SALocryn

Sziasztok!
          	Ahogy ígértem, elkészültem a Szépek és Szörnyek új fejezetével. Kicsit tartottam tőle, hogy ennyi idő után nehezebb lesz felvennem a fonalat a történettel és a szereplőkkel kapcsolatban, de még engem is meglepett, mennyire gyorsan megtaláltam újra a közös hangot Lucassal. Olyannyira, hogy hosszabb is lett ez az új fejezet, mint eredetileg terveztem. 
          	Amikor pár éve írtam ezt a regényt, annyi minden összejött a végére, hogy úgy éreztem, el kell engednem egy időre, különben megutálom, azt pedig semmiképp sem szerettem volna. Emiatt egy olyan ponton, ahol gond nélkül le lehetett zárni, befejeztem egy időre, így pedig pár esemény, amit még ebbe a kötetbe terveztem, kimaradt belőle. Most viszont szeretném ezeket is beletenni, hogy kerek legyen ez az első könyv. 
          	Ha egyébként szeretnétek tudni, mi miatt tettem félre a Szépek és szörnyeket egy időre, arról a kettővel korábbi közleményemben elhelyezett linken olvashattok.
          	A Szépek és szörnyek új fejezetét a lenti linken találhatjátok. 
          	https://www.wattpad.com/1520412136

SALocryn

Sziasztok!
          Ahogy ígértem, elkészültem a Szépek és Szörnyek új fejezetével. Kicsit tartottam tőle, hogy ennyi idő után nehezebb lesz felvennem a fonalat a történettel és a szereplőkkel kapcsolatban, de még engem is meglepett, mennyire gyorsan megtaláltam újra a közös hangot Lucassal. Olyannyira, hogy hosszabb is lett ez az új fejezet, mint eredetileg terveztem. 
          Amikor pár éve írtam ezt a regényt, annyi minden összejött a végére, hogy úgy éreztem, el kell engednem egy időre, különben megutálom, azt pedig semmiképp sem szerettem volna. Emiatt egy olyan ponton, ahol gond nélkül le lehetett zárni, befejeztem egy időre, így pedig pár esemény, amit még ebbe a kötetbe terveztem, kimaradt belőle. Most viszont szeretném ezeket is beletenni, hogy kerek legyen ez az első könyv. 
          Ha egyébként szeretnétek tudni, mi miatt tettem félre a Szépek és szörnyeket egy időre, arról a kettővel korábbi közleményemben elhelyezett linken olvashattok.
          A Szépek és szörnyek új fejezetét a lenti linken találhatjátok. 
          https://www.wattpad.com/1520412136

SALocryn

Sziasztok!
          Mivel szerdán egy elég csúnya kliffhangerrel ért véget a Három Lépés, ezért semmiképp sem szerettelek volna egy hetet váratni titeket a folytatással. 
          Így pedig ma kikerült az új fejezet!
          Azért is szerettem volna a mai részt mindenképp megosztani veletek, mert már most előre látom, hogy jövő pénteken olyan pörgés lesz a munkámban, utána meg teljesen kipurcanok agyilag, hogy esélytelen lesz akár egy betűt is leírnom. Szóval előre is nagyon sajnálom, de jövő héten csak szerdán érkezik új rész. 
          Viszont ne feledkezzetek meg arról sem, hogy ígértem Szépek és Szörnyeket! Abból is készül az új rész, már majdnem meg is van az új fejezet. Ég az ujjaim alatt a billentyűzet!
          Az új Három Lépés részt az alábbi linken találhatjátok:
          https://www.wattpad.com/1519886473

SALocryn

Sziasztok!
          Az utóbbi pár napban újra olvastam a Szépek és szörnyek című történetem. Ez pedig visszahozta a kedvem, hogy folytassam a történetet, illetve, hogy kicsit kibővítsem a jelenlegi verziót.
          Valamint írtam a blogomra egy bejegyzést pár érdekességről ezt a regényemet illetően. Ha gondoljátok, olvassátok el a lenti linken.
          https://salocrynwrites.com/2025/02/16/kulisszatitkok-szepek-es-szornyek/

SALocryn

Sziasztok!
          Ma sajnos nem jön új Három Lépés fejezet. Ezen a héten minden összeesküdött ellenem, ami csak tudott, és emiatt már a szerdai részt is nagyon küzdelmes volt kitenni. Összecsapott munkát pedig nem szeretnétek elétek tárni. Szóval rettenetesen sajnálom, de a mai rész átcsúszik jövő hét szerdára. Remélem, akkor már lesz egy kis nyugtom...
          Addig is köszönöm a türelmeteket. <3

SALocryn

Sziasztok!
          Mivel teljesen lebetegedtem még karácsonykor, és azóta sem sikerült meggyógyulni, ezért sajnos nem fogok új történettel érkezni már ebben az évben. 
          Viszont, mivel a blogomra készültem egy évzáró bejegyzéssel, azt szeretném megosztani veletek. Nézzetek bele, ha gondoljátok, a lenti linken érhető el.
          
