és remény, Mert a valóság nem mindig mese, csak kemény. Nem ítélek, csak tükröt tartok, A szavaimban élnek, akik máshol hallgatnak. Ha olvasol, ne csak nézz - érezz is, Mert itt nem játszunk: itt az igazság ír vissza.
Az írásom egy tükör, amelyben az élet árnyai és fényei egyaránt visszatükröződnek. Akik értenek engem, akik érzik a szavak mélységét, értékelik azt, amit létrehozok. Ez az én utam, az én stílusom, az én igazságom.
Köszönöm, hogy itt vagytok, köszönöm, hogy olvastok!
És közben átléptem a 22. évembe, remélem innentől már jobban oda tudok az írói utamra koncentrálni.