          Nagyon boldog új évet kívánok nektek, és köszönöm, hogy idén is követtétek a történeteim alakulását! Nagyon hálás vagyok minden percetekért, amit a világaimra és szereplőimre fordítottatok. Hatalmas táv-ölelés mindenkinek!
           
          https://salocrynwrites.com/2024/12/31/2024-evosszegzo-bejegyzes/

SALocryn

Sziasztok!
          December 1-ével elstartolt az idei adventi naptár. És azóta is minden nap érkeznek hozzá az újabb és újabb részek. Ma pedig Mikulás napján kinyílt a legújabb ablak. 
          Ez a mostani Adventi naptár 4 önálló, mégis összefüggő történetből áll, így pedig mindegyik adventi hétre egy-egy újabb helyszín jut. Az eheti a holnapi résszel véget ér ugyan, de vasárnap kezdődik a következő. Remélem, igazgatottan várjátok majd.
          Nagyon köszönöm nektek, hogy eddig ekkora érdeklődéssel követtétek a blogomon és a Wattpadon is. 
          Az idei naptárat az alábbi linken olvashatjátok:
          https://www.wattpad.com/1499284633

SALocryn

Sziasztok!
          Gondoltam, hozok nektek egy gyors összefoglalót arról, hogyan is tervezem a decembert. 
          Természetesen idén is érkezik majd a szokásos módon adventi naptár, éppen ahogy az eddigi években is. Annyi változás lesz ezzel kapcsolatban, hogy most nem azt a történetet viszem tovább, amit az eltelt három évben. (De talán jövőre visszatérnek a srácok, mivel még nem engedtem el őket.) 
          Viszont mivel ez napi posztolást jelent decemberben a blogomon és a wattpadomon is, emiatt a Három lépés című történetemből nem jönnek majd új fejezetek ebben a hónapban. Ma kikerült a szokásos szerdai, pénteken pedig még érkezik egy Hallgatjuk, Doktor úr! fejezet, ami szerintem pont jól jött ki a szünet előtt. A Három lépés január első hetében folytatódik majd. 

fffagi

@SALocryn nekem is hiányozni fog a Három lépés, de nagyon örülök és várom az adventi naptáradat ❤️
Reply

kissno

Nagyon várom az új karácsonyi történetet:)
            Bár nagyon fognak hiányozni a Három lépés új részei, de legalább a januárt is lesz miért várnom:)
Reply

SALocryn

 #háromlépés #folytatás #újrész #újfejezet #fantasy #technofantasy 
          Sziasztok!
          Az előző héten szabadságon voltam – végre –, és mi mással tölthettem volna az időmet hasznosabban, mint költözéssel... 
          Szóval annyira minden a nyakamba borult, hogy egyszerűen nem jutott időm/energiám megszerkeszteni a soron következő Három Lépés fejezeteket, emiatt pedig a múlt héten sajnos nem érkezett új rész sem a blogra, sem wattpadra. 
          Szánom bánom ezt a bűnömet... De most viszont egy viszonylag hosszú, és szerintem nagyon érdekes résszel tértem vissza. 
          A lenti linken olvashatjátok. 
          
          https://www.wattpad.com/1471283085

SALocryn

Sziasztok!
          Ezen a héten rettenetesen összecsaptak a fejem felett a hullámok, olyannyira, hogy a Három Lépés szerdai részét nem is jutott időm kitenni a megszokott időben. Így sajnos ezen a héten csak ez a mostani rész kerül csak ki. 
          Viszont arra készüljetek fel, hogy ez elég hosszú fejezet, kemény témákkal és igazi érzelmi hullámvasúttal. 
          A csatolt linken olvashatjátok. 
          Ha gondoljátok hagyjatok majd valamilyen visszajelzést, és mindenképpen írjátok meg a véleményeteket is. ️
          
          https://www.wattpad.com/1459284964